Gyilkos képregény

Amikor elosztottuk a tesztelésre szánt programokat, dühödt vadként vetettem rá magam a XIII-ra, a képregényszerű lövöldözős fps-re. Bevallom, nem áll tőlem távol az akciójátékok műfaja, de nem is annyira a XIII koncepciója, mint inkább a gépigénye fogott meg: 1,3 gigaherzes processzorral, 256 megabájt rammal és egy Ati 8500-as videokártyával már ne nagyon ugráljon az ember, ám a szóban forgó játék azzal kecsegtetett, hogy már egy 700 megaherces processzoron is tisztességes teljesítményt képes nyújtani.

Ki a hülye?

Tekintse meg képeinket

A játék négy CD-n érkezett, ami nem tűnt éppenséggel kevésnek, de végül is elfér -gondoltam - és feltelepítettem két és fél gigabájtot a merevlemezre. Installálás közben a tisztességesen elkészített magyar nyelvű kézikönyvet olvasgattam, ahol az első oldalon azt ecsetelgetik, hogy óránként tartsunk 15 perces szünetet, nehogy epilepsziás rohamot kapjunk, de a villódzó fények miatt előfordulhat tudatzavar, eszméletvesztés vagy akár akaratlan izomrángás is. Hmmm... kezd izgalmas lenni.

Ahogy elindítjuk a programot egy képregényszerű, ám elég ostoba menürendszerrel találkozunk. Bizonyos időnek el kellett telnie, amíg rájöttem, hogy pusztán az egér használatával nem tudom megoldani a mozgást az egyébként magyar nyelvű menüben, az enter és esc billentyűk használata kötelező. Mindenesetre újszerű élményt jelentett, hogy már a menüben elakadtam, ami lehet egyrészt programozói szándék is, nevezetesen hogy már a játék elindítása is egyfajta ügyességpróba legyen, meg lehet persze az én bénaságom is akár.

Amnézia

A játék során XIII-at, az amnéziás kommandóst alakítjuk, akit az elnök meggyilkolásával vádolnak, ám pár száz ember kiirtása után lehetőségünk nyílik majd bebizonyítani, hogy tiszták vagyunk, mint a frissen esett hó. Hősünk különböző képességekkel rendelkezik (például: öngyógyítás, célzás, vagy akár a behatolás) melyek kezdetben nem állnak rendelkezésünkre, ám a játék előrehaladtával mind jobban előjönnek a kiképzésünk során elsajátított hasznos tulajdonságok.

Jópofa történetről, humoros dumákról, sőt, még akár valódi karakterekről is beszélhetünk, de egy ilyen jellegű játéknál nem a sztori a lényeg. A XIII indító képsorai mindenesetre hatásosak: a tengerparton ébredünk, nem emlékszünk semmire, de az egyből kiderül, hogy valakik nagyon csúnyán lelőttek minket. Egy dekoratív baywatch-cica rohan a segítségünkre, ám mint mondtam, a behatolás képessége ekkor még nem áll rendelkezésünkre.

Újszerű megközelítés

Normális esetben egy ilyen női karakter rögtön belénk szeret, a játékmenet egyharmadánál felmerül, hogy esetleg áruló, de félúton levetkőzik, ami meggyőz minket lojalitásáról, és egyébként is, folyamatosan az orrunkba lóg a melle, a főellenség elpusztítása után pedig csábosan az ágyába invitál minket. Nos, a XIII-ban a lányt semmi perc alatt szitává lövik, még a nevét és a számát sem tudjuk meg, de ez már úgyis mindegy, kezdődik az akció. Innentől kezdve harmincnégy szinten, kórházban, irodában, tengerparton, dzsungelben, jégmezőn, sziklák között, csatornákban és tenger alatt kell végiglövöldöznünk magunkat.

A játék grafikája első ránézésre a rajzfilmjelleg miatt kifejezetten jónak tűnik, ha azonban jobban megvizsgáljuk a tereptárgyakat, rájövünk, hogy a játék motorja már meglehetősen elavult. A környezet, a tárgyak, az effektusok mind-mind a két-három évvel ezelőtti színvonalat képviselik, ám ha jobban végiggondoljuk, ez nem hátrány, hanem bizonyos szempontból éppen hogy előny.

