Indul az év végi kütyüőrület
Szeptember első hete az elektronikai cégeknek legalább olyan küzdelmes, mint az iskolásoknak, mert nekik is véget ért a nyári szünet, rá kell hangolódni az év végi vásárlási szezonra. A berlini IFA a legjobb alkalom arra, hogy az új termékeket megmutassák a vevőknek. A kontinens legnagyobb elektronikai vásárán több mint ezerötszáz cégnek van standja, és a borotvától a wifi hotspotokig minden megtalálható, kipróbálható. Ez nem zárt show, mint a Las Vegasban megrendezett CES, ahová csak újságírók és kereskedők tehetik be a lábukat. Berlinben a cégek valódi vevőkkel találkoznak, és ezt ki is használják, kuponokkal ösztönzik őket mielőbbi pénzköltésre. Nézzük, hogy idén mire számíthatunk.
Okosórák, fitneszkarkötők
Még csak éledezik ez az új iparág, az eszközök nem túl kiforrottak, de a gyártók megállíthatatlanul nyomulnak előre. Az egyik legnagyobb dobás valószínűleg a Samsung Gear S2 lesz, egy elegáns, rozsdamentes acélból készült időmérő. Az Android Wear helyett Tizen rendszer fut rajta, és ez egyáltalán nem is baj, ha a dél-koreai cég nem köti a saját telefonjaihoz az órát, és azt iOS-szel is össze tudjuk kötni. Főleg, hogy már az Android Wear is működik az Apple rendszerével.
Az Asus két különböző méretű Zenwatch 2 órát mutat be, Android Wear rendszerrel. Állítólag csak két nap alatt merül le az akkujuk, de hogy ez igaz-e, nem Berlinben fog kiderülni, hanem majd amikor hosszabb ideig teszteljük. A Motorola 360 második verziója is androidos, és ezt is kétféle méretben gyártják le.
Izgalmasabb órának ígérkezik az LG Nemo, ennek ugyanis a pletykák szerint 480x480 pixel felbontású, pengeéles kijelzője lesz. A Huaweire is érdemes odafigyelni, mert okosan állnak hozzá a témához: a kerek kijelzőjű órájuk állítólag összeköthető lesz a Jawbone UP platformmal.
Erre figyelünk most:
Az IFA-n azt próbáljuk kideríteni, hogy mely okosórák és karkötők nyújtanak többet egy jó hardvernél. Az egészségszenzorok, mint amilyen a szívmonitorozás és a lépésszámlálás, semmit sem érnek az eredmények alapos magyarázata nélkül. Nem elég megmérni a pulzusunkat, vagy figyelni az alvásunkat, mert a legfontosabb a tartalom. Elvárható, hogy az óra vagy karkötő szoftvere megmondja, hogy a mért értékek mit jelentenek, mire kell odafigyelni, hogy egészségesebben éljünk. Vannak üdítő kivételek, például a már említett Jawbone UP3, és még a Microsoft Smartband is több információt ad a mért számoknál. De még ezeknek is voltak fájó hiányosságaik. A sportoláshoz készült eszközöknek illene teljesen vízállónak lenniük.
Számítógépek
Mielőtt pénteken szélesre tárnák a Berlin Messe kiállítóterének kapuit, az ott kiállító vállalatok városszerte sajtótájékoztatókat tartanak, hogy bemutassák a termékeiket. Szerdán, a nulladik napon három nagy pc-gyártónak lesz rendezvénye: az Acer, az Asus és a Lenovo gépeit ismerhetjük meg. Egészen biztos, hogy a Windows 10 lesz a középpontban, hiszen most lehet jól kihasználni a friss operációs rendszer vonzerejét, a Microsoft által gerjesztett felhajtást.
Erre figyelünk most:
A kiállításon azokat a hibrideket keressük, amelyek legalább olyan jók, mint a Microsoft Surface. Kíváncsiak vagyunk a biometrikus szenzorok terjedésére is, szeretnénk több eszközben (és olcsóbbakban) látni az Intel RealSense kamerákat, ami nemcsak a Windowsba való belépést segíti, hanem a 3D látásával a tér paramétereit - távolságokat, tárgyak méretét - is meg tudja mondani nekünk.
A RealSense hódítása esélyes, abban viszont csak halovány reményünk van, hogy megjelennek a számítógépeken és tableteken is az iPhone-éhoz hasonlóan profi ujjlenyomat-olvasók, amik egyetlen éritéssel, az ujjunk húzkodása nélkül is működnek. Várható az ssd-k növekedése is, a megfizethető pc-k várhatóan eltávolodnak a szűkös 32-128 GB-os tárkapacitástól.
Mobilok
A berlini csúcstelefonok a Sony új Z5 sorozatába tartozó mobilok lesznek. Érdekes, hogy a Samsung feladta az IFA-t, és a korábbi szokásával ellentétben inkább saját rendezvényen mutatta be az aktuális Note 5 óriásmobilt. Ez nagyszerű lehetőség a többieknek, hiszen így nem tereli el a figyelmet a világ vezető mobilgyártója.
Az Xperia Z5 Compact az egyik véglet a Sonynál, ez a 4,6 colos mobil továbbra is jó ajánlat lesz mindazoknak, akik nem akarnak péklapáttal telefonálni. Az 5,5 colos Premium modell pedig a hatalmas felbontásával nyűgözi le a tulajdonosait. A részleteket pár napja megírtuk. Persze nem csak a Sony használja ki a lehetőséget: a Haweitől a 6 colos Mate 8 phablet bemutatására számítunk, az Asus pedig a Zenfone Zoom és Max modelleket mutatja be. A Zoom a kamerájával lóg ki az átlagból, a hírek szerint háromszoros nagyításra képes, míg a Max a brutál méretű, 5000 mAh-s aksijával tarol.
A következő három napot Berlinben töltjük, egyik cégtől a másikig rohangálunk, és beszámolunk minden érdekesebb újdonságról itt a Szemlemorzsa blogban.