Az IPTV (Internet Protocol Television) egyik nagy előnye, hogy a rengeteg csatorna számtalan műsorából válogathatunk. Külön berendezés nélkül rögzíthetjük őket, sőt a Video on Demand (VoD) szolgáltatás segítségével további filmek közül is választhatunk anélkül, hogy videotékába kellene mennünk. A technológia a néző számára szinte határtalan lehetőségeket nyújt, ugyanakkor a műsorok közötti választást is megnehezíti. Akárcsak egy webáruház esetén, az IPTV-nél is azzal a problémával kell szembenéznünk, hogy nem tudjuk, hogy mit szeretnénk. Ahogy a webáruházban sincs lehetőségünk mindent megnézni, ugyanúgy a tévénél sem tanulmányozhatjuk át az összes csatorna összes műsorát.
Két magyar informatikai cég közösen egy olyan ajánlórendszert fejlesztett ki, mely megpróbál segíteni a nézőknek a programok sűrűjében való eligazodásban. A Gravity R&D és a Reignsoft cégek által létrehozott Impress nevű rendszert a felhasználók az IPTV szolgáltatásukhoz kapcsolódóan érhetik majd el.
Ha éppen unatkozunk a TV előtt, csak meg kell nyomnunk a varázsgombot, és a program megmutatja nekünk, hogy az éppen futó műsorok közül mi tetszhet nekünk a legjobban. Természetesen csak úgy tudja megtanulni az ízlésünket, ha az általunk megnézett programokat, illetve a rendszer ajánlásait értékeljük.
Az Impress segítségével nem csak az aktuálisan futó műsorok közül választhatunk. A VoD által biztosított virtuális videotékából is segít filmeket választani, illetve automatikusan rögzíti azokat az adásokat, melyeket érdekesnek talál a számunkra. Az alkalmazásban különböző profilokat is beállíthatunk, így az egyes családtagok személyre szabottan élvezhetik az IPTV előnyeit.
A Gravity nemrég elidult egy ajánlórendszereknek kiírt nemzetközi versenyen, ahol első helyezést értek el. A szintén ajánlórendszerekkel foglalkozó Strands pályázatának győztese 100 ezer dollárt kap a cégtől. Ezzel az összeggel a Strands tulajdonképpen részesedést vásárol a Gravityben, annak reményében, hogy a műsorajánló programmal sikeres lehet a magyar cég a nemzetközi piacon is.