Varázstükör, hangvezérlés, okosotthon

Szerencsére a koncepciókban az a jó, hogy az ember kockázat nélkül ámulhat el az ötleteken. Több nagy cég standján is láttunk okosotthonnak berendezett standot. A Samsungnál volt biometrikus kilincs arcfelismerő kamerával, és a világítást állítólag hangvezérléssel lehetett kapcsolgatni. Azonban kicsit odébb kiderült, hogy a nagy varázslat a tükörben lesz.

A harminc év fölöttiek talán még emlékeznek arra, mekkora király volt az a sofőr, akinek visszapillantó tükrében az épp használt funkciók is megjelentek: ha indexelt, a tükörben zölden villogó nyilak voltak, ha fékezett, kigyulladt egy stoplámpa. Na, valami ilyesmit tud a Toshiba (először februárban bemutatott) tükre is.

Nem túl interaktív, inkább csak időt spórol a felhasználónak: ha eléülünk, a napszaknak megfelelően köszön, aztán a tükör jobb szélén feldob egy halom olyan információt, amire szükségünk lehet. Milyen kint az idő, mi a mai dátum, mik a legfontosabb hírek, és persze a tennivalók és üzenetek. Nem nagy truváj, de kétségtelenül része lehet egy otthonnak tíz év múlva.

Az igazi varázslat a Panasonicnál volt: az ott kiállított varázstükörnek két használati módja van (illetve ha sima tükörként használjuk, ami előtt görnyedve a pattanásainkat nyomogatjuk, akkor három). Az elsőben a tükör mögötti számítógép elemzi az arcbőrünk hibáit, és életviteli tanácsokat, illetve kezelési javaslatokat ad. Egyen több gyümölcsöt, kevesebb olajos magvat, vagy használjon hidratáló krémet – nagyjából ennyiben merült ki a dolog egyelőre, de nyilván egy áruházi adatbázissal összekapcsolva itt egészen konkrét termékek is villoghatnak reggelente. Az mondjuk erős énképet feltételez, hogy a gép konkrétan ki is rajzolja a problémás területeket, könyörtelenül kiemelte a demózó hosztesz bőrhibáit is.

A második mód sminkelési tanácsokat ad a használónak: aki beül elé, kézmozdulatok segítségével kiválaszthatja, hogy milyen sminket akar, a gép pedig kiterjesztett valóság alapon rá is montírozza a szemünkre a füstös lookot, az arcunkra meg a pillangókat arany szegéllyel. Sőt, még azt is megmutatja, hogy a smink hogy mutat majd eltérő megvilágítású környezetben. Itt nem állunk meg, ugyanis a számítógép lépésről lépésre vezeti is az embert a smink elkészítésében. Bekarikázza, mit, mivel és hova kell felvinni, bár azért aki nem tud sminkelni, annak ez nagyjából annyit segít, mint óvodásnak az a tanács, hogy színezés közben ne fusson ki a vonalon túlra.

A háló- vagy fürdőszoba mellett természetesen van ötlet a többi helyiségre is bőven. A már ma is létező és használható kamera- és zenelejátszó rendszerek mellett a konyha és a nappali is okosodik szép lassan. A Panasonicnál például sokáig találgattuk, hogy mi értelme van a nappalibútorból kilógó, másfél méterszer huszonöt centiméteres kijelzőnek, amin néha közepesen élethű lángocskák égtek, néha pedig halak úszkáltak. Aztán megoldódott a rejtély, mikor előkúszott a teljes panel, és kiderült, hogy egy enteriőrötlettel elbújtatott tévéről van szó. Valójában a tévé is több volt, mint aminek elsőre látszott: ez töltötte be az okosotthon központi kijelzőjének és irányítójának szerepét.

Mutatta, hány százalékon áll a képzeletbeli garázsban álló kocsi töltöttsége, láthattuk a biztonsági kamerák képét, és mikor levelet kaptunk, egy szép kék madár röppent be a képre, csőrében egy borítékkal. Nyilván felmerült a kérdés, hogy ha van két négyzetméternyi tévém, miért akarnám elsüllyeszteni azt egy szekrényben, de pont ez a koncepciók lényege: ha hülyeség, akkor sincs semmi baj.

A nagy cégek a konyha megokosításában is gondolkoznak, bár még mindig kicsit akadozva magyarázzák, miért is lesz jó, ha androidos telefonról tudjuk majd irányítani a sütőt vagy a hűtőt. A távolról is elindítható mosógépeknél is sok a jó ötlet. Jönnek például az ultraérzékeny szenzorok, amik megállapítják, hogy milyen ruha került a dobba, és annak megfelelően állítják össze a mosási program részleteit. De hogy ezt miért indítanám el a munkahelyemről, és főleg hogy, ha egyszer nincs otthon senki – na, ez még talány.

Ahogy az okossütő is, legalábbis az a része, hogy miért kéne kamerát szerelni a sütőtérbe, és annak képét kivezetni az előlapra. A Panasonic munkatársa is csak vigyorgott, és tippelt: talán mert nem kell annyiszor kinyitni a sütő ajtaját. Az okos főzőlap viszont látványos volt: a felület csak ott melegedett, ahová a tálat leraktuk, és követte is az edényt, ha odébb húztuk. Ezenkívül is volt még trükk: a lap mérlegként is működött, akár nullázni is lehetett, hogy a már benne lévő tartalomhoz hozzáadott súlyt is le tudjuk mérni. Sőt, egy speciális edényt a főzőlapra helyezve még a folyamatos kevergetés is biztosított volt valami mágneses varázslat segítségével.

A kiállítók ötleteit végignézve azt a következtetést vontuk le, hogy bár rengeteg ötlet van, ami a következő néhány évben talán beszivárog majd a hétköznapi lakásokba is, azért összességében kicsit olyan lesz húsz év múlva visszanézni ezeket a találmányokat, mint amilyen érzésünk most van, amikor az 1980-ban rajzolt „Ilyen lesz a 21. század” című pályamunkákat meglátjuk. A hanggal vezérelt világítás és tévé bizonyos körülmények között jól jöhet, a varázstükrök viszont már jóval erőltetettebb ötletek. A háztartási eszközök esetében valószínűleg sokkal többen szeretnék inkább azt, hogy az androidos robot- és mosógép helyett legyen olyan, ami hagyományos módon működik, viszont azt csendesebben, megbízhatóbban, időtállóbban tegye.

Ezek persze ugyanúgy lényeges tervezési elemek az új eszközöknél is, de pillanatnyilag az okos előtag olyan drágulást von maga után, ami nincs egyensúlyban azzal, amennyire egy átlagos felhasználó jobban érzi magát a használat közben. Mondjuk egy kedvező árú, önmagát kevergető lábos tuti világsiker lenne.