Beígért jövő

Ha realista jövőképet keresünk, mindenképp érdemes Isaac Asimov novelláival kezdenünk. Az író műveiben igyekezett életszerű fejlődési vonalat felvázolni, nem gondolta, hogy a 21. század elején már többsávos féreglyuksztrádákon jutnak el a dolgozók az Alfa Centaurira kiszervezett call centerekbe. Novellái a technikai tévedésektől eltekintve sokáig tökéletes jövőképeknek tűntek, de ahogy mászunk bele történeteinek korába, egyre biztosabban látszik, hogy Asimov elképzelései nem teljesülnek. Pedig még a visszafogott írók közé tartozott.

Okos robotok

Asimov a negyvenes-ötvenes években írt novelláiban a robotok 21. századi elterjedését vázolta fel. Az első történetet biztos távolságba helyezte, úgy gondolta, közel fél évszázaddal később, 1996-ban már az ember játszótársai lesznek a gépek. Robbie, a robot még nem tud beszélni, de elég értelmes ahhoz, hogy vigyázzon egy kislányra, és van annyira fejlett a testfelépítése, hogy bújócskázzon, fogócskázzon vele, esetleg megmentse az életét. Két évtizeddel később már a Marson jár az ember az író szerint, a robotok meg gyorsabbak, ügyesebbek nálunk, és elég értelmesek ahhoz, hogy beszélgetni lehessen velük. 2021-ben már annyira összetett a gépek agya, hogy egy hiba folytán képesek olvasni az ember tudatában, a század közepére meg már szuperszámítógépek irányítják az emberiséget, mert jobban tudják, hogy mire van szükségünk.

Ehhez képest korunk legértelmesebb robotjai képtelenek megoldani pár pofonegyszerűnek tűnő feladatot: nem, vagy csak alig tudnak hangokat értelmezni, mondatokat szerkeszteni. Még az akadályok kikerülése sem egyszerű művelet, a Marson dolgozó Roverek másodpercenként 50 millimétert tesznek meg biztonságosan, az ötmilliárd dollárból összetákolt szuperrobotok meg arra képesek, hogy megmásszanak egy lépcsőt, aztán félúton leessenek róla.

Asimov jóslatainak inkább gazdasági, semmint technikai vonatkozásai váltak valóra: a könyv utolsó novellájában Európa fokozatos eljelentéktelenedéséről ír a szerző, ami stimmel.

Külső világok

De nem egy író számította el magát, pár évtizeddel korábban még mindenki izgalmasabbnak gondolta a 21. század első évtizedét. Philip K. Dick eredetileg 1999-re tette a Blade Runner alapjául szolgáló Do Androids Dream of Electric Sheep? című novella történetét, csak később rakta át 2021-be. Akárhogy is, az már most látható, hogy 14 éven belül nem lesznek olyan robotok, amik intelligensebbek és erősebbek az embernél, és a külső világok is felfedezésre várnak, ha csak a Földtől 360 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomást nem tekintjük annak. Persze van olyan jóslat, ami jobb is, hogy nem vált valóra: Dick szerint a Földön atomháború tör ki, és a radioaktív szennyezés pusztítja a bolygót, bár ez 2021-ig még összejöhet.

Az író másik híres műve Total Recall címmel került a mozikba, és biztonságos távolságban, 2084-ben játszódik. A film szerint ekkorra az emberiség egy jelentős része már a Marson él, az viszont már ma megjósolható, hogy ez a jóslat is téves: legalább 20 év, mire az első misszió eljut a bolygóra, és nem valószínű, hogy utána hirtelen százezrek indulnának az utazásra.

Vagy vegyük a közeljövőt: a Vissza a jövőbe második epizódja 2015-ben játszódik. Megnézve a sorozatot, az 1955-ben játszódó jelenetek látszólag pont annyival ósdibbak az akkori jelennél, mint amennyivel frissebbek a 2015-ös részek, 1985-ben tehát reális jövőképnek tűnt a felvázolt korszak. Ennek ellenére sehol sincsenek a repülő autók, nincsenek automatikusan befűződő cipők, se légdeszkák, hogy az apró pizzából nagyot készítő sütőről ne is beszéljünk. Hála a szélessávnak van viszont videotelefon.

A Terminator szerint 11 éve öntudatra kellett volna ébrednie a SkyNetnek, majd átvenni a világ feletti hatalmat, a 2001 Űrodüsszeia HAL nevű számítógépének meg pont tíz éve kéne üzemelnie, de máig nem készül hasonlóan értelmes rendszer.

