Jön a Netscape 6.0

2000.03.21. 15:19
Április elején megjelenik a Netscape új böngészőjének tesztváltozata, mely az első új verzió azóta, hogy a céget 1998 végén felvásárolta az America Online. Az új böngésző lelke a nyilvános forráskódú fejlesztésből született Gecko technológia, melyet számos szoftver- és hardvergyártó támogat. Elemzők szerint a Netscape a böngészőháborút ugyan elvesztette, a webes készülékek piacát azonban még meghódíthatja a Gecko segítségével.

A Netscape hétfőn jelentette be, hogy 25 napon belül kiadja a Netscape 6.0 tesztváltozatát. Mint már korábban írtuk, a programba több webes alkalmazást integrálnak, így az AOL Instant Messenger üzenőprogramot is. A böngésző új verzióját két éve fejlesztik, a rivális Microsoft eközben megjelentette az Internet Explorer 5.0, majd 5.5 változatát. A Netscape a lemaradást behozva a 4.7-es verzió után most 6.0 verziószámmal adja ki az új böngészőt.

Az új verzió késésének köszönhetően a Netscape az utóbbi időben fokozatosan veszít piaci részesedéséből. Míg 1998 novemberében a vállalati felhasználók 60 százaléka használt Netscape és 40 szazaleka Explorer böngészőt, tavaly novemberben mar 36-64 volt az arány az Internet Explorer javára. Elemzők szerint a Netscape már elveszítette a böngészőháborút, a hordozható számítógépek böngészőpiacát azonban meghódíthatja a Gecko technológiával.

A nyílt forráskódú Mozilla project fizetett, illetve társadalmi munkában dolgozó résztvevői által fejlesztett Gecko technológia egyik kulcsfontosságú eleme az Extensible User Interface Language (XUL), amellyel a web-leíró nyelvekhez hasonló módon írhatók felhasználói felületek. A Geckót webes eszközök is használhatják, így set-top boxok és egyéb internetes készülékek is. Hétfőn több szoftver- és hardvercég, így az IBM, az Intel, a Liberate, a NetObjects, a Nokia, a Red Hat és a Sun Microsystems is bejelentette, hogy a Geckót támogató új termékeket fejleszt.

A Netscape térnyerésének másik eszköze az AOL új terjesztési stratégiája lehet: a cég korábbi stratégiájától eltérően lehetővé teszi a portálok számára, hogy saját képükre formált, saját márkanévvel ellátott böngészőt adjanak felhasználóiknak. A CNN például kiadhat olyan Netscape-verziót, amelyet a CNN tartalmának megjelenítésére optimalizáltak, és amelyben a hírcsatorna weblapja a beállított kezdőoldal.

Az elemzők szkeptikusak az AOL Netscape-támogatását illetően: bár a cég most lelkesen kampányol a Gecko népszerűsítéséért, a cég eddig nem nagyon reklámozta a Netscape-et. Az pedig különösen gyanús, hogy az AOL hivatalos böngészője még mindig nem a Netscape.



  • Tippek
  • Babaváró hitel