A háló ki van vetve

Jó régen, úgy 2001 szomorú ősze óta nem volt akkora felhajtás az internet körül, mint most, hogy néhány netszakértő és marketinges előbb bizonytalan, majd lelkes hívó szavára állva ünnepli a világ a Web 2.0-át, amelyről senki, még a névadói sem tudják megmondani, hogy pontosan micsoda. Még az is lehet, hogy nincs is.

Ez az apró bizonytalanság nem ijeszti el a Web 2.0 híveit - egyre több webszájt, blogger, fejlesztő és megmondóember deklarálja önnön kompatibilitását a Web 2.0-val, a második hálóval, és a befektetők olyan lendülettel nyúlnak a zsebükbe a kifejezés hallatán, mintha tíz éve azt mondta volna nekik valaki, hogy eBay, vagy azt, hogy Amazon. A háló ki van vetve.

Annyi biztos, hogy a Web 2.0 nem egyszerűen új technológia, nem új szabvány, és nem újfajta tartalom - leginkább egyszerre mindegyik, és, mint névadói és evangelistái állítják, elsősorban új attitűdöt, hozzáállást jelent. A Web 2.0-nak nincsenek kőbe vésett határai, mondják, csak "gravitációs magja" van, annak középpontjában a legfontosabb lózunggal, azzal, hogy a "web a platform". A szkeptikusok húzzák a szájukat. Jó, a web az egy platform. De mit jelent az, hogy "a participáció architektúrája"? A "költséghatékony skálázhatóság"? "A kollektív intelligencia megzabolázása"? Az "élményalapú digitális gazdaság"? Szómágia. Ilyesmit beszéltek már korábban is, aztán mi lett belőle? Tőzsdekrach.

Kellett egy konferencia

De a koncepció proponensei azt állítják, a Web 2.0-t nem követi szükségszerűen a DotkomBukta 2.0, most már mindenki odafigyel, a felvásárlások ésszerűen zajlanak, amire akad is példa: a megalomán Yahoo kevesebb mint egy év alatt vásárolta fel gyors egymásutánban a Web 2.0 két legfontosabb ikonját, a közösségi képkezelő Flickr-t és a szintén közösségi könyvjelzőgyűjtő del.icio.us-t. Egy harmadik jelentős versenyzővel, a Six Aparttal együttműködési szerződést kötött a látszólagos ötlethiányban szenvedő Yahoo: a Movable Type blogszoftvert ezentúl a Google egyik legerősebb versenytársa tolja a kisvállalkozások alá.

A Web 2.0 koncepciója az amerikai O'Reilly Mediától származik, amely számítástechnikai tárgyú könyvekből és konferenciaszervezésből gazdagodott meg, elsősorban karizmatikus vezérének, az ír származású Tim O'Reillynek hála. O Reillyék két éve egy új konferencián törték a fejüket, és akkor jöttek rá, hogy a dotkomlufi kipukkanásával a web nemhogy összeomlott volna, hanem új lendületet vett, olyannyira, hogy már nem is az, ami volt, hanem egy második, javított, 2.0-ás verzió. Innen az elnevezés. A hajcihő egy 2004 októberében San Franciscóban megrendezett konferencián kezdődött (Web 2.0 volt a neve, mi más), és idén októberben ugyanúgy, ugyanott folytatódott, sőt december elején Párizsban a blogvilág is összegyűlt, hogy a Les Blogs 2.0 konferencián csatlakozzon a mozgalomhoz - legalább számszerileg.

Nagy fej, hosszú farok

Idén szeptember végén O'Reilly azzal büszkélkedett, hogy a "Web 2.0" kifejezésre 9,5 millió találatot ad a Google - ha azt akarta vele mondani, hogy elterjedt a fogalom, most, december közepén biztosan örül az azóta megkétszereződött (éppen 18 400 000) találati számnak.

A második webet maga a névadó is szívesen határozza meg példákkal: a "hosszú farokra" (long tail, a kishirdetők, kisvállalkozások, kisfogyasztók tömege) építő Google AdSense például 2.0-s, míg a nagy hirdetőket szokásos módszerekkel befogó DoubleClick még 1.0-ás, csakúgy, mint a hagyományos módszerekkel szerkesztett, autoriter Britannica Online - szemben a kollaboratív, nyílt forráskódra épített, bárki által bütykölhető Wikipediával.

Az utólag 1.0-sá visszaminősített sima web klasszik perszonál hómpédzseit a Web 2.0-n a blogok váltják fel, a statikusan tálalt híreket az RSS feedek, a szimplán fizetős zeneletöltő mp3.com helyébe a Napster által elterjesztett, a BitTorrent által tökélyre vitt osztott tartalom áll, és egyáltalán: a "kiadás"-t felváltja a "részvétel". A doménbrókereket kiszorítják a keresőoptimalizálók, a hagyományos szerkrendszereket a wikik, a taxonómiát (taxonomy, osztályozás) a "folksonomy", vagyis a nép által demokratikusan kiosztott tartalommeghatározó címkék (tagek).

