Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

És mégsem halott a videojáték

2013.06.11. 10:56
A játékkonzol, abban a formában, ahogy eddig ismertük, halott - ez volt a két következő generációs játékgép, a Playstation 4 és az Xbox One bemutatójának tanulsága. A Sony februári és a Microsoft májusi nagy leleplezése mindenről szólt, volt interaktív tévézés, közösségi élmény, megosztás, élő közvetítés, Skype és hangvezérelt internetezés; csak pont játékok nem. Le is vontuk a következtetést, a játékkonzolok csak úgy képesek túlélni tovább növelni a vásárlói bázisukat, és kitermelni az egyre durvább fejlesztési költségeket, ha túllépnek magán a játékon, mint központi témán, és elkezdenek mellette-helyette ezerféle más dologra koncentrálni. Erre az E3 játékshow nulladik napján a két legnagyobb független kiadó, az Electronic Arts és a Ubisoft bemutatott egy kazalnyi új játékot, hogy nehogy valaki komolyan vegye ezt a hülyeséget.

Még öt perc és kezdünk, mindjárt megírhatjátok, mekkora csalódás volt az egész – hergeli a népet a színpadról Peter Moore EA-nagyfőnök, majd hozzáteszi, hogy mosolyogjunk, mert a Spike TV egész Amerikában élőben adja a cég E3 előtti külön zártkörű show-ját. Ami persze rögtön idézőjelbe is teszi a zártkörű kifejezést, már ha a nézőtérre bezsúfolt 4000 újságíró nem tette volna.  Moore otthonosan mozog a színpadon, hat éve ugyanitt még Microsoft-vezérként a karjára tetoválva jelentette be a Halo 2 megjelenési dátumát. Az Electronic Arts a játékipar legnagyobb futószalag-gyárosa, és bár minden évben megígérik, hogy jön a forradalom, az innováció meg a szuper új ötletek, valójában mindig csak új részek jönnek az olykor évtizedek óta futó sorozatokból. Hátha idén mégsem – mondta velünk született örök és menthetetlenül vak optimizmusunk.

Zombik, növények, óriásrobotok

Naná hogy nem, erősíti meg a színpadon a Popcap Games kreatív igazgatója, Justin Wiebe, akit rögtön mag is sajnálunk kicsit, hogy mennyi bűnrossz justinbieberes szóviccet kellhet elviselnie ilyen névvel. A PopcapPlants vs Zombies című, vicces-cuki vonalon mozgó ügyességi-logikai játékkal aratott meghökkentő sikert három éve, és azóta is ebből él – és most Garden Warfare alcímmel (kis kikacsintás a Call of Duty Modern Warfare-re) jön a folytatás, rajzfilmszerű kooperatív akciójáték formájában. Húsevő növényekkel kell kinyírnunk a végeláthatatlan sorokban özönlő zombikat, nagyon szórakoztatónak tűnik a dolog, még ha rettenetes gondolati mélységeket vagy játékmenetbeli finomságokat, komplexitást nem is villant fel. Aligha lesz olyan addiktív, mint az elődje, de felvezetésnek remek, először Xbone-ra (az Xbox One nem hivatalos gúnyneve), és Xbox 360-ra jön, aztán pécé, aztán minden más.

Plants vs. Zombies: Garden Warfare - Official E3 Reveal Trailer

Még nagyobb lendülettel folytatjuk, az E3 eddigi legnagyobb durranása, a Titanfall jön, a Respawn nevű fejlesztőcsapat új játéka. Róluk azt kell tudni, hogy megalkották az óriási sikerű Medal of Honor sorozatot, aztán összevesztek a kiadójukkal, leléptek, új név alatt megalkották a még annál is sikeresebb Call of Duty sorozatot, újra összevesztek a kiadójukkal, újra leléptek, visszamentek az első számú összeveszés alanyához, kibékültek, és ha a trend folytatódik, most olyasmit tesznek le az asztalra, ami megeszi reggelire a Call of Dutyt. Eszeveszett fordulatszámon pörgő akció jön óriásrobotokkal és gyalogos katonákkal, kicsit a  a harmadik Mátrix-film végére emlékeztet, kicsit az idei nyár slágerének ígérkező Pacific Rimre, és egy kicsit a Battlefield sokszemélyes csatáira. Az ígéretek szerint itt is a multiplayer mód lesz a fókuszban, de egyébként erős sztori is lesz. Meg valószínűleg játékegyensúly-beli problémák, mert ki fog gyalogos katonával játszani, ha lehet harminc méteres lépegetővel is. Az elsődleges platform itt is az Xbone, playstationösök szívhatják a fogukat.

