Eleonóra
-1 °C
2 °C

Négyfős csapatjáték az idei E3-divat

Evolve - Jan First Look Screenshot (8)
2014.06.11. 16:15

A legnagyobb videojátékos expó, a Los Angeles-i E3 bejelentéseit otthonról is meg lehetne írni (sőt, még előbb, mint egy helyszíni tudósítónak), ide inkább azért érdemes kijönni, hogy az ember kipróbálja azokat a játékokat, amik csak valamikor karácsony körül fognak megjelenni. Mivel rengeteg az érdeklődő, az érdekesebb játékok előtt többórás sorok kanyarognak, amiket az egyszeri újságíró úgy tud megkerülni, ha előre leegyeztet BCD (behind closed doors, zárt ajtók mögött) bemutatókat. Ha valamire nem sikerült ilyet szerezni, még mindig lehet a helyszínen könyörögni a kiállítók pr-osainak (általában sikerrel), és az egészből végül összeáll egy rendezőelv nélküli napirend, amiben xboxos játék követ PS4-est, indie apróság százmillió dolláros nagyágyút, családbarát játék 18+-os borzalmat.

Valahogy így vágtam én is neki az idei E3-nak, tele a naptáram mindhárom napra, de teljesen eklektikus mindegyik, mert egy kis káeurópai ország újságírója örül, ha egyáltalán BCD-hez jut, nemhogy még külön tartson Xbox- vagy Playstation-napot. Így tehát különösebb koncepció nélkül írok a játékokról, ahogy a kezem alá kerültek.

A keddi nyitónapon a 2K Games három újdonságával csaptam bele a show-ba. Ezek közül a magyar játékosokat valószínűleg a Civilization sorozat új része, a Beyond Earth izgatja a legjobban, de sajnos ezt pont nem lehetett kipróbálni, csak nézni, ahogy egy fejlesztő játszik vele. A körökre osztott stratégiák királya a szokásos felfedezés-diplomácia-harc szentháromságban zajlik most is, ezúttal kolonizált bolygókon és az űrben, mert a játék – a fejlesztő Sid Meier egy korábbi gyöngyszemét, az Alpha Centaurit megidézve – sci-fi környezetet kapott. Játékmenetben csak apró újdonságok vannak – például csapatainkat támogató műholdak és különféle kolonizáló viselkedéstípusok –, de így is nagyon várós. Ősszel valószínűleg nagyon sokan fogják túl gyorsan elérkező hajnalokon a játéknak motyogni a jól ismert szavakat: „csak még egy kört”.

Vadász, vadász...

A harmadik Borderlands-játék nem igazi folytatás, erre utal az alcíme is (The Pre-Sequel), a lényegi újítás csak annyi benne, hogy csökkentett gravitációban lehet harcolni nagyobb ugrásokkal, új fegyverekkel. Jóval izgalmasabb az Evolve, ami a 2K standján központi helyet kapott. Négy különböző képességű vadász kerget egy szörnyet, amit egy ötödik játékos irányít – a szörny folyamatosan táplálkozik, egyre újabb képességeket szerez, és egy idő után úgy megerősödik, hogy már ő kezd vadászni az üldözőire.

Az ilyen négy (plusz egy) személyes partikkal, ahol össze kell(ene) dolgozni, általában az a baj, hogy mindig akad egy gyökér, aki a csapatmunkára fittyet hányva előrerohan vagy hátramarad, esetleg csapdába esik, a többieknek vissza kell menni érte, és így tovább. Ez a gyökér általában én voltam az E3-on, mert virtuális turistaként gyönyörködöm a grafikában, de az Evolve próbáján fegyelmezetten alakítottam a rám osztott szerepet (assault voltam, azaz főleg nekem kellett sebeznem a szörnyet). Persze akadt másik renitens – a csapdaállításban jeleskedő trapper –, így a szörny eléggé megizzasztott bennünket; mire lenyomtuk, már úgy felfejlődött, hogy egy-két perc múlva már simán végzett volna velünk. Kisebb kétségekkel álltam fel a géptől: az Evolve elég szórakoztató akciójátéknak ígérkezik (októberben jön), de rendes csapat is kell hozzá.

Az idei E3-on egyébként a legmarkánsabb trend azoké a játékoké, amikben négy játékosnak kell valahogy együttműködnie (pedig ez nem új találmány, üzembiztosan tudta például a 2007-es Halo 3 is). Az Evolve mellett négyfős csapat küzd a Crytek új játékában, a Hunt: Horrors of he Gilded Age-ben, az új Assassin's Creedben négyen orgyilkolhatnak közösen, a LittleBigPlanet 3-ban is négyre nőtt a főhősök száma, nyilván lesz a Far Cry 4-ben is négyfős kooperatív mód, ha már a harmadik részben is volt; és ott a Fable Legends, ami nem klasszikus szerepjátékkal öregbíti a széria hírnevét, hanem beáll a négyes sorba.

Ez utóbbit sikerült kipróbálnom, kevésbé hardcore öldöklés, mint az Evolve, az ötödik játékos pedig nem szörnyet irányít, hanem a pályát rakja tele csapdákkal és ellenfelekkel. Mindegyik Fable-karakternek nagyon hasznos képességei vannak (íjász voltam, neki például bénító nyila van, de több nyílvesszőt is ki tud lőni egyszerre, illetve rövid ideig láthatatlanná válhat), de itt is akkor működik jól a játék, ha senki nem önzőzik. Azért elég szórakoztató – de az ilyen programoknál az is nagy kérdés, hogy mennyire kiegyensúlyozott (ez ugye egy játékból nem derül ki).