Legyek

Nem tudom, mi folyhatott a háttérben, de az egész olyannak tűnik, mintha a készítők azt az utasítást kapták volna, hogy írjanak egy olyan programot, ami jól néz ki, de még a gyengébb gépeken is jól érzi magát. A valódi világot mintázó, versenyképes grafikával rendelkező, ám szerényebb gépeken is elfutó játék elkészítése eleve lehetetlen feladatnak tűnhetett (az is), így a készítők egy sematikusabb, könnyebben mintázható világhoz, a képregényekhez nyúltak.

Így aztán két legyet ütöttek egy csapásra. A játék grafikája egyrészt ötletes, eredeti, és az egyszerűségét ostorozó kijelentésekre könnyedén lehet azzal válaszolni, hogy "de hát kérem szépen, a képregények már csak ilyenek", másrészt meg gyengébb gépen is remekül elfut. Olyannyira, hogy 1024*768-as felbontás mellett sem szaggatott a játék, ami a gépem teljesítményét és az aktuális dátumot figyelembe véve már önmagában meglepő jelenség, de valószínűleg egy egy gigaherzes gépen és geforce2-es videokártyán is hasonló élményben lett volna részem.

Nem használ

A grafikáról tehát ennyit, lássuk játékmenetet. Mostanában még az akciójátékok műfaja is egyre inkább a cselekről meg a lopakodásról szól, üdítő színfolt hát a XIII, ahol szinte nincs is már dolgunk, mint futnunk és lövöldöznünk. Néha ugyan előfordulnak a játékmenet színesítésére született settenkedős meg logikázós pályaszakaszok, de ezek nem lassítják be érezhetően a tempót. Mindezt valóban pozitívumként említem, ha gyilkolni akarok, ne kelljen már taktikáznom, így a szóban forgó játék remek alkalmat kínál alantas és szégyellni való ösztöneink kiélésére.

Persze némi feszültség marad az emberben, hiszen ártatlanokra például nem lehet büntetlenül lövöldözni, őket azonban nyugodtan leüthetjük székekkel, sörösüvegekkel vagy lapáttal, már ha sikerül felvennünk ezeket a tárgyakat. A "használ" gomb ugyanis nem működik mindig tökéletesen, van, hogy csak sokadik próbálkozásra tudjuk felvenni a támadószéket, ami különösen akkor kínos, ha a nyomunkban egy, az "ártatlanok" kategóriájába eső rendőr lohol, töltött fegyverrel. Le nem lőhetem, fejbe vágni meg nem tudom.

Nem vicces

Klikk a képre!

Hasonló kaland, amikor Tom Cruise-ként a plafonról lógva leereszkedem a kommandósok közé, ám amikor észrevesznek, egyszerűen hiába próbálom, nem tudom elengedni a kötelet. Persze miközben én kétségbeesetten nyomogatom a kérdéses gombot, a kommandósok négy felől lövöldöznek cafatokra. Mikor aztán feladom, és úgy döntök, hogy inkább fegyvert rántva a kötélen lógva számolok le az ellenfelekkel, a 44-es magnum helyett egy álkulcs jelenik meg a karakterem kezében. Tehát magatehetetlenül lógok, mint egy kukac a horgon, kezemben egy fenyegetően csillogó álkulccsal, miközben a gonoszok gépfegyvereikkel kedélyesen szétlőnek. Korrekt.

Pár bosszantó apróság még van a játékban, például teljes install mellett miért kell nekem cserélgetnem a meghajtóban a CD-ket, illetve az sem egészen világos, hogy a gyorsmentés miért nem az aktuális állapotot rögzíti, hanem a pálya elejét? Ez már csak azért is kínos, mert sokszor hosszú beszélgetéssel indul egy küldetés, így ha lelőnek, újra és újra végig kell hallgatnunk a párbeszédeket. Furcsa még, hogy az egyik főellenfélnek szánt hajlott hátú, beteges hajlamú professzor miért ugrál boldogan, miután már vagy háromszázszor fejbe lőttem shotgunnal, ha egy kommandósnak egy jól irányzott lövés is elég?

Kompromisszum

Ezeket, és még pár bosszantó apróságot leszámítva azonban valóban szórakoztató, dinamikus a játék. Vannak ötletes pályarészletek és akciók, van, hogy nem az egyenes a legrövidebb út, de mindig csak annyira kell taktikáznunk, hogy a tempó azért ne lassuljon le vészesen, és ha valaki gyengébb géppel rendelkezik, vagy esetleg valami újszerűre vágyik, annak tényleg szórakoztató lehet a XIII.