Sims 3: a Sátán műve

Tudták, hogy már a Sátán is készít számítógépes játékokat? Bizonyíték legújabb műve, a Sims 3 nevű játék, a méltán népszerű sorozat legújabb része, amelyet június elején mutat majd be az Electronic Arts. A Sims 3 játéknak ronda ugyan, mégis olyan élethű, amilyen élethű számítógépes játék csak lehet: sikerült belefoglalni mindazt, ami az emberi életben gyűlöletes, fárasztó, idegesítő vagy frusztráló. A Sims 3 nem egyszerű életszimulátor, hanem bevásárlásszimulátor, mosogatásszimulátor, csekkbefizetés-szimulátor, álláskereső-szimulátor, munkábajárás- és alvásszimulátor, eldugult vécéhez szerelőkihívó-szimulátor, bútortologatás-szimulátor, csempeválasztás-szimulátor, és végül, de nem utolsó sorban halálszimulátor. Mondom, hogy a Sátán műve. A Simshez képest a Resident Evil habos tündérmese, megnyugtató tanulsággal.

Hogyan történhetett?

A protestáns erkölcstől és bugyuta konszumerizmustól egyszerre átitatott, amerikai kisvárosban tébláboló idióták lassan tízévesek lesznek, hiszen az első Sims, a Sim Cityről ismert Will Wright és cége, a Maxis műve 2000-ben jelent meg. A második rész 2004-ben következett, és a Sátán hatalmát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mostanáig a kiegészítőkkel együtt százmilliót adtak el belőlük, amivel a Sims-sorozat a világ legnépszerűbb pc-s játéka lett. Ahhoz, hogy ezt megemésszük, érdemes történelmi távlatokba helyezni a játékot.

Az első rész sikere talán a legérthetőbb: a távoli előd, a maga korában nagyszerű Sim City mechanikus, konstruktőrszemléletű világához képest nagy dobás volt, hogy a város lakói megelevenedtek, és az autópályák, vasutak, hidak és épülettömbök után megjelent a humán faktor, a babaházként berendezhető házak és a bennük élő, mikromenedzselendő simek. A második rész jelentős koncepcióbeli és technikai változásokat hozott, a karakterek komoly tudományos alapokra helyezett motivációs rendszer szerint fejlődtek, és rendesen meg is animálták őket, így a papírból kivágható babák helyett animált Barbie-k és Kenek népesítették be a Sims világát.

Ezután azonban a Sátán bezárkózhatott egy külvilágtól elszigetelt, sötét verembe, és ott fejleszthette a játék harmadik részét, tudomást sem véve a tudomány és a technika legújabb vívmányairól. Semmilyen más magyarázat nem lehet arra, miért az a legnagyobb újdonság a Sims 3-ban, hogy töltögetés nélkül bejárható a Sunset Valleynek nevezett település, ahol a játék zajlik. Hogy miért nem javult a grafika az öt évvel ezelőtti Sims 2-höz képest; hogy miért nem sikerült a néhány utcás játékuniverzumot becsületesen integrálni a térképpel, hogy miért járják át egymást az objektumok, mint a szellemek; hogy miért lesz egy szürke autóból varázsütésre sárga taxi, és miért ugrál a karakter a padon ülve, mintha másodpercenként belerúgnának egy nagyot.

Dolgos hétköznapok Sunset Valleyben

De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, gyorsan csinálok is magamnak egy simet a minden eddiginél szofisztikáltabb karaktergenerátorban, ahol nemhogy a frizurát és a bőrszínt, de még az orrlyuk méretét is meg lehet adni. Itt van, találják ki, kire hasonlít:

Kiválasztom életem fő célját (world domination, mi más) és megadom saját alaptulajdonságaimat, aztán veszek egy házat készen, mert nem fogok itt nekiállni alapot ásni, falazni meg vakolni. Mégiscsak egy játék. De az ördög által rám rótt penzum alól nem bújhatok ki. Beköltözöm a simemmel, aztán már kezdődhet is a nyomorúságos simlét: számlákat befizetni, enni, szarni, koszos edényt elmosogatni, megizzadni, mosakodni, állást keresni, állást találni, munkába menni, kollégák élcelődéseit elviselni, munkából hazamenni, enni, szarni, koszos edényt elmosogatni, lefeküdni aludni. Pontosan egy nap után gyűlölöm meg saját szerencsétlen, kispolgári létemet.

Na, mondom, akkor inkább elindulok, felderítem a terepet. Nekivágok gyalog az utcának (kocsim még nincs, munkába a kollégák hordanak), bekopogok a szomszédba, bizonyos Alviékhoz, és azt mondom.

– Tíga turba lasa.

– Saga tixi – feleli az idősebb Alvi, mert hogy ott van a fia is.

– Haó túgla óble ví – így én, és közben a fejem fölött egy buborékban megjelenik egy vakond, majd kicsivel később egy hajkefe.

