A jövő érdeklődés hiányában elmaradt

Ha minden a tervek szerint alakul, egész más lenne az életem. Reggel a lakás központi számítógépe ébresztene, az alvási ciklusom megfelelő fázisában. Mire kiérnék a konyhába, már forró kávé fogadna, amit egy robot ad át, mosollyal az arcán, három törvénnyel az agyában. A fürdőszobába lépve megindulna a zuhany, persze optimális hőmérsékletű vízzel, a felvett ruha automatikusan ráméretezné magát a testemre, a cipő befűzné magát, ahogy a szkafander sisakja is: hiába lennénk már tízmillióan a Marson, hiába fizetnénk rengeteg levegőjárulékot, a bázisokon kívül kockázatos lenne az élet. De elképzelhető egy másik jelenkép is: ha minden a tervek szerint alakul, akkor 1997-re a SkyNet valóra váltotta volna minden greenpeace-es álmát, és kiirtotta volna az emberiséget. Előző cikkünkben annak jártunk utána, milyennek képzelték pár évtizeddel ezelőtt a 21. század első éveit a tudósok és az írok. Most kiderítjük, miért alakult másképp.

Csoda után valóság

Dr. Székely Gábor, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője szerint az elmúlt évtizedekben alapvetően megváltozott a gondolkodásmód. A második világháború után, az 50-es években egyfajta csodavárás volt jellemző az emberekre. A tudományos és fantasztikus világ kiválóságai azt hitték, hogy semmi sem lehetetlen.

A háborúk után gyors gazdasági fellendülés következett, nem volt gond az élelmiszer beszerzése, elterjedtek a rádiók, a televíziók. Az aktív generáció csodavárásai rendre teljesültek; fellőtték Lajkát, majd Gagarint, nem sokkal később már Armstrong sétált a Holdon. Régóta esedékes technológiák értek be ekkor, a világ meg kész volt kifizetni a fejlődés árát. Ilyen körülmények között valószínűnek tűnt, hogy az évezred végére átalakul, kibővül az ismert világ.

A tanszékvezető szerint valahol a hetvenes években fulladt ki a lendület. A világ földhözragadtabb lett, a futurisztikus jövőképek érdektelenné váltak. A korszak olajválságai, az óriási infláció rádöbbentette az embereket arra, hogy komoly gátjai vannak a töretlen fejlődésnek.

Számos újítás viszont észrevétlenül mászott be a mindennapokba. A számítógép eleinte csak az írógépeket váltotta le, aztán fokozatosan vált az élet szerves részévé. Harminc éve a Cray-1 szuperszámítógép volt az elérhető csúcs, másodpercenként 250 millió lebegőpontos utasítást tudott végrehajtani. Manapság tízezer forintért már húszszor gyorsabb processzort lehet kapni a sarki kereskedésben, de a folyamatos fejlődést nehéz észrevenni.

Felzárkóznak

Nováky Erzsébet jövőkutató szerint is forradalmi változások mentek végbe, csak nem látjuk őket, mert annyira hétköznapivá váltak. Nem is olyan régen még évtizedeket kellett várni egy telefonvonalra, ma alig akad, akinek nincs mobilelőfizetése. A számítógépek teljesítménye megugrott, a gyártósorok mellett robotok dolgoznak, a szoftverek képesek megverni a sakknagymestereket.

Sok területen ugyan lelassult a fejlődés, de a jövőkutató szerint ennek elsősorban társadalmi-gazdasági okai vannak. Bár a nyugati világban kevéssé érezzük a forradalmat, a fejlődő országok óriási változáson estek át. Herman Kahn, az amerikai Hudson Intézet munkatársa az 1960-as évek végén arra jutott, hogy a javak eloszlása ijesztően egyenlőtlen. A fejlett világ 12-szer annyihoz jut hozzá, mint a kevésbé fejlett. A kutatók azt várták, hogy az ezredfordulóra ez az arány ötven százalékkal tovább romlik, ehhez képest Kína és India soha nem látott fejlődésnek indult, és ha a különbségek nem csökkentek, valójában nem is nőttek.

