Mikor halunk szomjan?

Miközben az európai embernek természetes, hogy a csapot megnyitva tiszta ivóvízhez jut, a fejlődő világban a halálesetek nyolcvan százalékáért közvetve a szennyezett víz a felelős. Pár évtizeden belül viszont már a fejlett világ egyes országaiban is problémát jelenthet az ivóvíz hiánya, korlátozások léphetnek életbe, sőt a pesszimista forgatókönyvek szerint megindulhat egy újabb népvándorlás: szomjhalál szélén álló népek özönlik el az addigra paradicsominak számító észak-európai térséget.

Növekvő veszély

Az Európai Parlament márciusi közgyűlésén felszólalt szakemberek elmondták, hogy ma 1,1 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, és ez a szám pár évtizeden belül hárommilliárdra emelkedhet. A borúlátóbb forgatókönyvek még ennél is messzebb mennek, ezek szerint 2025-re az emberiség 66 százalékának nem lesz elegendő ivóvize.

A szakértők szerint a közeljövőben nem is annyira az olaj-, mint a vízhiány határozza meg a konfliktusokat: az embereket jobban zavarja majd a szomjhalál lehetősége, mint az, hogy nem tudják megtankolni autóikat. Az Európai Parlamentben tartott közgyűlésen elhangzott, hogy a fejlődő világból milliók indulhatnak majd el észak felé ivóvíz reményében. A Nílus-menti országok szükségleteit már most is alig képes fedezni a folyó, az egyre gyakoribb aszályok és a jelentős népességnövekedés már elviselhetetlen terhet jelentenek a térség vízkészletének.

Szakértők nem tartanak kizártnak olyan háborúkat sem, melyek a vízzel összefüggésben törnek ki fejlődő országok között. Az egyik legveszélyeztetettebb térség a már említett észak-afrikai, az ENSZ arra számít, hogy a vízhez való hozzáférés lehet a térség fegyveres konfliktusainak legjellemzőbb oka a következő évtizedekben. Az angliai környezeti kutatóintézet vezetője, Lester Brown szerint a Nílus által érintett három ország, Etiópia, Szudán és Egyiptom lakossága a mai 150 millióról 340 millióra nőhet 2050-ig. Ilyen helyzetben viszont a vízért folyó verseny egyre kiélezettebbé válhat, és elképzelhető, hogy Szudán meg Etiópia annyira elhasználja a folyót, hogy Egyiptomnak már nem jut elég víz. Ilyen kiélezett helyzetben a fegyveres konfliktus sem elképzelhetetlen. Egyiptom mindenesetre már 1991-ben bejelentette, hogy kész katonai beavatkozás árán is megvédeni jogát a Nílus vizére.

Lester Brown a másik neuralgikus pontot a Zambézi folyón osztozkodó államok között látja. A konfliktusban a Dél-Afrikai Köztársaság, Botswana, Namíbia és Angola játszhat szerepet. A Zambézi medencéje már így is Afrika egyik leginkább túlterhelt folyórendszere, bármikor fegyveres konfliktushoz vezethet a fellépő vízhiány.

De már süllyed Texas, mert a farmerek annyi vizet szivattyúztak ki a talajból, ugyanez a helyzet Mexikó Cityben, Dél-Spanyolországba Franciaországból terveznek vizet szállítani, Szíria és Irak attól szenved, hogy Törökország gátat épített a Tigrisre és az Eufráteszre, konfliktus van az ivóvíz miatt Izrael és Szíria között, az Aral-tó lassan eltűnik, a kínai Sárga-folyó volt hogy háromnegyed évre kiapadt.

De a szárazság már elérte Európa határait, Ankarában például korlátozásokat vezettek be a vízhiány miatt. A hárommilliós török fővárost két övezetre osztották, és 48 órás váltásokkal zárják el a csapot: két napig csak az egyik, két napig csak a másik városrészben lesz vezetékes víz. A hatóságok úgy tervezik, hogy legfeljebb öt hónapig tartják életben a korlátozásokat.

Bár a bolygó felszínének jelentős részét víz borítja, ennek csak 2,7 százaléka iható, a többi az óceánok és tengerek fogyasztásra alkalmatlan sós vize. A Föld édesvízkészletének kétharmada fagyott állapotban van, ez nem hozzáférhető. A maradék egyharmadból, 10,665 millió köbméterből kell gazdálkodni, ez a mennyiség a teljes vízkészlet alig egy százaléka.

A legtöbb folyadékot nem a háztartások fogyasztják. A teljes vízfelhasználás 80 százalékát a mezőgazdaságban locsolja el az emberiség. Az ENSZ adatai szerint egy fejlett államban élő ember nagyjából ötmillió liter ivóvizet használ el élete során, de ebből csak 35 ezer litert iszik meg, a többi a háztartásra, az ipar és a mezőgazdaság ráeső részére megy el.

Jó helyen

Jelenleg Grönlandon, Alaszkában és Kanadában vannak a legnagyobb ivóvízkészletek, Bangkok, Florida és Szaúd-Arábia áll a legrosszabbul. A fejlett országokban csatornázással könnyedén megoldják a problémát, így az Egyesült Államok délkeleti része akkor is sokkal jobban áll, ha kevesebb édesvízhez jut, mint egyes afrikai államok. Ezen a kontinensen 700 millió ember él, viszont csak a lakosság 46 százaléka jut megfelelő mennyiségű édesvízhez. Arányaiban jobb a helyzet Ázsia hárommilliárdos csendes-óceáni térségében, ahol a lakosság 80 százaléka ihat bármikor, a nagy népsűrűség miatt viszont a maradék 20 százalék is 627 millió embert jelent.