Titanfall: Official E3 Announce Trailer

Az egész bemutató legnagyobb üdvrivalgását egy mindössze félperces, mindenféle kommentár nélküli videó aratja, egy darabig csak hóvihar tombol, aztán hirtelen képbe kerülünk, a Birodalom visszavág elején vagyunk, űrhajók cikáznak, lépegetők tapossák a havat, és jön a felirat (és azzal az örömujjongás a nézőtérről): Star Wars Battlefront. Ami úgy tíz éve egy közepesen jó, és közepesen nagy sikerű Battlefield-klón volt, úgy tűnik, az idő megszépíti az emlékeket.

Star Wars: Battlefront Teaser Trailer

Ép testben épp hogy élek

Innentől aztán helyreáll a világ rendje, és jönnek a szokásos EA-sorozatok menetrendszerű idei epizódjai. FIFA 14, ahol a 14 évszám, nem sorszám, mert ez valójában a 26. rész a sorozatban (ha nem számoljuk a négy FIFA Street epizódot és a tíz FIFA Managert). Meglepő módon focizni fogunk benne, folyton Messit és a Barcelonát mutogatják, ami nem meglepő, mert Amerikában mindenki Barcelona-drukker, aki meg tudja különböztetnifootballt meg a soccert. Jön az NBA Live 14, ez a 17. rész a kosárlabdás játékból, ami három évig szünetelt, de most visszatér. Személyesen Kyrie Irving, a Cleveland Cavaliers sztárja mutatja be, mondjuk ráér ilyesmire, a csapata rég kiesett az idei bajnokságból. És meghökkentően alacsonynak tűnik élőben.

NBA LIVE 14 - E3 2013 - First Official Trailer - IGNITE - PS4 & Xbox One - HD

Amerikai fociból a Madden NFL 25 jön, ami se nem sorszám, de nem évszám, hanem arra utal, hogy 25 éve indult a sorozat. Itt csúcsra jár a bullshithajtómű, ami a cég minden sportjátékához irtó menő hangzású technológiákat kapcsol, a Maddenben például True StepTechnology lesz, a Fifában Pro Instinct, az NBA-ben meg BounceTek, ami valami olyasmit jelent, hogy a labda élethűbben pattog, mint valaha. Az összes sportjátékban elképesztően jól néz ki a játékosok animációja. Ha az ember jobban belegondol, egy amerikaifoci-meccsen húsz egymással birkózó kétajtós szekrény mozgását tényleg elég nehéz lehet valós időben úgy megmodellezni, hogy senki ne csússzon bele a másikba, de ettől önmagában legfeljebb a lassított visszajátszások lesznek szuperjók, a játékélmény aligha. A nap legkomolyabb előadóművészi teljesítményének díját a sportblokk végén a ketrecharc-világbajnok Jon Jonesnak ítéljük, aki képes volt az UFC-t reklámozva röhögés nélkül elmondani a szlogent, miszerint ez a játék olyan élethű lesz, hogy úgy fogod érezni a pofonokat, mint én a ringben. Elhangzik az is, hogy az UFC a világ legdinamikusabban fejlődő sportja, remek mókának ígérkezik, amikor megpróbálják bevinni az olimpia programjába.

Autók, sárkányok és világháború

Utolsó kötelező körként az idei Need for Speed epizód bemutatója jön, ha sorszámozva lenne, a 20. lenne. Az alcím Rivals, és autós üldözésekre lesz kihegyezve, de nem is ez az igazán érdekes (olyan, mint az összes többi, látványos, gyors, és nagyon nem realisztikus), hanem a sorozatból készülő mozifilm, ami a Fast and Furious széria farvizén evezve kimondottan nagyot szólhat. A forgatás már elkezdődött, mutatnak is jó előre egy kis így készült-összeállítást. Jó sok kocsit pozdorjává zúznak benne, bezzeg a játékban nem törik egy autó sem, akárhogy is veri a falnak az ember frontálisan, 240-nel.

On The Set - Need For Speed Movie

A Dragon Age Inquisition talán a Trónok harca nyomán felcsapó brutálfantasy-hullámot próbálja meglovagolni, az előzetesből sok nem derül ki, démonok potyognak az égből, amiről mindenkinek a Warcraft 3 legendás intrója jut eszébe, meg az, hogy az 11 évesen is leveri ezt hangulatban. Persze ha az Inquisition inkább a Dragon Age első részére fog hasonlítani, mint az összecsapott másodikra, ezt megbocsátjuk neki.

