A Windowsba csomagolt Windows

Az előző cikkben kiderítettük, hogy a Windows 7 RC a Microsoft leggyorsabb operációs rendszere, amiről bárki személyesen is meggyőződhet: a rendszer letölthető, és 2010 júniusáig korlátozások nélkül használható.

Több mint egy évre kapjuk tehát a Vistánál már most is használhatóbb rendszert - teljesen ingyen. Ha letelik az idő, akkor sem végez felhasználójával a 7-es, de kétóránként kikapcsolja magát.

A letöltés a redmondi cég rendszerén keresztül történik, választhatunk, hogy a 32 vagy a 64 bites verziót akarjuk-e - előbbi 2,5 gigabájtos, utóbbi 3,2-es.

Olcsó gép kell neki

A rendszerkövetelmények egyébként alig különböznek, mindkét verzió egy gigahertzes processzort és DirectX 9-es grafikus gyorsítót kér, a kisebbik programnak azonban 1 gigabájt memória és 16 gigabájt merevlemez is elég, míg a nagyobb 2 gigabájt memóriát és 20 gigabájtos háttértárat kér. A hardverkövetelmények tehát nem különösebben magasak, kábé 65 ezerért már kapunk olyan konfigurációt, ami hibátlanul elfuttatja mindkét rendszert.

A Vistához hasonlóan a 7-esből is több verzió készül majd, az RC-be azonban minden belekerült, ez ugyanis az Ultimate-kiadás majdnem kész változata. Éppen ezért teljes pompájában figyelhetjük meg a Microsoft termékét, ami egyébként nem változott sokat a prebéta óta - főleg apróságokon érhető tetten a fejlődés.

Ilyen például a megújult asztalkezelés, amit a szokásos alt+tab-billentyűkkel hozhatunk elő. Ilyenkor az évtizedes hagyományoknak megfelelően az asztal közepén megjelennek a programokat jelölő ikonok, minden tabra egyet ugrik a kijelölés. A 7-es azonban többet tud ennél: az ikonok mögül eltünteti az összes futó ablakot, csak azt jeleníti meg, amelyiket éppen kijelöltük. Főleg akkor jön jól ez a funkció, mikor vagy egy tucat böngészőablak van nyitva, hiszen könnyebben megtaláljuk a keresett ablakot, ha teljes méretében látjuk, mintha az ikonok mellé rendelt feliratból kéne kiolvasni, hogy épp merre járunk.

A váltás az ablakok közt gyorsan, akadásmentesen történik, pedig korábban még a jóval egyszerűbb ablakváltással sem ment mindig. Az új rendszer azonban egyszer sem lassult be, a munka végig kényelmes volt a teszthez használt HP Pavilion DV5-ös laptopon, amiben 2,26-os Core 2-es processzor, 2 gigabájt memória és 9200-as Geforce dolgozott.

Kicsinyített mindenből

Újdonság az RC-ben, hogy a futó alkalmazások tálcára pakolt képére húzva az egerünket megjelenik az ablakok kicsinyített mása. Oké, érthetőbben: nyitva van 10 böngészőablakunk, de mindet leküldtük a tálcára: ilyenkor egyetlen Explorer-ikon jelöli őket. Ha az ikonra húzzuk az egeret, a Windows a tálca fölé dobja egymás mellé rendezve az Explorerek kicsinyített képeit, végre értelmet adva a hasonló ikonok csoportba rendezésének, mert a mostanáig kidobott szöveges lista sokat aztán nem könnyített a navigációban.

Ha a felugró kicsinyített ablakok fölé húzzuk az egeret, akkor azok teljes méretben is megjelennek, ráadásul egy piros X-et is kapunk a másolatok mellé, hogy tálcáról zárhassuk be a programokat.

Nagy áttörést nem jelent, de azért fontos újításnak tartom, hogy a Microsoft végre nyomasztó háttérképeket is bele mert pakolni egy operációs rendszerbe. Mert szép a domboldal, meg a kanyon, de mennyivel izgalmasabb már a repülő teknősön élő kalapos sperma, vagy a lányával a varázserdőben élő Matrioskababa-anya. Ezek a képek bizonyítják, hogy komoly kreativitás szorult a Microsoft szakembereibe, csak ipari mennyiségű drog kell ahhoz, hogy ki merjék fejezni magukat.

