
A jólétet veszélyezteti a vécéülőke lehajtása
További Tudomány cikkek
-
Ez történik, mikor ott a nyelvünk hegyén egy szó, mégsem jut eszünkbe
- Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
- Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
Nem hatékony az a társadalmi norma, amely előírja, hogy használat után le kell hajtani a vécéülőkét, állítja Hamad Al-Szabah Szidiki, a pakisztáni Lahore vezetéstudományi egyetem professzora, aki elméletével újabb kérdőjelet tett az évtizedek óta tartó társadalmi-tudományos-háztartási polémia végére.
Az indiai professzor nem az első tudós, aki behatóan foglalkozik a témával, de a világon először ő használt matematikai módszereket annak bizonyítására, hogy amikor a nő nyafogása is része az egyenletnek, a férfi inkább lehajtja a deszkát a vécé használata után, mint hogy hallgatnia kelljen a hisztit.
A professzor a Neumann János nyomán tudományos diszciplínává fejlődő játékelmélet alapján elemezte a különböző vécéhasználati stratégiákat, írta nemrég a kanadai National Post. Ezeket a stratégiákat (például amikor a nő azt mondja: "Ha szeretsz, akkor lehajtod a vécédeszkát") azután összevetette azokkal a lehetséges ülőkepozíciókkal, amelyeket dolguk végeztével a férfiak hagynak maguk után.
Jelöljük az ülőke lehajtásával járó kellemetlenséget C-vel, azt az árat pedig, amit a lehajtás elmulasztásával járó üvöltözés végighallgatásával fizetünk, D-vel. Fogadjuk el, hogy D>C, javasolja a professzor. És ha elfogadjuk, lássuk be, hogy az ülőke lehajtása magát a társadalmi jólétet veszélyezteti, mondja. (Ha ezen a ponton a kedves olvasó a fejét vakarja, igaza van: az állítás úgy hülyeség, ahogy van. Fogadja el, hogy a logikai bakugrás a népszerű áltudomány kedvelt munkamódszere, és olvasson tovább!)
Bőséges irodalma van

Játékelméleti dilemma - éppen romlik a jólét
Richard Harter nyugalmazott dél-dakotai matematikus a kilencvenes évek végén folytatott tanulmányai során viszont arra jutott, hogy a férfinak minden második vécéhasználat után kell lehajtania az ülőkét, ami szerinte még mindig több terhet ró a nőre, mint a férfira, de az ülőkelehajtással járó feladatok ebben az esetben is eloszlanak az érintett felek között. Harter módszerének kétségtelen hiányossága, hogy feltételezi: a nő és a férfi azonos gyakorisággal használja a vécét, és nem számol a nők kisebb méretű húgyhólyagjával - igaz, a férfiak esetleges prosztatabetegségével sem, pedig mindkét tényező megváltoztatja a vécéhasználat gyakoriságát, és így megkérdőjelezheti az elmélet érvényességét.
Harter 1998-as tanulmányában annak lehetőségét is kizárta, hogy egy nő beleegyezzen: ő hagyja felhajtva az ülőkét, és nem a férfinak kell lehajtania azt maga után. "Ezt a fajta viselkedésre az emberiség írott történelme során nem akadt példa" - állítja a matematikus.
A tátongó lyuk elnyeli a csit
Legfrissebb tanulmányában Szidiki azt állítja, hogy bár az ülőke lehajtását előíró társadalmi norma nem hatékony, kevés az esély arra, hogy megváltozzon. "Panaszkodhatunk, amennyit akarunk, nem valószínű, hogy ez a norma megszűnik" - írja. A professzor azt reméli, hogy munkája meggyőzően bizonyítja: az ülőke lehajtására vonatkozó társadalmi norma csökkenti a jólétet, és az olvasók is meggyőződnek róla, hogy úgy általában a társadalmi normák nem minden esetben fokozzák a jólétet."
Bár biztosan vannak, akik a vécéülőke-problémát elhanyagolható semmiségnek tartják, az Index Fórumának egy 2003-ban indított topikjából (Kapcsolatbomlasztó apróságok, válóok) kiderül, hogy ennél kevésbé fontos apróságok is vezethetnek egy férfi-nő kapcsolat felbomlásához. Ide tartozhat a fogkrémes tubus feltekerése vagy középen való megkezdése, a tejfölös doboz hűtőbe helyezése kanállal együtt, esetleg anélkül, a fürdőkád kimosásának elmulasztása vagy a hűtőből evés nyitott ajtóval - ezekről egyelőre nem született tudományos alaposságú tanulmány.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Cinematrix
Sok tüzet és csatát ígér a Last of Us új évadának előzetese
Az ügyesebbek kiszúrhajták a fő ellenfelet, Abbyt.
9 perce
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46