Dragon Age: Inquisition Official E3 2013 Teaser Trailer - The Fires Above

És a buli végén jön a tuti ütőkártya, a Battlefield 4. Függöny fel, 64 játékos és 64 pécé néz farkasszemet a közönséggel, a nagy kivetítőn megy az élő játék (persze valószínűleg előtte alaposan begyakorolták, mikor ki merre menjen, mire lőjön). Szem nem marad szárazon, Sanghaj ostroma úgy aláz a porba mindent, amit sokszemélyes lövöldözős akciójátékban láttunk, ahogy azt egy játékkonzol-generációváltásnál illik. Helikopterrel repülünk a belvárosban, a kommandó kiszáll, először lenn a metróban keveredik tűzharcba, aztán kinn az utcán, hajón, jetskin, aztán berongyolunk egy felhőkarcolóba, helikopterre lövöldözünk, tankokra dobálunk gránátot, leugrunk ejtőernyővel a századik emeletről, és tátott szájjal nézzük, hogy dől össze mögöttünk az egész. Hát valahogy így kell majd 2014-ben kinéznie egy videojátéknak, a mérce fel van téve, lehet próbálkozni.

Battlefield 4 -- E3 Multiplayer Gameplay -- Best Moments

Világvége és újabb autók

A francia Ubisoft igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy az EA ellenpólusaként határozza meg magát, olyan kiadóként, ahol van helye az igazi újdonságoknak a biztonsági játék és a tucat-folytatások mellett. A tavalyi E3-on a Watch Dogs volt ennek a fő illusztrációja, az idei, show előtti bemutatón a The Division című posztapokaliptikus szerepjáték volt a sztár, Tom Clancy közreműködésével. És a műsorvezető Aisha Tyler színésznő-standupkomikus, aki konkrétan az összes színpadra lépő játékfejlesztőnél magasabb volt, nem kis derültséget okozva ezzel.

Division világában egy halálos vírus irtotta ki a fél emberiséget, ezt kell felderítenünk, visszafordítanunk, vagy ízlés szerint bármit tennünk vele, lévén a játékmenet Grand Theft Auto-szerűen teljesen nyílt és szabad. Mindenesetre sok lövöldözés és nyomozás várható, a hangulat és a grafika első osztályú, felvéstük a címet a további követésre és figyelemre érdemes újdonságok listájára.

Tom Clancy's The Division - E3 Gameplay reveal [DE]

Szintén nem folytatás a The Crew, új generációs autóverseny, a Forza 5 és a Driveclub mellé. Elképesztően néz ki, az egész USA-t körbeautózhatjuk benne, szanaszét lehet tuningolni a kocsikat, és az egész valahogyan arról szól, hogy városról városra haladva mindenféle illegális utcai versenyeken keresztül átvegyük a hatalmat az országot behálózó alvilági szervezetben. És az egész online is működik, sokezer játékossal ugyanabban a játéktérben, ígéretek szintjén ez a játék az, ami minden autóverseny lenni szeretne nagyjából a Street Rod óta. Újabb cím a „ki kell próbálni holnap, ha megnyit a kiállítás” listán.

The Crew - E3 2013 - Announcement Trailer [UK]

A további bemutatókból a Watch Dogs és az új Assassins Creed (a negyedik rész alcíme Black Flag, és az orgyilkosos-időutazós sztorit a Karib-tenger kalózainak környezetébe viszi) már régebben bejelentett játékok, ahogyan a kalandos sorsú South Park-játék, a Stick of Truth is (csődbe ment az eredeti fejlesztő, az Ubisoft megvette végkiárusításon a félkész játékot). Így körképünket az igazi meglepetés-közönségkedvenc Mighty Quest for Epic Loottal zárjuk. Annyira ez sem vadonatúj, a bétateszterek kiszivárogtatott videói pár hónapja fel-felbukkannak YouTube-on. Karikatúra-fantasy környezetben irányítunk nem éppen makulátlan lelkű hősöket, a játék lényege, hogy minél többet lopjunk el a többiek kincseiből, és közben óvjuk meg tőlük a saját kastélyunkat. Az ősklasszikus Dungeon Keeperre emlékeztet, csak éppen többszemélyes játékra kihegyezve, ami mindenképpen jó jel. Ráadásul ingyenes lesz, pontosabban F2P, vagyis pénzért lehet majd kisebb-nagyobb optikai tuningokat és a játékot könnyítő extrákat venni.

The Mighty Quest for Epic Loot - Announcement Trailer [UK]

Kezdődhet a buli!

Nulla nap telt el az E3-ból, két kiadó tartott előzetes bemutatót arról, miket lehet majd kipróbálni a show-n a következő három napban – és már sokkal kevésbé tartunk attól, hogy a két új, a vásárlókért a játékokon és a játékosokon túl nyújtózkodó konzol miatt maguk a játékok a háttérbe szorulnának. Sőt.