A komputerforradalom hősei: a kurvák

Megannyi parttalan flame war-t, a hekkerek kilétéről és a hekkerség mibenlétéről folytatott online szócsatát tenne kapcsos zárójelek közé, ha a résztvevők ismernék Steven Levy alapművét, a magyarul máig kiadatlan Hackers-t. Pedig a könyv nagyon keveset állít, és a legjobb dokumentarista hagyományoknak megfelelően inkább mutat, mint magyaráz - olyasfajta megkönnyebbülés a Moldova-féle mozdonyfüsttől megcsapott magyar olvasónak, amilyet akkor érezni, amikor a gőzös elhagyja az alagutat.

Az 1984-ben kiadott könyvben egyetlen egyszer sem szerepel az a szó, hogy internet, mert alapértelemzésben a hekkerizmus nem távbetörés, hanem kemény, álmatlan, építő munka és az abból kinőtt, illetve azt indokló filozófia. Levy azokat a figurákat mutatja be, akik a hatvanas évek elejétől a massachusettsi műegyetemen, az MIT-n, később a keleti parti hideget megelégelvén Kaliforniában bütykölték a villanyvasutat, nyomták a kódot, forrasztották a nyákot, és közben technofil beatverseket olvasgattak az ember és a számítógép örök harmóniájáról:

"Szeretek arra gondolni
(minél előbb, annál jobb!)
hogy van egy kibernetikus rét
ahol az emlősök és a komputerek
együtt élnek, programoznak
harmóniában
ahogy a tiszta víz
az éghez ér"

Hát valahogy így. Ebben a szellemben.

Levy precízen, sorban, hosszú fejezeteken át gyártja a hősöket, és szépen lassan el lehet neki hinni mindent, annak ellenére, hogy kezdetben az ember nehezen képzel hősnek valakit, aki a számítógépteremben lakik, az álmennyezet és a valódi mennyezet közötti lyukban alszik, összekeveri a nappalt az éjszakával, nője nincs, olcsó kínai kaján él, olyan büdös, hogy még a többi hekker is megszólja, és mindehhez szar verseket olvas.

Gép nélkül nincs hekker, és a könyvnek megnyugtató ritmust adnak a hatvanas évektől egymás után megjelenő, bütykölésre kiválóan alkalmas komputerek, a hárommillió dolláros TX-0, amit csak "tixónak" becéztek, a PDP-1, a PDP-6, aztán a kicsik, a szép reményű Sol, az Altair 8800, az Atari és az Apple II. Az IBM PC nem jelenik meg, mert, ahogy a könyvből kiderül, az IBM a maga vonalas-öltönyös, titkolózós hozzáállásával minden mezítlábas kóder rémálma volt, legalábbis kezdetben.

A gépek előtt karikás szemű hekkerek ülnek: Richard Greenblatt, a hekkerek hekkere az MIT-n, David Silver, aki tizennégy éves korában hagyta ott az iskolát egy szuperkomputer kedvéért, Bill Gosper, a hekkeretika alapelveinek megfogalmazója; a torzonborz Steve Wozniak, akit ma leginkább az Apple alkotójaként ismerünk, és egy Bill Gates nevű lótifuti kódbuherátor, akit meg a világ leggazdagabb embereként. Ma.

De húsz éve, amikor Levy, a Rolling Stone magazin tech-szakírója, most a Wired rendszeres szerzője kezdte őket hősnek nevezni, még csak beborult programozók voltak, akik szívesen megosztották egymással, amire rájöttek, mert attól jobb lett a kód. Az MIT Tech Square-jén, a kilencedik emeleti labor mindig nyitott asztalfiókjából bújt elő a híres hekkeretika, amelyet Levy gyakorlatilag az információ szabad áramlásának eszményével azonosít. Ezért nevezi a szerző az utolsó hekkernek Richard Stallmant, aki végig ellenezte, hogy a számítógépeket jelszóval védjék, és amikor egyes munkatársai magánbizniszbe kezdtek a LISP programnyelvvel, önkezűleg fejtette vissza a kódot, hogy ingyen megoszthassa azt a világgal.

Levy kitűnő dokumentarista - legalább száz embert meginterjúvolt a könyvhöz, és kisajtolt belőlük minden apró részletet - , ráadásul úgy göngyölíti a narratívát, hogy az alapjában véve monoton, repetitív eseménysorozat élvezetes olvasmánnyá nemesül. Új fiú kerül a laborba-szakkörbe-klubba; a többiek leszólják-kinézik-befogadják, furcsa szavajárására-szokásaira-betegségeire derül fény kiköt az Atarinál-Altairnél-Sierránál, milliomos-multimilliomos-milliárdos lesz belőle. Vagy szétkokainozza az agyát. És közben - az elején mindenképpen - tartja magát a hekkeretikához: a kód legyen szabad, a gép megismerhető, az ember zseni. Levy ebben az ügyben azért néha elszáll, és tendenciózus módon hajlamos mindent a legendás hekkeretikának tulajdonítani, azt is, amikor az MIT-s kódolók kínai szótárból keresik ki az étlapon szereplő kaják nevét, és azt is, amikor álkulcsot készítenek maguknak, hogy szabad bejárásuk legyen az egyetem összes zárt helyiségébe.

De nem ez a baj; a baj az, hogy a nyolcvanas évek elejére eldurvul minden. Ahogy megjelenik a háztartásokban a számítógép, úgy jelenik meg a hekkerek zsebében a pénz. Ahogy kiderül, hogy egy játékautomatáról koppintott, Atarira átírt mászkálós programból már tízen-huszonévesen, hónapok alatt dollármilliomos lehet az ember, a szereplők a szemünk előtt kurvulnak el úgy, hogy azt még a szemükre se lehet hányni.

Steven Levy 1984-ben nyilván nem gondolta, de mostanra nyilvánvaló, hogy könyvével egyszerre sikerült leírnia egy kultúra gyors felemelkedését, rövid fénykorát és siralmas bukását. Ha él még igazi hekker, attól elnézést.

Steven Levy: Hackers. Heroes of the Computer Revolution. Anchor Press/Doubleday, New York, 1984.