Jön az alien, és betojsz

A Fable-játékok az Xbox-istállóba tartoznak, és az exkluzív Xbox-címek közül a Sunset Overdrive-ot is kipróbálhattam. Igen agresszív reklámkampánnyal nyomja a Microsoft (ma délutánra például a szállodai szobámban is méretes matricát ragasztottak a fürdőszobai tükörre), de sajnos minden zsigerem azt súgja, hogy nem lesz ez jó játék. Hetedmagammal lövöldöztem benne halomra a szörnyeket egy csiricsáré vidámparkban mindenféle vicces fegyverrel, de semmi olyat nem láttam benne, amiért húsz percnél tovább akarnám játszani. Kaotikus, agyatlan mészárlás, ami kell néha, de hogy ez volna az idei Xbox-felhozatal egyik koronaékszere, azt igen erős túlzásnak tartom.

A Far Cry 4-nek csak az egyszemélyes módját tudtam kipróbálni, de az elég meggyőző volt. Egy hevenyészett erődöt kellett megtisztítanom ellenséges katonáktól, és ebben egy elefánt is segítségemre volt. A hátára kapaszkodva irányítani is lehetett, fentről lövöldözni az ellent, amikor pedig leszálltam, az addigra megvadult állat megtámadta az ellenséget. Elintézett vagy ötöt-hatot, mire legyűrték – az pedig mindig jó, ha a környezetet így ki lehet használni a játékmenetben.

A nap meglepetése az Alien: Isolation volt, a Total War szériát fejlesztő Creative Assembly érdekes próbálkozása. Az Alien brandből nem sok jó játék készült eddig, a legutóbbi, a Colonial Marines pedig kimondottan pocsék volt, de az Isolation helyrehozhatja a dolgot. Az első film horrorhangulatát hozza vissza, a filmes szörnyet nem megölni kell benne, hanem elmenekülni előle. A játszható demóban is ez volt a feladat, bujkáltam szellőzőben, ládában, használtam mozgásérzékelőt, de a vége valahogy mindig az volt, hogy jött a szörny (magyar nevén Halál), és meglékelte a fejemet. Régen érezhette magát játékos ennyire kiszolgáltatottnak, és én is régen paráztam úgy, mint amikor egy öltözőszekrénybe bújva, annak résein át láttam, hogy a szörny felbukkan, és elkezd szaglászni a szekrény körül.

Hív a mocsár, vár a láp

Három kisebb játék is befért az első napomba. A legnagyobb átverést a Valiant Hearts: The Great War követte el; az első világháború századik évfordulóján próbál egyszerre történelmileg hiteles és sajátos rajzfilmes stílusú lenni – ez még menne is neki, de a játékmenet egy olyan ládatologatós, kapcsolókeresős kis semmiség, amilyet ingyenes flashjátékokban lát az ember. Kár érte.

Egy fokkal jobb a Sony elvont indie játéka, az Entwined. Ebben két kósza lelket, egy kék halat és egy narancsszínű madarat kell irányítanunk egy csőben, miközben jönnek kék, narancs és zöld bogyók és falak. A bogyókat felszedni kell, a falakat áttörni, mindig a passzoló színű léleknek (a zöldet ketten egyszerre kell áttörniük). A nehézség az, hogy egyszerre irányítjuk mindkét főhőst, bal kézzel az egyiket, jobbal a másikat. Ha elég sok bogyót összeszednek, a cső véget ér, ők ketten átalakulnak egy nagyobb sárkánnyá, amivel szabadabban lehet röpködni, mielőtt átmegyünk a másik pályára. Kellemesen meditatív játék, de azért már középtávon is unalmassá válhat (bár a fejlesztők szerint két óra alatt végigjátszható).

A legjobb aprójáték, amivel játszottam, az Ori and the Blind Forest volt. Ez sem váltja meg a világot a játékmenetével – sokat ugrálós, kicsit lövöldözős platformjáték –, de olyan szép és egyedi a grafikája, hogy engem rögtön beszippantott.

ori1280jpg-e0e987 1280w

A napot a lengyel CD Projektnél zártam a show egyik legfontosabb játékával, a Witcher III: Wild Hunttal. Az Andrzej Sapkowski műveiből készült szerepjáték évről évre szebb, most már nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a Skyrimot is utolérte. És nemcsak látványban, sztoriban is. A majdnem egyórás bemutatóban a főhős Geraltot egy mocsárba hívta egy küldetés. Ott egy furcsa, kisfiúszerű lénnyel találkozott, aki valami furmányos mágia miatt elvesztette a hangját. Geralt segített neki megtalálni, erre a lény kérésünkre felvette a kapcsolatot három boszorkánnyal, akik egy szörny megölésével bízták meg a főhőst. A szörny viszont azt állította, hogy ő tud csak segíteni a közeli faluból eltűnt gyerekeken, és Geraltnak választania kellett, megöli-e vagy életben hagyja (nyilván ezek a választások a sztori alakulását is befolyásolják).

Mindez egy sötét tónusú, veszélyes világban zajlott szűk egy óra alatt, ez a világ pedig mér az első támadó farkascsapat levágása után letaglózza a játékost. Nekem eddig ez a show legjobban várt játéka, és nem tudom, hogy mi tudná felülmúlni a következő napokban. Egy dolog viszont nagyon zavar: évek óta demózzák a Witcher III-at, egyre monumentálisabb, egyre szebb, de eddig nem lehetett játszani vele, csak nézni, ahogy fejlesztők mutogatják. Pedig van pár dolog (például a harcok megoldása), amiről csak egy próba után lehet véleményt mondani.

Szerdán és csütörtökön jönnek a Bethesda, a Ubisoft, a Namco, a Sony és az Activision játékai, meg amit még találok, és persze felkutatom az E3-on mindig népszerű retrosarkot is. Figyelje a címlapot egész héten, ha pedig a legjobb idei E3-as trailerekre kíváncsi, azokat itt találja.