Virtuális Windows

A legizgalmasabb funkció viszont kétség kívül a virtuális Windows XP. A Microsoftnál valószínűleg belátták, hogy sokan a kompatibilitási problémák miatt nem álltak át Vistára, ami azonban a Windows 7 sikerét is megpecsételhette volna, ezért Redmondban úgy döntöttek, hogy inkább adnak a rendszerhez egy XP-t. Persze csak virtuálisat, de a semminél az is jobb.

Ha futtatni akarjuk az öreget, szükségünk lesz a megfelelő alkatrészekre. Például egy virtualizációt támogató processzorra, márpedig a régebbi Pentiumokból, a Celeronokokból, egyes Core 2-esekből és Athlonokból kimaradt a funkció. De a megfelelő processzor sem elég, a legtöbb konfigurációban ugyanis alapból le van tiltva a virtualizáció, be kell tehát lépni a BIOS-ba, és engedélyezni kell a szolgáltatást.

Ha mindennel megvagyunk, már csak meg kell győződnünk arról, hogy legalább 2 gigabájt memória van a gépben, és még maradt 15 gigabájt szabad lemezterület, aztán mehet a telepítés. Ehhez két fájlt kell felraknunk, az egyik a virtualizációt teszi lehetővé, a másik meg maga a Windows XP, 450 megabájtba csomagolva. Aki 32 bites 7-est futtat, annak nem is lesz gondja a telepítéssel, a 64 bites mellé viszont elfelejtették felrakni az angol XP-t, így csak német, spanyol, francia vagy koreai nyelvű rendszert lehet installálni. Sebaj, legalább megtudtam, hogy a cancel spanyolul cancellar, és megismertem a rendszer német verzióját is.

Barátok lettek

A telepítés után kiderült, hogy a két Windows remekül megfér egymás mellett: ha egyszer elindítjuk, többnyire hibernált módban várja a következő startot az XP, 5-10 másodperc alatt fel lehet rázni az álmából.

A második rendszer ablakban fut, viszont remekül használható: egyből látja a gépbe rakott cd-t, hozzáfér a teljes merevlemezhez, és bár a virtualizált környezet miatt nem tudja meghajtani a 3D-s kártyát, irodai munkákra tökéletesen alkalmas. Néhány kellemetlenséggel persze számolni kell, például nem lehet csak úgy áthúzni egy mappát a 7-esből az XP-be, de a copy-einfügen-kombó remekül működik. Baj van akkor is, ha pendrive-ról akarunk dolgozni, az usb-s eszközöket ugyanis csak az egyik rendszer tudja olvasni, alapértelmezettként a 7-es. Ha XP-ben akarunk dolgozni, a virtuális ablak menüsávjába helyezett USB-gombra kell bökni, amivel könnyedén átránthatjuk az eszközt, aztán ha befejeztük a munkát, kivethetjük, és visszapasszoljuk a 7-esnek.

Az új operációs rendszer kétféle lehetőséget ad az XP-kompatibilis programok futtatására. Vagy az öreg ablakában indítjuk el azokat, vagy magában a 7-esben: az új Windows felismeri, ha egy programot a nagyapjába telepítettünk, ezeket a saját Start menüjének Windows Virtual PC-nevű mappájába is összegyűjti. Ha innen indítjuk a programokat, az XP meg sem jelenik, csak a szelleme: a virtuális környezetben futtatott programok ablakkeretei, gombjai a régi rendszert idézik. Ez a funkció viszont csak az Ultimate-verzióban lesz benne, de a virtuális XP a Home Basicben és Premiumban is elérhető lesz.

El ne rontsák

A munka egyébként mindkét módban gördülékeny, kényelmes. A teszthez az Office 2000-et használtuk, ami hiba nélkül működött, igaz, telepítés közben a Windows XP Service Pack 3-at követelte, felrakás után viszont nem volt több gondja. Sőt, a 7-es vigyáz arra, hogy rokonai nehogy valami hülyeséget csináljanak, így az XP alól futó Word az új Windows 7 Documents könyvtárába menti el a fájlokat.

Azt ugyan a Microsoft is elismeri, hogy a virtuális XP nem hibátlan, és közel sem használható teljes értékű operációs rendszerként, de megalkotásával a redmondiak elérték, hogy már valóban csak egy marginális rétegnek ne érje meg váltania az új operációs rendszerre.

Mindezek után meg már tényleg csak annyi munka van hátra, hogy ne rontsák el, amit eddig felépítettek. Legjobb lenne, ha a végleges verzió csak annyiban különbözne az RC-től, hogy kap egy pofás dobozt, meg hogy fizetni kell érte. Utóbbihoz nem ragaszkodom.