Benyomom a nitrót, elsőként haladok át a célvonalként funkcionáló autópálya-bódén. A győzelem négyezer dollárt hozott a konyhára, Big Lou mehet haza sírni a mamájához, jöhetnek a többiek.

Sosem volt egyszerű

Egy járőrnek sikerült elcsípnie a pillanatot, amikor kétszázhetvennel egy V6-os Renault Clióval szétromboltam a bódét. Bekapcsolja a szirénát, és üldözni kezd. Óvatosnak kell lennem, Mia figyelmeztetett, ha lecsuknak, ugrik az autóm, vége a versenynek.

A rádió mintha tudná, mi készülődik, és adekvát üldözéses zenét kezd el sugározni. Időközben feltöltődött, így újra benyomom a nitrót, de nem tudom lerázni a rendőrt, neki is erős a kocsija, hallom, ahogy pár méterrel mögöttem szirénázik. Próbálom lerongyolni az autóját, ráhajtok az autópályára, a forgalommal szembe, óriási sebességgel zúgok el a gyanútlan sofőrök, meg egy másik rendőrautó mellett. Megfordul, és üldözőbe vesz, fél perccel később meg már öten szirénáznak a nyakamban, az egyikük alig pár centire mögöttem.

Egy kamion közelít, megcélzom az elejét és gázt adok, a motor felbőg, a táj elmosódik, a boly meg követ. Már csak centik választanak el az ütközéstől, de az utolsó pillanatban félrerántom a kormányt, az autó megbillen, de az úton marad, hallom, ahogy a kamion jobbról elzúg mellettem, balról egy túl közelre került autó dudál, és hallom az ütközést is, ahogy két rendőr felkenődik a csőrös motorháztetejére.

Már csak hárman maradtak, az ő figyelmüket benzinkutak felrobbantásával, építkezések szétrombolásával, víztornyok ledöntésével próbálom elterelni, de hiába száguldok át minden gyenge felépítésű tereptárgyon, még mindig üldöznek, sőt, a többi rendőr már a városból kivezető utakat is lezárta: tíz autóból álló blokád felé közelítek, pedig épp megléptem volna. Kézifékes forduló, a száznyolcvan fokos fajta, zavarodottan zúgnak el mellettem üldözőim, aztán ők is megfordulnak, újra együtt vagyunk.

Egy nyerges vontató fordul keresztbe előttem, a farakomány legördül a platóról, a kamion elállja utamat, elfordulni meg nincs időm; ha most megállok, elkapnak. Így aztán gázt adok, becélzom az utánfutó első és hátsó kereke közti rést, benyomom a nitrót, és behunyom a szemem. Centiken múlik, de épp átférek, beleborzongok, ahogy a motor hangja visszaverődik az utánfutó aljáról, a rendőrök viszont felkenődnek a kamionra, végre nincs a nyomomban senki.

Keresek gyorsan egy gyártelepet, betolatok egy félreeső zugba, és úgy teszek, mintha nem is léteznék. Pár perc, és leáll a körözés. Addig van időm gondolkozni, hogyan győzzem le a maradék 11 ellenfelet, hogy eljussak Razorig, a főgonoszig.

Háttér

A Need for Speed Most Wanted minden bizonnyal a valaha készült legjobb arcade játékok között van, ha nem épp ez a legjobb. A bevezető és átvezető animációk kellő motivációt adnak, ha a puszta száguldozás nem lenne elég: a sztori úgy kezdődik, hogy Razor, a helyi főzsivány tönkreteszi az autónkat, így az verseny közben lerohad. Razor mindent visz, övé az autónk, övé a csajunk (a lány minden különösebb ellenvetés nélkül tudomásul veszi, hogy ő most akkor innentől Razorral jár), mi meg egy Fiat Puntóval és egy új barátnővel kezdünk. Tizennégy versenyzőt kell legyőznünk rengeteg futamon, hogy újra találkozhassunk a főellenféllel, és megmondhassuk neki, hogy mennyire haragszunk rá.

Gyorsulási verseny, harc az idővel és az ellenfelekkel, rendőrök lerázása, új autók vásárlása, tuningolás, feladatunk összetett és izgalmas, de a verseny maga egyszerű: csak a gázt kell nyomni. A legfeleslegesebb fejlesztés az új fékek beszerzése, ezt ugyanis sosem használjuk, sokkal inkább a nitrót. A tereptárgyakat minden további nélkül kitéphetjük, elsodorhatjuk, ütközhetünk az autókkal, legfeljebb a kamiont érdemes elkerülni: az sem töri össze a verdát, de nagyon lelassítja.

A Need for Speed Most Wanted hangulata elképesztő, a száguldás még sosem volt ennyire igazi. Talán gocartozás közben éreztem utoljára hasonlót, pedig az autóm is alkalmas a gyorsabb utazásra, és alacsony felépítéséből adódóan jó móka minden kanyar, minden előzés, de az utcán átélhető élmény sehol sincs a Most Wanted nyújtotta kalandhoz képest. Ott ugyanis kötnek a fizikai korlátai, és ha egy mód van rá, nem ütközünk kétszáznegyvennel egy kamionnak. Itt azonban csak a sebességre kell figyelni.

A zenék tökéletesek, a pályák izgalmasak és változatosak, a dramaturgia is remek: akkor jelenik meg a rendőrautó, amikor leülne az üldözés, akkor jön szembe egy teherautó, amikor már nagyon megnyugodnánk, hiszen másfél másodperce nem történt semmi.

Tökéletes

A játék grafikája legalább annyira átütő, mint az első részé volt 1994-ben. Akkor azt hittük ennél már nem is lehet jobb, ma már kevésbé vagyunk naivak, a Most Wantednél lesz még szebb, de 2005-ben ez a plafon. Az autók és a táj részletessége, meg ahogy a repedezett útburkolatról visszatükröződik a napfény, egyszerűen fantasztikus.

Nehéz rosszat mondani a Most Wantedről. Meg lehet említeni, hogy erős gép kell neki, de ez sem feltétlenül igaz: a februárban középkategóriásnak belőtt szerkesztőségi játékgépen legnagyobb felbontásban is közel tökéletesen futott a játék, csak néha akadt meg a száguldozás. Pedig nem mai gépről van szó: 2600-as Sempron, fél gigabájt memória, GeForce 6600 GT, ennél sokkal gyengébbet alig kapni újonnan.

A játék legnagyobb hibája tehát az, hogy túl jó: egyrészt alig lehetett kirángatni az autó kormánya mögül, hogy megírjam ezt a cikket, másrészt ezek után nehéz lesz olyan szoftvert írni, ami akár csak megközelíti a Most Wantedet.