Erőszakhoz vezetnek-e az erőszakos játékok?

A számítógépes játék-gyártók folyamatos támadásnak vannak kitéve, hogy az agresszív lövöldözős játékok (First Person Shooter, FPS) a hétköznapi életben is agresszívvé, kegyetlenné teszi használóikat. Az összefüggést olyan esetek is alátámasztani látszanak, melyekben az iskolában lövöldöző, és gyakran emberi életeket is teljesen értelmetlenül kioltó gyermek aktív FPS előélettel rendelkezik. Több esetben korábban ismerőseinek is élvezetesen beszélt már a játékban elkövetett virtuális gyilkosságairól. Ezen esetek nyilvánosságra kerülése óta az Egyesült Államokban több civil kezdeményezés is kialakult az FPS játékok visszaszorítása érdekében.

Egyre több olyan pszichológiai, és statisztikai vizsgálat lát napvilágot, amiben ezt az intuitíve igaznak tűnő összefüggést cáfolják. Statisztikailag valóban nehezen támasztható alá ez a jelenség, hisz rengeteg FPS játékos közül elenyésző azoknak a száma, akik erőszakos bűncselekményt követnek el később és sokkal nagyobb százalékban hajtanak végre hasonló bűncselekményt olyanok, akik soha nem játszottak FPS-sel. Más szóval statisztikai oldalról megközelítve a kérdést, csupán az állapítható meg, hogy az FPS ezeknek az embereknek egy eszköz, amivel ki tudják élni a bennük rejlő agressziót, de nem ez az oka később a valós világban elkövetett erőszakos cselekményeiknek.

A Missouri-Columbia Egyetemen Bruce Bartholow és kutatócsoportja 39 szenvedélyes FPS játékos agyi elektromos aktivitását vizsgálta egy FPS-sel soha nem játszó kontrollcsoporttal összehasonlítva. A Kísérleti Pszichológia című tekintélyes szakfolyóiratban nemrég megjelent cikkükben arról számolnak be, hogy ugyan a gyerekek a fegyveres támadásokat ábrázoló képekre kevesebb érzelmi reakciót mutatnak, és azt is nagyobb késéssel, de a szomorú, együttérzést kiváltó képekre azonos volt a reakciójuk a "normális" kontrollcsoporttal összehasonlítva. Más szóval az FPS játékok deszenzitizálták a gyerekeket a fegyveres erőszakkal szemben, de empátiás készségük, általános érzékenységük a környezetükben lévők problémáival szemben nem változott. A deszenzitizáció normálisnak tekinthető folyamat, hisz pl. a sebeszek sem élnek át akkora megterhelést vérző embertársuk láttán, miután nap, mint nap találkoznak a látvánnyal.

Bartholow kritikusai szerint ezek a kísérletek nem bizonyítanak semmit, csupán a véres jelentekhez való hozzászokás folyamatát mutatják be a számítógépes játékok közegében. Jonathan Freedman, a kanadai Torontói Egyetem pszichológusa szerint Bartholow kutatásai pontosan azt a tényezőt hagyták figyelmen kívül, hogy az FPS játékosok az érthető deszenzitizáción túl könnyebben átviszik a virtuális világban megszokott cselekedeteiket valós világi környezetbe. Ez részben abból adódik, hogy nem passzív szemlélői az erőszaknak, mint egy akció film nézője, hanem aktív elkövetői a gyilkosságoknak a játék biztonságos, felelősség nélküli világában.