
További Szoftver cikkek
Németnek lenni szívás. Nem telik el úgy év, hogy ne készülne film a második világháborúról. A szórakozás után többnyire megjegyzi valaki, hogy ezek a germánok már csak ilyenek, szőkék, precízek, nincs humoruk, és szeretnek háborúzni. Ha a társaságban van német, az a legrosszabb: senki nem mond semmit, a legtöbben csak zavartan mosolyognak rá, miközben attól rettegnek, hogy barátjuk lerohanja Európát. Hiába van a németek közt egy csomó barna, hiába romlanak el a Volkswagenek, hiába készült el a Mindenki másképp kívánja, hiába élnek békében évtizedek óta, az előítélet az előítélet.
Új utakon
Ennél még rosszabb, hogy szegény németek nem tudnak igazán jókat játszani a második világháborús játékokkal, hiszen mindenképp vesztenek. Vagyis megesik, hogy látszólag szórakoznak, emlékszem, a tavalyi Cebiten egy 10 éves gyerek átszellemülten kaszabolta honfitársait a Call of Duty 2-ben, de azért az nem az igazi. Kellett már egy második világháborús játék a németeknek is.
Nagyjából ez a War Front megszületésének sztorija. A játékot a magyar Digital Reality fejlesztette egy német kiadó megbízásából. Két elvárás volt: a stratégiai szoftver legyen pörgős, és a németek legyenek a jó fejek. A második világháborúban. A németek.
A forgatókönyvíró helyében felmondtam volna, ő viszont inkább kitalált egy alternatív történelmet. A kezdet valóban megtörtént: a németek megtámadnak mindenkit, keleten, nyugaton háború dúl. Az ellenállóknak azonban sikerül likvidálniuk Hitlert, aztán gyorsan békét kötnek az ellenfelekkel. A nyugati szövetségesek megörülnek a lehetőségnek, Sztálin viszont nem nyugszik bele a helyzetbe, és seregeivel előrenyomul. A kommunizmus réme már nemcsak a németeket, de Angliát és az Egyesült Államokat is megrémíti, így feláll az új szövetség a szovjetek ellen.
Erős közepes
Elsőre nehézkes a történet, de szerencsére nem elképzelhetetlen, ráadásul a sztori a War Front egyik legnagyobb erőssége. A tovább gondolt történelem, a valóságban csak papíron létező német fegyverek, az elképzelt harci robotok adják azt a pluszt, amitől ezt a stratégiát meg lehet különböztetni a többitől.
Mert máskülönben átlagos játékról van szó, szerencsére nem rossz értelemben, de a War Front a történeten kívül nem nyújt többet, mint a többi, jó stratégia. A játék grafikája megfelelő, az nem hír, hogy a magyarok világszintet művelik a programkészítést. Az egységek kellően kidolgozottak, ami főleg akkor látszik, amikor fps-nézetbe váltunk. Ilyenkor madártávlatból a csata közepébe kerülünk, hogy egy tank ágyúját, vagy egy légelhárítót, esetlen egy lángszórós bunkert irányítsunk. Kár, hogy a látványosságon kívül sok mindenre nem jó a nézőpontváltás, mert a célzás így sokkal nehezebb, mintha a gépre bíznánk a dolgot. Kárpótolnak viszont a látványos robbanásokat, a mozgó árnyékok, változó időjárási és fényviszonyok, az átlagosnál jobb grafika.
A szövegek közepesen megírtak, kár, hogy mindenki angolul beszél, pedig jobb lenne egy többnyelvű játék, viszont akkor a német részeket feliratozni kéne az angol nyelvet ismerő közönségnek. A zene is a kötelezőt hozza, tipikus második világháborús dallamok, és ugyanez igaz a játékmenetre is: aki már játszott stratégiai játékkal, nem fog meglepődni, aki már próbálta valamelyik DR-stratégiát, az meg főleg nem. Az mindenesetre látszik, hogy a készítők inkább az akcióra helyezték a hangsúlyt, kevésbé kell a fejlesztésekkel szöszmötölni, stratégiázni, inkább mindent be kell kattintani, mindenből gyártani kell húszat, aztán irány a csata.
A történelem nem ismétli önmagát
A formáció viszont fontos. Ahogy az a játékban is elhangzik, mindegyik fegyvernemnek megvan a gyengesége, nem szabad fejjel a falnak rohanni. A tüzérség fél kilométerről szétkap egy tábort, az előrenyomuló tankok ellen tehetetlenek a rakétás egységek. A tankokat viszont darabokra szedik az ellenséges tankelhárítók, amik ellen hatásos a tüzérség, szóval rendesen meg kell szervezi azt a sereget, különben hiába a túlerő.
A csaták változatosak, látszik, hogy a fejlesztők igyekeztek szakítani a hagyományokkal, ritkán kell hasonló harcot vívni. Igaz ez még akkor is, ha ugyanazt a küldetést játsszuk újra: a megsemmisítésre váró V2-es támaszpont például mindig máshol lesz, így hiába rendeljük a bal alsó sarokba az egységeinket azelőtt, hogy megszereznénk az információt a bázis hollétéről, mert lehet, hogy ezúttal egész máshol lesz.
A Digital Reality a magyar piacot magyar felirattal ajándékozta meg, ami segít megérteni a történetet, ez meg fontos. Máskülönben csak egy átlagos, jó stratégiát kapunk, így viszont szuperpáncélokat, fagyasztógépeket, repülő katonákat, jóságos nácikat. Tiszta science-fiction, erős négyes kivitelben.
War Front
Az átlagosnál kicsit jobb grafika, pörgősebb játékmenet, és jóval eredetibb sztori jut azoknak, akik kipróbálják a War Frontot. Meg magyar felirat.
Hivatalos Honlap

Az oldalról ajánljuk
- Brand and Content
Csak két és fél óra autóval Horvátország ismeretlen gyöngyszeme
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, de van egy régió, amit talán kevéssé ismerünk. Holott tele van természeti szépségekkel és romantikus városokkal, ahol a Monarchia hangulatát is magunkba szippanthatjuk.
14 perce
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03