Éles szemű bloggerek már a tavasszal felfedezték a Microsoft álláshirdető oldalán, hogy az akkor még a kiadásra jelölt verzió előtt álló Windows 7 munkálatai közben a vállalat már elindította a következő operációs rendszer, a jobb híján egyelőre Windows 8-nak elnevezett OS fejlesztési munkálatait, legalábbis a projektcsapat toborzását.
Az erről szóló híradások aztán nem folytatódtak, ám a Windows 7 most már a piacon van, így várható volt, hogy lassanként elkezdődik az össznépi játék, mely már a jövővel, a továbblépéssel foglalkozik, és már számtalan, többségében komolytalan Windows 8-as oldal található az interneten. A legújabb hír ezzel kapcsolatban újra egy (most már nem látható) álláshirdetés, melyben a cég legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező szakembereket keres a Windows 8 fejlesztésére, és vélhetően már nem az alapkoncepció kidolgozására kívánják őket alkalmazni.
Az új rendszer koncepciójáról elképesztően kevés információ szivárgott még ki, a legtöbbet Robert Morgannek, a Microsoft állítólagos munkatársának a LinkedInen olvasható bejegyzéséből lehetett megtudni. E szerint a meglehetősen gyanús forrás szerint ők egy 128 bites architektúrán dolgoznak, mely kompatibilis lesz a Windows 8 kernelével, illetve a Windows 9-cel.
Steve Ballmer, a vállalat vezetője szűkszavú nyilatkozataiból az derült ki, hogy a Windows 8 (akárhogy is hívják akkor majd) legkorábban 2012-ben jelenhet meg, míg a Windows 9 koncepciójáról leghamarabb jövőre árulhatnak el részleteket.