Tie Fighter a külvárosban

Hitetlenkedve keresgélek egy külvárosi utcában. Családi házak egymás mellett, igazi kertvárosi környék. Közel egy pláza, de attól még nem lesz életszerűbb, hogy éppen itt, ezen a környéket fejlesztgetik a jövő megjelenítőjét, vagy inkább a jelenét. Pedig a valódi 3D-s képet ígérő holotévét a papírjaim szerint ebben a szokottnál is jelentéktelenebb utcában gyártják, de a házszám sehogy sem stimmel. Kívülről, úgy tűnik, legfeljebb a következő generációs kapát farigcsálhatja a hátsó kertben Bálint gazda, de azért becsöngetek. Kiderül, jó helyen járok, amit az is alátámaszt, hogy a kaput nem Bálint gazdáné nyitja almás köntösben, hanem az elektronika.

Közel a valósághoz

Aztán amikor belépek a családi házba, kiderül az igazság: a külső csak álca, belül egy tökéletesen berendezett, kétszintes belvárosi iroda fogad, csak az ablakok nem a dugóra, hanem tujákra néznek.

A tervek szerint egyébként rövidesen ugyanez megvalósítható lesz akár a belvárosban, akár egy panelrengeteg közepén. Balogh Tibor, a cég ügyvezetője, a technológia megalkotója szerint legalábbis akkor lesz tökéletes a rendszer, amikor a kijelzőt nézegetve nem tudjuk eldönteni, hogy mesterséges képet látunk, vagy csak kilestünk az ablakon.

Balogh Tibor egyébként a legkevésbé sem úgy fest, mint egy feltaláló: nincs óriási szemüvege, nem lóg ki vonalzó a fehér köpeny hajtókája alól, főleg, hogy öltönyben fogad, és inkább profi üzletember benyomását kelti. Épp nem ér rá, mert a chilei nagykövet van nála, de a nagykövet után és még az RTL-Klub érkezése előtt biztosan tudunk beszélgetni.

Áramkörök

Addig Agócs Tibor fejlesztőmérnök próbálja megértetni velem a kijelző működési elvét, de kiderül az is, hogy a mai nem is számít sűrű napnak: mindenki 3D-s tévét akar látni, én is, de egyelőre csak egy kibelezett modell hever a hátunk mögött. Ránézésre nincs benne semmi különös, a külseje olyan, mint bármelyik hagyományos tévének, a kijelző olyan, mint bármelyik hagyományos tévéé, de még a belseje is: egy csomó nyomtatott áramkör, követhetetlenek.

Hogy a végeredmény mégis más, azt egy elsőre összetettnek tűnő technológiának köszönhetjük. Hogy a 3D-s tévé mégis piacképes, az meg annak, hogy a technológiát hosszú évek fejlesztése után sikerült mégis egyszerűvé tenni.

Áramkörök

Agócs Tibor az optikai modulok fejlesztéséért felelős, eddig amerikai cégek gyártották le a modulokat, mostantól a jóval olcsóbb, de ugyanolyan megbízható távol-keletiek veszik át ezt a feladatot.

Egy-egy készülékben több, speciális optikai modult találnánk, ha szétszednénk őket. Az ezekből kibocsátott fénysugarak a tér különböző pontjain találkoznak, ahol keresztezik egymást, ott látjuk őket. A speciális holografikus lemez nélkül csak az optikai modulokat látnánk, a találkozó fénysugarak a lemez miatt jelennek meg a szemünk előtt.

Kell a vas

Mivel a hagyományos képernyőkhöz képest itt jóval több adatot kell mozgatni, a legnagyobb problémát jelenleg a szűkös sávszélesség, és az elég erős hardverek hiánya okozza. A kisebbik, 4:3-as képarányú kijelző 7,4 megapixelt képes megjeleníteni, a 16:9-es tévénél ez a szám 9,8 megapixel, míg a Holografika legnagyobb készüléke 50,3 megapixeles. Jóval egyszerűbb egy hagyományos monitor információéhségét kielégíteni, hiszen 1280x1024-es felbontásban is csak 1,3 megapixelről beszélünk.

A gondot a folyamatos, szaggatásmentes működés okozza, hiszen ehhez másodpercenként legalább 25 képet kell eljuttatni a készülékhez, ami az 50 megapixeles modellnél másodpercenként 1,25 gigabájtos sávszélességet igényel. A kisebbik gépeknél még megoldják több dvi-bemenet együttes alkalmazásával, az óriásnál viszont már etherneten érkezik az adat. Persze nincs gond a folyamatos mozgóképpel sem, de ahogy erősödnek a számítógépek, úgy lehet egyre részletgazdagabb képet megjeleníteni a kijelzőkön.

A készülékben egyébként minden saját fejlesztés, az optika, az elektronika, a mechanika és a szoftver is Kispesten készül.

Élethű Star Wars

A chilei nagykövet még mindig a bázison van, úgyhogy beszélgetés helyett inkább megnézzük a készüléket, méghozzá a legnagyobbat. A 72 colos óriáson egy traktor képét látom szemből, semmi különös, gyakorlatilag ugyanaz a látvány, mint egy hagyományos tévénél. Aztán sasszé jobbra, majd sasszé balra, és a megdöbbenés: a kép valóban háromdimenziós, és anélkül, hogy elforgatták volna az ábrát, láttam a traktor elejét, aztán a hátulját.

