Vince, Artúr
-6 °C
2 °C

Hová tűntek a nők Barcelonából?

2013.02.23. 17:53

Az évente Barcelonában megrendezett Mobile World Congress az iparág véleményvezéreinek legfontosabb fóruma. Tavaly a világ minden tájáról körülbelül 3500 vezérigazgató érkezett a rendezvényre, de az előadók között mindig nagyon kevés a nő – írja Belinda Parmar, a nők aktívabb szerepvállalásáért küzdő Geek Lady kampányszervezet alapítója.

Az idei mobilkongresszus nyitóbeszédeinek 27 előadójából csupán három nő (11 százalék), és az összes (250) előadónak 14 százaléka tartozik a gyengébbik nemhez. Belinda Parmar szerint ez felháborítóan rossz arány, és a világ legnagyobb rendezvényeinek foglalkozniuk kellene a nemiség kérdésével, valamint az egyenlőtlenséggel.

Azt a kérdést is a szőnyeg alá söprik ezen a konferencián, hogy – akár felhasználóként, akár fejlesztőként – milyen szerepük van a nőknek a technológiák világában. Egyetlen előadás sem érinti ezt a témát.

Azért lenne fontos a konferencián foglalkozni a nőkkel, mert az eseményről 92 ország ezerötszáz médiavállalatának háromezer újságírója tudósít. Köztük számos riporternővel, akik közül biztosan sokan magukénak éreznék és felkarolnák a témát. Parmar szerint elegendő lenne egyetlen délutáni előadás ahhoz, hogy többen foglalkozzanak a nemi egyenlőtlenséggel. Mások azonban radikálisabb megoldást javasolnak, hogy a férfi előadók is utasítsák vissza a felkéréseket, ha egyetlen nő sem vesz részt az előadássorozatukban.

Belinda Parmar azt a hibát is felrója a kiállítások szervezőinek, hogy gyakran alkalmaznak szexista marketingfogásokat, például engedik, hogy a kiállítók lengén öltözött lányokkal csábítsák a standjaikhoz az érdeklődőket.