Emília
18 °C
26 °C

Egybegép jön hajlított kijelzővel

2015.01.02. 14:13

A Samsung a napokon belül elkezdődő CES 2015-ön bemutatja a világ első hajlított kijelzőjű számítógépét, amit majd ATIV One 7 Curved néven kell keresni a boltokban. Becsléseink szerint nagyjából 440 ezer forintba fog kerülni. Az Egyesült Államokban 2015 első negyedévében lesz kapható, 1300 dollárért - ezt az árat szoroztuk be a dollár árfolyamával és a világbajnok magyar áfával.

Viszonylag erős gép lesz az ATIV One 7 Curved, a 27 colos és 1920×1080 pixeles kijelzője mögé Core i5 processzort és 8 GB RAM-ot épít be a Samsung.

A dél-koreai gyártó tavalyelőtt mutatta be az első hajlított kijelzőjű tévéjét, és azóta már egy olyan prototípussal is előrukkolt, amely gombnyomásra tudja homorítani a paneljét. A hajlított kijelzők már okostelefonjain is megjelentek, a Galaxy Note Edge nevű készüléken, amit tavaly ősszel mutatott be a berlini IFA 2014 kiállításon.