A tudományos világ

De nemcsak az írók fantáziája szaladt el, a tudományos világ sem így képzelte a jövőt. A Delta magazin (nem a tévéműsor, hanem az újság) 30-35 évvel ezelőtti számaiban például biztosra vették, hogy rövidesen megoldható lesz a születendő gyermek nemének a megválasztása, bemegyünk a bababoltba, aztán megmondjuk, hogy fiút vagy lányt akarunk. A hatvanas évek végén úgy tűnt, a szívátültetésnek nincs nagy jövője, és inkább a mesterséges szívek oldhatják majd meg az egészségügyi problémákat. Valójában viszont az elektronikus megoldások máig nem terjedtek el: eddig 602 nap volt a legtöbb, amit mesterséges szívvel elélt valaki.

Ennél sokkal meglepőbb, hogy egy 1969-es szám szerint már csak pár apró részletet kell kidolgozni a fúziós erőművekkel kapcsolatban, aztán beindulhat a nagyüzem. Úgy számolták, hogy 1984-nél előbb nem lesz termonukleáris reaktor, amiben nem is tévedtek: az első tokamak-kamra, amelyik képes lehet több energiát termelni, mint amennyit a beindítása igényel, az Iter, várhatóan 2016-ban kezdi meg működését. A mérnökök szerint 2030-nál előbb biztosan nem lesz ipari célokat szolgáló fúziós erőmű, ami közel fél évszázados késés.

1971-ben a megoldandó problémák közé tartozott a szomszédos galaxisok elérése. A tudományos világ fotonhajtóművek megépítésén gondolkozott. A legnagyobb nehézséget úgy tűnt, maga az ember jelenti: még egy kellően gyors rakétával is 2-300 évbe telhet majd az út a szomszédos csillagig, az Alfa Centauriig, mondták. Erről azonban szó sincs: az 1977-ben kilőtt Voyager máig a leggyorsabban távolodó ember alkotta szerkezet, és ennek is 60 ezer évre lenne szüksége, amíg megteszi a 4,37 fényéves távolságot.

Felmerült, hogy családokat küldenek el az utazásra, akik gyermekeket, azok unokákat nemzenek, és az ükunokák majd elmesélik a földieknek, hogy mit láttak. Aztán gyorsan felismerték, hogy nem lenne szerencsés elzavarni egy rakás embert, mondván, hogy egy távoli leszármazottjuk majd visszatérhet a Földre, de ők biztosan a kapszulában pusztulnak majd el, sőt, a gyerekeik is. Ennél sokkal elfogadhatóbban tűnt kiemelni az agyat az embrióból, azt felnevelni, kitaníttatni, megfelelő folyadékba tenni, aztán útnak indítani. Úgy gondolták, az emberi agy ilyen állapotban 2-300 éven keresztül üzembiztosan működne, és megbízhatóbb lenne, mint a spontán döntések meghozatalára képtelen számítógépek.

Beszüntetni

Abban biztosak voltak, hogy a rövidesen megvalósuló űrháborús korszakban sem lesznek nukleáris töltetek a Holdon, azok ugyanis túl messzire lennének a célpontoktól. Valószínűleg földkörüli pályán mozognak majd az atomrakéták és a lézerfegyverek, gondolták.

Azért van jó hír is: a népesedési probléma nem pont úgy alakult, ahogy azt elképzelték. A sok forgatókönyv közül az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a 21. század első két évtizedében a népességrobbanás miatt például negyedmilliárd gyerek hal majd éhen, és bár a helyzet nem túl rózsás, az ENSZ adatai szerint évente körülbelül 5-6 millió gyermek hal meg az éhínség miatt.

A jóslatokkal ellentétben, elsősorban a kínai népesedési tendenciák radikális megfordulása miatt, csökkent a szegények száma is: 1990-ben még 1,25 milliárd ember élt napi 1 dollárnál kevesebből, ma körülbelül egymilliárdan, pedig a Föld népessége közben 5,2 milliárdról 6,3 milliárdra nőtt. Az új évezred első négy évében csökkent azok száma is, akik naponta két dollárnál kisebb összegből éltek.

A Deltából az is kiderül, hogy volt még egy tanulságos gondolat a hetvenes évek elején: egy konferencián arról tárgyaltak, hogy a futorológiát be kéne tiltani, úgy ahogy van. A felvetés arra alapozott, hogy soha senkinek nem sikerült megjósolnia a közeljövőt, még nagy vonalakban sem, mert az emberi fejlődést olyan apró változások alakítják, amik előre beláthatatlanok. Éppen ezért képtelenség bármi pontosat mondani a jövőről. A következő oldalon kezdődő cikk meg azt taglalta, hogy a 20. század végére az emberek eldobható házakban élnek majd, amit a beépítésre váró telken fröccsöntenek.

Következő cikkünkben arra keressük a választ, miért maradt el a jövő, miért lett unalmasabb a vártnál, a harmadik részben viszont megnézzük, hogy milyen technológiai áttörések előtt áll az emberiség.