Data Inside

Ebben a kontextusban már az is érthető, mit állít az új generáció, amikor a webről mint platformról beszél: azt állítja, hogy a dobozos, évente-kétévente frissített szoftver divatja elmúlt, a Microsoft, az Adobe, a Macromedia, a SAP és a többi masztodon vagy adoptálódik, vagy kihal. A Web 2.0-n a szoftver szolgáltatássá válik. Az új technikáknak (ilyen a Ruby objektumorientált programnyelv, vagy a Javascript és az XML keresztezéséből kitenyésztett AJAX) köszönhetően nemcsak egy szájtot, hanem egy szoftvert is félóránként lehet frissíteni, és ha valaki annyira kettőpontnullás, mint például a Flickr, akkor ezt meg is teszi. A változás érték - nem is Web 2.0-s szájt az, amely nem áll folyamatos fejlesztés alatt, és nincs ráírva, hogy Public Beta. Ilyen a Google legtöbb szolgáltatása, vagy egy tipikus "mashup" (öszvérszájt) a sok közül, a Google Maps-ből és az Orkuthoz meg a Friendsterhez hasonló közösségi szájtból összebütykölt Frappr. Jellemző módon a Web 2.0 másik nagy ígérete, a Wink "emberalapú" keresője olyannyira bétában van, hogy most éppen ki sem lehet próbálni, mert túl sokan vannak az érdeklődők.

A Web 2.0 prófétáinak egyik alapvetése szerint a szoftver szolgáltatás, a szolgáltatás alapja pedig az adat, amelynek valódi értékét az határozza meg, hogy ki mihez kezd vele: ugyanazokat a pénzért vásárolt vagy licencelt digitális térképeket például a Google kreatív módon használja, ezért ő 2.0-s, a MapQuest pedig nem, ezért ő csak 1-es. Ráadásul aki igazi kettes, mint a Google, az nyit egy API-t (application programming interface), amellyel bárki elszórakozhat, aki csak egy kicsit is tud programozni, és van egy épkézláb ötlete. Ebből származnak a mashupok, a digitália remixei, és a remixet nagy kedvvel öleli keblére a Web 2.0 community. Ehhez az ideológiát a szintén kebelre ölelt Lawrence Lessig Creative Commons-a adja (minden rendes Web 2.0-s szájton ott a "Some Rights Reserved"-logó), ami akár lehetne a Web 2.0 jogi alapja is, ha nem lenne ugyanolyan támadhatóan lózungszerű, mint maga a Web 2.0. (Erre Joe Kraus, az Excite alapítója, az egyes sorozatszámú dotkombukta egyik túlélője és a Web 2.0 nagy barátja azt mondta az Indexnek: lehet, hogy a CC humbug, de legalább van valaki, aki nevet adott neki, hajlandó propagálni, kiállni mellette. Még akkor is, ha humbug.)

'Social' something

Azon lehet a legnagyobbat kacagni, aki a legkomolyabban veszi magát. A Web 2.0 Validator nevű poénoldalon például bárki ellenőrizheti, egy irányban halad-e szájtja a legújabb trendekkel. A kritériumokból (amelyeket a kettő pont nulla szellemében természetesen bárki bővíthet) pompásan kirajzolódik a 2.0 paródiája: akkor trendi a szájtgazda, ha használja a Google Maps API-t, ismeri a Nitrót és a Rubyt, használ AJAX-ot, AdSense-et, megemlíti szájtján a "meta" vagy a "micro" szavakat, linkel a Flickr-ra és természetesen publikus bétaállapotban van - mint ahogy maga a Validator is abban van. (A rend kedvéért: a Validator az Indexnek 3 pontot ad, de semmi baj, mert a legkettőpontnullásabb Google összesen egypontos, és a Web 2.0-ra szakosodott sztahanov.blog.hu is csak 11-et kap a lehetséges 35-ből, pedig ott aztán tényleg van minden, ami 2.0.)

A Validatornál pontatlanabb, de viccesebb képet ad a Web 2.0-ról a web2.0bingo.com,a mely szerint akkor igazán kettes valami, ha nagyméretű betűtípust és használ, van rajta AJAX, AdSense, Google Maps és wiki, valami társas valami ("social" something), vagy integrálja a Flickr-t és a del.icio.us-t, vagy versenyre kel velük. És mindehhez természetesen publikus bétában van.

Decentralizáció, kollaboráció, bizalom, részvétel - nem ugyanezzel kecsegtetett az eredeti web? Dehogynem. Hogy mi lett belőle, arról nem Tim Berners-Lee tehet, és nem is a "gazdag élményre" vágyó felhasználók, hanem a hiszékeny és kapzsi Wall Street, a gonosz Oszama és a bosszúálló Bush, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Hiába volt eredetileg szofisztikált marketingfogás, a hype-ra kiéhezett tömegeknek jót tesz a Web 2.0, de ahogy mindig volt, aki kijelentette magáról, hogy ő a pont a ".com"-ban, olyan is mindig lesz, aki a Web 2.0-ban szeretne lenni a pont. Ezt jelenti a participáció architektúrája, és nincs az a nyomorult kockázatitőke-befektető, aki erre ne kapná fel a fejét. Jöhet a következő tőzsdekrach.