További Szoftver cikkek
A számítógépes játékok túlnyomó többségében ölni kell, és félni a haláltól. Ezért számít abszolút nóvumnak Peter Molyneux ötlete: a sztárfejlesztő most azt vette a fejébe, hogy a szerelmet helyezi legújabb játékának középpontjába.
"Azt akarom, hogy a Fable-ben olyasvalamit éljenek át, amit játékosként még soha" - mondta Molyneux a BBC-nek. - Mindenki érzelmekről, beleélésről és narratíváról beszél. Mi megpróbáltunk másképp közelíteni ehhez. Mi a szerelmet fedezzük fel."
A mély érzelmekre alapozott Fable 2-ben természetesen szeretkezni is lehet majd, sőt ez kötelező lesz annak, aki gyereket akar. A játékos aztán családot alapíthat és végignézheti, ahogy a gyerekei felnőnek - nagyjából úgy, ahogy a Simsben, csak Molyneux eddigi darabjait ismerve biztos még annál is jobban.
A mindent elöntő szeretet jegyében a Fable 2 egyik főszereplője egy kutya lesz, aki segít eligazodni az előzőnél harmincszor nagyobb virtuális világban, emlékezteti a játékost az elvégzendő feladatokra és még játszani is tud vele. Minden játékosnak másfajta kutya jut, akiket aztán online be is lehet mutatni egymásnak, legalábbis Molyneux mostani tervei szerint. Ha minden jól megy, a Fable 2 még idén kikerül a műhelyből.
Rajongóknak: ezen a videón maga Peter Molyneux mutatja be, hogyan működik a Fable 2-ben a kutya:
Fura alak
Az eredeti Fable-t Molyneux Big Blue Box nevű egyik másodcége (az első számú a Lionhead Studios) fejlesztette, és a Microsoft adta ki Xboxra még 2004-ben. A kritika a többi Molyneux-játékhoz hasonlóan ezt is ujjongva fogadta - a mértékadó Gamespoton 8,6 pontot kapott a lehetséges 10-ből -, és jól is fogyott. Megjelenése óta Amerikában 1,5 milliót, a világon összesen 3 milliót adtak el belőle, és az xboxos játékok örökranglistáján csak a Halo 1-2, illetve e a Splinter Cell népszerűbb, mint a Fable első része.
Peter Molyneux
Ennek egyértelmű oka, hogy Molyneux intellektuális típusú, sokat tépelődő vizionárius, formabontó és sokszor furcsa ötletekkel, amelyeket nem mindig tolerálnak jól a baszós-kardozós tömegek. Pedig lenne mit tolerálni.
A Bullfrog, később a Microsoft által tavaly bekebelezett Lionhead alapítójaként Molyneux jegyzi többek között a Theme Parkot (1994), és az olyan istenszimulációs játékokat, mint a Populous (1989), a Dungeon Keeper (1997) és a Black & White (2005).