
Mohó algoritmusok a légvédelemben
Legalábbis Fredrik Johansson, a svédországi Skövde Egyetem Informatikai Kutatóközpontjának doktori tézisei szerint, melyeket a stratégiai célpontokat ellenséges támadástól, például rakétáktól megvédő, a veszélyt kiértékelő, támadó fegyvereket lokalizáló TEWA (Threat Evaluation & Weapon Allocation) rendszerekre dolgozott ki.
A rendszer felfedezi az ellenséges mozgásokat, elemez, majd felkészül az elhárításra. A végső döntést – lőni vagy nem lőni – a humán operátor hozza meg. A működését optimalizáló algoritmusokat illetően megoszlanak a vélemények; egyre több javaslat lát napvilágot. Johansson saját módszerével tesztelt, és az eredmények alapján jutott arra a következtetésre, hogy a gyakorlatban a mohó algoritmusok működnek legjobban.
Ezek az algoritmusok nagyjából az ágensrendszerek és a nagyobb rajok elvei szerint működnek (viszont sokkal szélesebb skálán, mint az említett részecske-rajok): helyi optimumok megvalósításával igyekeznek megtalálni a globális optimumot. Nagy előnyük a gyorsaság, viszont távolról sem tökéletesek. Átfogó és szerteágazó irányelvek alapján dolgoznak, és mivel nem tesztelnek mindent, nincs szükségük az összes lehetséges alternatíva tesztelésére, riválisaiknál hamarabb jönnek rá a legjobbnak tűnő megoldásra. Márpedig egy katonai-védelmi rendszernél a gyorsaság az egyik legfontosabb kritérium – annál jobb és biztonságosabb, minél kevesebb (másodpercekben mérhető) idő telik el a veszély észlelése és az operátor utasítása között.
Johansson következtetése: a választást a TEWA rendszer fegyvereinek és a rendszer által kezelendő célpontoknak a száma határozza meg. Ha mindkét szám tíz felett van, jöhetnek a kevésbé „pepecselő” mohó algoritmusok, ha kevesebb, célravezetőbbek az egyszerűbb megoldások. Míg a korábbi javaslatok szerzői külön kezelték a veszély kiértékelését és a fegyverek lokalizálását, Johansson – elsőként a világon – a kettőt együtt, egységes rendszerként kezeli.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Belföld
Hadházy Ákos szerint Alsószentmárton polgármestere bosszúból szüntette meg a közmunkaprogramot a településen
Balogh Miklós maga kezdeményezte a program megszüntetését.
12 perce
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03