Biztos mindenki emlékszik arra a jelenetre a Csillagok Háborúja hatodik epizódjából, amikor a harcsafejű tudós a Halálcsillag II megsemmisítésére buzdította nyálkás vagy lézerkardos társait. Az űrbázis képe 3D-ben jelent meg a tanácsterem közepén, és szerintem, aki látta a filmet, azóta szeretne egy ilyet otthonra. A Holografika alkalmazottai mindenesetre rájátszottak erre az érzésre: a következő képen egy Tie Interceptort (olyan mint a Tie Fighter, csak hegyesebb a szárnya, és nagyobb, közel tíz méter hosszú) láthatunk. A hatás ugyanaz: a szárny kitakarja a pilótafülkét, de jobbra lépek, és már látom is a kabint, meg a korábban takaró szárny belsejét.

A kép tényleg kiemelkedik, persze amikor megérintenénk, kiderül, hogy az egész csak illúzió, de a realitásérzetet nagyban növelheti majd az a kiegészítő, amire a Peugeot mérnökei már nagyon várnak. A francia autógyártó mint potenciális felhasználó ősztől teszteli a több tízmillió forintba kerülő óriásmodellt, mert reméli, hogy a tervezés során a térbeli megjelenítés megkönnyíti a mérnökök munkáját. De komolyan érdeklődik a Renault is.

Fogd és húzd, de tényleg

Szeptemberre elkészül a négy kamerából álló extra, ezek együtt képesek lesznek felismerni az emberi kézmozdulatokat. A jövőben nem egerekkel meg billentyűkkel szórakoznak a felhasználók, hanem megfogják a lebegő víziót, kihúzzák a kijelzőről, aztán behúzzák az asztalra, amire szükségük van. Aki ilyen rendszeren tanul dolgozni, csak nevetni tud majd rajtunk, akik egerekkel meg billentyűzetekkel szenvedtünk.

Ezt már Balogh Tibor meséli nekem, ahogy azt is, hogy a holovízió története egy „bevillanással” kezdődött. Az előzmények között olyan színhelyek szerepelnek, mint a Műegyetem alkalmazott biofizikai laborja, vagy az MIT (Massachusetts Institute of Technology). Ez utóbbiban már holografikus videókkal foglalkoztak. A hosszú munka eredménye a 90-esen évek elején egy térben megjelenő, tíz centis piros Volkswagen Bogár lett, de Balogh elmondása szerint az intézet Cray szuperszámítógépének minden erőforrására szükség volt ahhoz, hogy megjelenjen a kép.

Ekkor kezdett el valamilyen alternatív térbeli megjelenítésen gondolkodni, hiszen belátta, hogy a massachusettsi modell kereskedelmi változata nem lehet életképes. Aztán egyszer csak beugrott az a koncepció, amelyiknek kései leszármazottját percekkel korábban nézegettük. Balogh a felismerés pillanatában egyből tudta, hogy megtalálta a megoldást, egyből el is készített egy modellt a laborjában, és legnagyobb megdöbbenésére tényleg működött a szerkezet.

Ezután hosszú fejlesztési szakasz következett, amelyiknek egyik állomásán képesek voltak olyan készüléket legyártani, amelyik megjelenítésben erős volt, de ha egy „szúnyog átrepült a szobán”, elromlott. Újrakezdték a munkát, és 2001-ben elkészült az a stabil prototípus, amelyiknek egy későbbi leszármazottja még úgy is működőképes maradt, hogy szállítás közben kiesett a genfi repülőtéren a repülőgépből. Ez már alkalmas volt a tömegtermelésre.

Már veszik

Manapság már kereskedelmi forgalomban is kaphatók a készülékek, a kisebbek pár millió, a nagyobbik több tízmillió forintba kerül. A gyártást rövidesen a Videotonnal közösen szervezik, a cég már ötszázalékos résztulajdonnal bír a Holografika Kft-ben, ami a közeljövőben szorosabb együttműködést sejtet.

Elsősorban az autóipar, a tervezők, a repülőipar, a gyógyászat érdeklődik a megjelenítők után, de nem csak érdeklődnek, vásárolnak is belőlük. Ha nem dolgoznának folyamatosan újabb fejlesztéseken, már el is tudnák tartani magukat ezekből a bevételekből, de az újításokhoz további pénzekre van szükségük, amikhez pályázati úton jutnak hozzá. Az Európai Unió öt-hatszázmillió forinttal támogatta a kutatásokat, a magyar állam a Széchenyi terv keretében százmilliós nagyságrendben járult hozzá a fejlesztésekhez, és az NKTH (Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal) is segítette anyagilag a munkákat.

Balogh szerint tízéves távlatban nem kérdés, hogy a holotévé a nyerő, főleg annak egyszerűsége miatt. A megjelenítőhöz ugyanis nem kell speciális szoftvereket írni, vagyis kell, de ezekről a felhasználó ideális esetben nem is tud. A kijelző ugyanis minden további nélkül képes térben megjeleníteni a 3D Studio, a CAD-alkalmazások képét, tehát minden olyan grafikát, amelyik tartalmazza az összes oldalra vonatkozó információt.

Ilyenek az OpenGL-szoftverek is, így nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a Quake III karakterei is megjelennek térben. Ehhez csak az alapszoftverre van szükségünk, a készülék saját szoftvere segítségével már megoldja az információk térbeli megjelenítését. Akkor meg már lesz végre értelme annak, hogy egy nagy csata közben automatikusan félrerántjuk a fejünket, amikor rakéta közeledik: bár elkerülni nem tudjuk a becsapódást, legalább oldalról is látjuk a szerkezetet, mielőtt darabokra szaggatna.