A gyors eredmények helyett világszerte a fenntartható fejlődés került a középpontba. Az 1970-es évek elején a Római Klub felkérésére készült matematikai világmodell azt vetítette előre, hogy ha a világ a megszokott ütemben fejlődik tovább, akkor 2100 előtt az emberi civilizáció összeomlik. Ennek oka elsősorban a túlnépesedés, a nyersanyagok kiapadása, valamint a környezetszennyezés exponenciális növekedése lett volna. Nováky Erzsébet szerint bár továbbra is pazarlóan bánik az emberiség a javakkal, történtek bizonyos előrelépések, amelyek a fejlődést ugyan lelassították, de a 2100-as időpontot is kitolták.

Új célok

A futurológus úgy látja, hogy bár az űrhajók látványos szimbólumok, valójában csak olyanok, mint a piramisok: óriási emberi teljesítmények, amik nem valódi szükségleteket elégítenek ki, inkább csak elterelik rólik a figyelmet. Az utóbbi évtizedekben a világ fejlettebb részein az egyéni igények kerültek a középpontba, a lakosság bizonytalan kimenetelű űrutazások helyett inkább kényelmi berendezésekre költi a pénzét.

Nováky értékelését támasztja alá a Nobel-díjas Robert W. Fogel 1999-es jelentése. A gazdaságkutató arra jutott, hogy a munkával töltött idő 1880-ban még átlagosan 8,5 óra volt naponta, mára ez 4,5 órára csökkent. Az alvást, a munkát, a napi utazást, az összes szükségletet leszámítva 140 éve napi 1,8 óra szabadideje maradt a nyugati átlagembernek, ma már 6 óra áll a rendelkezésére. 1875-ben a lakosság jövedelme 18 százalékát fordította szórakozásra, 1995-re ez az arány 67 százalékosra nőtt. Az egyéni igények kielégítése mellett viszont kevesebb marad olyan költséges fejlesztésekre, mint a Mars-bázis, de több jut nagyképernyős plazmatévére vagy a hordozható számítógépekre.

Feltűnés nélkül

Nemere István író szerint sok fejlesztés csak azért nem valósult meg, mert még nincs rájuk igény. Amíg autópályákkal, utakkal többé-kevésbé a földön is meg lehet oldani a közlekedést, addig nincs szükség költséges repülő autókra. Majd ezeknek a kora is eljön, mondja Nemere, pont akkor, amikor igény lesz rájuk.

Ugyanez igaz a Hold- meg Mars-bázisokra. Az emberiség rájött, hogy űrhajózni veszélyes, most már sokkal körültekintőbben terveznek meg egy utazást, a nagyobb missziók kockázatát meg egyik állam sem vállalja szívesen, nem is beszélve a gazdasági követelményekről. De ezek az ugrások nem maradnak el, csak később következnek be, mint arra sokan számítottak.

Az író szerint tovább nehezíti a reális helyzetértékelést, hogy a világ túlságosan specializált. Hiába érnek el óriási áttöréseket az orvostudományban, a csillagászatban, a fizikában, a matematikában, ezekről alig értesülünk, ha mégis, ritkán értjük meg jelentőségüket. Mostanra a világ túl nagy lett ahhoz, hogy belássuk összetettségét.

Nemere szerint valójában máris megváltozott a világ, csak nem vesszük észre, főleg azok nem, akik beleszülettek a csúcstechnológiába. A század elején még mindenki lovas kocsival járt, 2007-ben már csak egy jelentéktelen hír, ha sikeresen startol egy űrhajó. Alapvetően nem is váltott irányt a fejlődés, csak megszoktuk az újításokat. Hétköznapunk része lett a jövő.

Következő cikkünkben megnézzük, hogy milyen technológiai áttörések előtt áll az emberiség.