Magyarországon körülbelül 1300 víznyerő bázist tartanak számon, ezek fele valamilyen szempontból veszélyeztetett, ami az európai átlagot tekintve elég rossznak számít. A bázisok napi vízhozama átlagosan 3,1 millió köbméter, ám ennek többsége határon túlról származik, így elemzők fontosnak tartják felhívni a politikusok figyelmét arra, hogy nem árt együttműködni a szomszédainkkal.

Mindezek ellenére szakértők szerint lényegében nincs esély arra, hogy Magyarországon belátható időn belül szomjúsággal kelljen szembenézniük az embereknek. A Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztérium Vízgazdálkodási Főosztályától megtudtuk, hogy Magyarországon a közüzemi ivóvízellátás kiépítése az 1990-es években befejeződött, ezen keresztül a lakosság közel száz százalékát elérik. A hazai fogyasztás napi 110 liter fejenként, szemben az európai uniós átlaggal, ami 150 liter, ebből a szempontból tehát a magyar társadalom nem nevezhető pazarlónak.

A vizek minőségét azonban folyamatosan javítani kell, a csatlakozási szerződésben vállaltuk, hogy közel 250 milliárd forintot fordítunk a bór-, a nitrit-, a fluorid-, az arzén- és az ammóniumszint csökkentésére. A költségeket jelentős részben az Európai Unió állja. Magyarországon jelenleg a szennyvíz harminc százaléka kerül vissza a természetbe tisztítatlanul vagy csak mechanikai úton megtisztítva, de ez az arány a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep üzembe helyezésével tízszázalékosra csökken majd. A távolabbi tervek szerint idővel nullára csökkenhet a tisztítatlanul visszaengedett szennyvíz aránya.

Határesetek

Bár az elmúlt hetek hőhullámai megterhelték a hazai hálózatokat, a fogyasztás nem érte el, csak megközelítette a kapacitás-határokat, dacára annak, hogy a fogyasztás esetenként közel negyven százalékkal haladta meg a korábbi évek átlagát.

Ezzel együtt is csak néhány helyen kellett elrendelni vízkorlátozást (Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét helyen, Veszprém megyében két helyen, Pest megyében 16 településen), de ezek az intézkedések csak átmeneti jellegűek voltak. A hazai helyzet a korlátozások ellenére sem aggasztó: a minisztériumtól megtudtuk, hogy az 1960-as években Budapesten szinte minden nyáron komolyabb korlátozásokat kellett bevezetni, ami akkor nemcsak a lakosságot, de az ipart is érintette.

Hazánk vízügyi helyzete hosszú távra nézve is megnyugtató. Magyarországon a felszín alatti vízkészletek éves utánpótlása kétmilliárd köbméter, míg ennek átlagosan a felét használjuk el, tehát elmondható, hogy a rendelkezésre álló készletek jelentősen meghaladják a fogyasztást.

Bár jelentősek a készletei, Európa különösen pazarlóan bánik a tartalékaival. Amíg a világ jelentős részén emberek halnak meg a vízhiánytól, addig Európában vagy az Egyesült Államokban még a wc-t is iható vízzel öblítjük le. Egy felmérés szerint a fejlett államokban háztartási célokra, tisztításra, ruhamosásra használják el a lakásokba befolyó ivóvíz felét, ami Rob Oates, a World Wildlife Fund vezetője szerint kész őrültség.

Fenntartható fejlődés

Ezzel együtt nem kell komoly válságokra számítani a kontinensen. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2003 májusában tartott Kijevi Miniszteri Konferenciáján kiderült, hogy az európai állampolgárok közül csak kevesen szenvednek a súlyos vízhiánytól vagy a rossz vízminőségtől. Ugyanakkor a fogyasztás sok államban aggasztó méreteket öltött már. Európa lakosságának harmada olyan országban él, amely a rendelkezésére álló vízkészletek legalább 20 százalékát felhasználja, ez viszont több, mint amennyit a fenntartható fejlődés megenged. Elsősorban a déli államok a veszélyeztetettek, ezekben a szűkös készletek mellé társuló jelentős mezőgazdasági felhasználás, és a forróság következtében megnövekedett lakossági fogyasztás párosul. Az átlagos arányszám hét százalékos, így Európa, úgy tűnik, nincs veszélyben. A globális felmelegedés és az egyre hosszabb aszályos időszakok miatt viszont egyre nehezebb lesz élni a dél-európai területeken.

A cseh képviselő, Miroslav Ouzky egy az Európai Parlamentben tartott rendezvényen kifejtette, hogy Dél-Európa vízkészletei megcsappannak a következő évtizedekben. A tagállamok esetében a legnagyobb szárazsággal Spanyolországban kell számolnunk, mondta Ouzky.

A kisebb kimaradások esetén várható hisztériát jól jellemzi a július végi angliai áradás utáni kimaradás: félmillió ember maradt víz nélkül, és egyből pánik tört ki az ország egyes részein. Volt olyan üzlet, ahol a vásárlók összeverekedtek a palackos vízért. Elemzők szerint a kontinensre érkező szomjazók tovább növelhetik a problémákat, és csak szigorúbb bevándorlás-politikával vagy komolyabb ellenőrzéssel lehet távol tartani Európától a fejlődő országokból érkezőket.