– Ohohó, kattúszó! – mondja az idősebb Alvi. Aztán ennyiben maradunk.

Továbbmegyek a következő szomszédhoz, ott találok egy öregasszonyt, mondom legalább ezt megdugom, azzal is telik az idő.

– Kasa supa, kata lunasz! – így én.

– Dam icc nico szabag! – mondja ő, és a feje fölött egy buborékban megjelenik egy mikrohullámú sütő alakú bálna.

Mégse dugom meg az öregasszonyt.

Megyek tovább a strandra. A medence körül lófrál egy csomó nő fürdőruhában.

– Dzsonga dzsi, dzsuppa! – rikkantom oda az egyiknek vidáman, miközben a fejem fölött egy buborékban megjelenik egy csokor hónapos retek.

– Horna zú, csimszi pó – rikkantja vissza ő, majd néhányszor megpördül saját tengelye körül, és beleveti magát a medencébe.

Utána vetem magam, de a medencében sajnos nem lehet beszélgetni, így az egyetlen lehetséges interakciós módot választom: kihívom a nőt víz alatti levegővisszatartás-versenyre.

Visszatartjuk a levegőt, mire megfulladok. Jön a kaszás hosszú fekete csuklyás köpenyben, közli, hogy ennyi volt. Ha ennyi volt, hát ennyi volt.

Nem adom fel

Nem adom fel. Csinálok egy dagadt feka karaktert, hátha ő jobban bírja a viszontagságokat. Művészi hajlamot rendelek hozzá, meg a legnagyobb pocakot, amit csak a generátor enged. És láss csodát, már kezdődhet is a nyomorúságos simlét: számlákat befizetni, enni, szarni, koszos edényt elmosogatni, megizzadni, mosakodni, állást keresni, állást találni, munkába menni, kollégák élcelődéseit elviselni, munkából hazamenni, enni, szarni, koszos edényt elmosogatni, lefeküdni aludni. Másnap kezdődik az egész elölről. Apage Satanas!

Megyek vissza a medencéhez, ez teljesen intuitív módon úgy zajlik, hogy a térkép nézetben rákattintok a strandra, mire megjelenik egy sárga taxi a ház előtt, és az úton ugyan, de forgalmi akadályt nem ismerve, gyalogoson, biciklisen és a többi autón szellemként átgázolva elszállít a medencéhez, ahol előző életemet befejeztem.

– Dzsangó dzsegi dzsuranga! – rikkantom az egyik fürdőruhásnak. Feltett szándékom ugyanis, hogy megdugom.

Erre kiderül, hogy rendőr. Sebaj, elmondok neki egy rendőrviccet, a „Sabá dlagi súger" kezdetűt. Erre kiderül, hogy terhes. Mégse dugom meg.

Ez így leírva persze egyszerűen hangzik, a valóság ennél sokkal kínosabb. Amikor a simem (akit hivatalosan simoleonnak hívnak) emberközelbe kerül, és rákattintok az illetőre, megjelenik egy panel, ahol kiválaszthatom, hogy barátságos, vicces, gonosz, romantikus vagy különleges akarok-e vele lenni. Ezeken belül van egy tonna alopció, romantikus szöveg címén például flörtölhetek, vagy megkérdezhetem, egyedülálló-e a célpont. Ő halandzsanyelven válaszol, amit akar, de ha jó irányba haladok, és elsütök egy-két poént is, kapcsolatunk elmélyül, egyre többet tudok meg róla, és elérkezik a pillanat, hogy a bal felső sarokban látható állapotsáv zöld színnel telítődik, vagyis a nő teljesen belém bolondul, és akár meg is csókolhatom. Több napos ügyeskedés után pontosan ebbe az állapotba sikerült eljutnom barátnőmmel, Molly Frenchcsel, mint az az alábbi, bizonyító erejű videón látható. De ahogy a Sátánt ismerem, a Kiss, a Hug és a Make Out opciók mellett nemsokára megjelenik a Marry, aztán a Divorce, és ha szerencsém van, hamarosan a Suicide is.

Ha Ön, kedves olvasó, azon tízmilliók egyike, akik megvásárolták a Sims valamelyik eddigi részét, akkor biztos ezt is meg fogja vásárolni. Akkor Ön értékelni fogja a minden eddiginél részletesebb karaktergenerálást, a területek seamless integrációját, az interaktív térképet, a minden eddiginél precízebb bútorelhelyezési lehetőségeket, a taxit, a múzeumot, a mobiltelefont és azt, hogy minél több hamburgert készít az ember, annál jobb lesz a hamburgerkészítő képessége. Ha viszont eddig nem látott Simset, és érdeklődik a survival horror gyöngyszemei iránt, próbálja ki inkább a Resident Evilt, az sokkal kevésbé ijesztő.