A realizmussal reklámozott lövöldözős játékokat nem lehet egyszerű eladni, mert azt még a búra alatt nevelt kisgyerekek is tudják, hogy a lőpor büdös, a puska rúg, és a haslövés fáj. A realizmussal reklámozott taktikai hadijátékokat mégis szokás szeretni, mert itt nem úgy van, hogy mentünk, esünk, töltünk, kelünk, érted.

Az igazán realisztikus hadijátékokból kiderül, hogy a haslövés nem hogy fáj, hanem egyből bele is lehet halni, és ebből a szempontból csak dicséret illeti a Ubisoft május elején kiadott játékát, a Ghost Recon Advanced Warfightert, rendes magyar nevén a Szellemfeld. Fejlett Háborúharcost. Ez a játék ugyanis Terminátorként osztja a halált, és ha valaki végigcsinálja, többször találja magát kiterítve, mint egy vérszomjas gimnazisták ellen vívott Quake-meccsben. De ki szeret folyton meghalni?

Státusza: halott

A Szellemfeld. Fejlett Háborúharcosban (a továbbiakban GRAW) nincs lacafaca: elég egy kósza lövedék, és Scott Mitchell különlegesen kiképzett kapitány, akit a játékos imperszonál, magatehetetlenül rogy össze. Már csak azt hallja, hogy az akciót a távolból végigaggodalmaskodó parancsnok megkérdi tőle: "Mitchell, what is your status?" Vagyis hogy mi a státusza. Hát mi lenne. Halott.

Amíg él, Mitchellnek az a feladata, hogy egy négyfős egység parancsnokaként megtisztítsa Mexikóvárost az elharapózott felkelőktől, akik a némi balladai homályba burkolt sztori szerint addig zavarognak, míg a helyi csúcstalálkozóra érkezett kanadai miniszterelnök meghal, az Egyesült Államok és Mexikó elnöke meg eltűnik. Minderről Mitchell és kis csapata televíziós híradórészletekből értesül - a rohamsisakba épített CNN a realizmus része -, felébred benne a patrióta, ezért aláereszkedik egy helikopterről, majd saroktól sarokig settenkedve, ahogy a kiképzésen tanulta, leszed mindenkit, akit meglát. A realizmus jegyében ez nagyjából 17000000 helyi lakost jelentene, de szerencsére a realisztikus polgári lakosok elbújtak mind, így aki az utcán mozog, arra lőni kell.

A realizmusban ez úgy fest, hogy hasal az ember a macskakövön, lehetőleg egy bodega fedezékében, és távcsöves üzemmódban módszeresen végigpásztázza a monitort a bal felső saroktól a jobb alsóig. Ezzel normál esetben tíz perc alatt végez, de olvasószemüvegben, amelyet egyik teszterünk a sima utcai távollátó helyett a munkafázishoz használ, akár hamarabb is. Ahol a harcos mozgást lát, oda ereszt egy golyót - azért csak egyet, mert egy sorozat realisztikusan felhúzná a fegyver csövét, és kárba veszne egy csomó lőszer. Ezután a harcos a Q (kukucs balra) vagy az E (kukucs jobbra) billentyű lenyomásával kikukucskál a bodega mögül, majd a törvényszerűen felhangzó ellenséges golyófütty hallatán behúzza a fejét, és megrettenve nézi, ahogy a lövedék kiszakít egy realisztikus darabot a bodega sarkából. Akkor behúzza a nyakát, és hasal tovább. Ha megunta a hasalást, átvált műholdas nézetre, és előreküldi valamelyik kollégáját (név szerint Brownt, Allent vagy Kirklandet), aki vagy ártalmatlanná teszi az ellenséges géppuskafészket, vagy csúnyán pórul jár.

Ez egyáltalán nem baj, mert a GRAW nem fps, hanem taktikai lopakodós-lövöldözős, és a végére egész jól bele lehet lendülni a hasalásba. Aki viszont sokat játszik vele, aztán pihenésképp nekiül Quake-ezni, könnyen azon kaphatja magát, hogy a deathmatcheken szokásos rohangászás helyett egy helyben gubbaszt valamelyik eldugott sarokban, és próbálja befogni a sisakjában a CNN-t, egészen addig, amíg egy "I Can Win" üzemmódra állított robot csendben oda nem sétál hozzá, és le nem humiliálja a fejét egy körfűrésszel.

Banya őrnaggyal a mesterséges intelligencia ellen

A GRAW narratívájába illesztett küldetései egész változatosak, mondhatni realisztikusak: van, hogy konvojjal kell elbánni, van, hogy RPG-vel kell kilőni egy tankot, és van, hogy egy üzemanyagszállító felrobbantásával kell hatástalanítani egy egész benzinkutat. A fegyverek között találni M99-es mesterlövészpuskát, ami pontos és stabil, viszont dögnehéz, és MK 16-os Scart is, ami könnyű, de nem üt elég nagyot, viszont felszerelhető látcsővel, hangtompítóval és extra markolattal is.

A mexikói felkelők mesterségesintelligencia-hányadosa változó értékeket mutat: néha gondtalanul csetelnek épp kilőtt társuk holtteste felett, és megvárják, hogy a kommandó egyenként leszedje őket, de az is megesik, hogy szofisztikált manőverrel bekerítik az ellenfelet, és olyankor Mitchell kapitány meghal ("Captain down", sopánkodik ilyenkor a főparancsnok, és abortálja a missziót). Ugyanez igaz a baráti mesterséges intelligenciára, vagyis Brownra, Allenre és Kirklandre, akik néha meglepően ügyesen bánnak a ravasszal, ismét máskor úgy elakadnak egy pálmafában, mint ahogy a Warcraftben elakadtak a parasztok még 1994-ben. Pedig ezek katonák, nem parasztok, és a Warcraftben még szó sem volt realizmusról.

A GRAW grafikája állítólag gyönyörű. Ezt azoktól lehet tudni, akik a játékhoz ajánlott hardverkonfigurációval vágnak neki Mexikó megtisztításának, mert egy átlagosnak mondható 2600+-os Sempronnal, GeForce 6600-as, 128 megás kártyával és 1 giga memóriával szomorúan szaggat a játék a 800x600-as felbontás és minden extra kikapcsolása ellenére. A probléma 127 000 forint jól irányzott elköltésével orvosolható - ennyibe kerül például egy Asus N7800GTX TOP GeForce 7800 GTX 256MB GDDR3 ViVO + Dual DVI PCI-Express nevű videokártya, amivel a GRAW állítólag már nem szaggat. Könnyen elképzelhető, hogy a megfelelő célszerszám hiperrealista mesterművet farag a játékból, bár ennek egyszerűbb módja is van, nyilvánvaló ugyanis, hogy a Tom Clancy nevével eladott forgatókönyvvel van a baj.

Ezt azért merem ilyen bátran állítani, mert annak idején magam is részt vettem a világ egyik legfejlettebb taktikai harcászati kiképzőkurzusán, és így van érzékem a realizmushoz. Ha nekem kellene rendet vágnom Latin-Amerikában, én magamhoz venném Miró honvédet, Demján tizedest, Lénárt szakaszvezetőt és egy motoros fókát. Távolból irányít: Banya őrnagy, Sütő alezredes. Szintidőn belül úgy felmosnánk Mexikót, hogy abban hiba nem lenne. Ragyogna, mint Salamon töke, ahogy a realista hadseregben mondanák.