Az Orionnal juthat az ember a Marsra

Eldőlt, a Lockheed Martin gyárthatja a NASA következő generációs űrhajóját. Az űrrepülőgépek utódjául szánt Orion kapszula feladata lesz embert juttatni a Holdra, majd a Marsra. Merthogy az amerikaiak újra nagyban gondolkoznak, de legalábbis másban.

Utód

Régóta lehet tudni, hogy a NASA új űrhajót keres. Michael Griffin, a NASA igazgatója már korábban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai űrkutatási hivatal rosszul döntött az 1970-es években, amikor programjait az űrsiklóra és az űrállomásra összpontosította. Szerinte elhibázott az egész projekt, az űrrepülő túl sokba kerül, nem megbízható, és alkalmatlan látványos eredmények elérésére: nem lehetett vele a Holdra, pláne a Marsra repülni. Az igazgató az űrsikló-programot korábban "rendkívül agresszívnek és alig kivitelezhetőnek", ezért hibásnak nevezte.

Griffin 2005 őszén jelentette be, hogy az Egyesült Államok négy űrhajóst kíván küldeni a Holdra 2018-ban, de már akkor is jelezte, hogy ehhez már egy új űrhajóra lesz szükség. A pályázatra a Northrop Grumman, a Boeing és a Lockheed Martin küldte be pályaművét, végül ez utóbbi nyert. A holdutazás tervezett dátuma most már 2020, de az Oriont már 2013-ra meg kell tervezni. A Lockheed Martin egyes hírek szerint 18 milliárdos üzlethez jutott, ezért cserébe a cégnek le kell gyártania négy modellt is.

Irány a Mars!

A tervek szerint a holdutazáshoz több rakétát használnak majd fel, az egyik az Oriont juttatja az űrbe, a másik a szervizmodult, amiben a munkához szükséges eszközök zötykölődnek majd. Úgy képzelik, hogy a két részegység földkörüli pályán egyesül, aztán együtt indulnak el a Holdra.

Az első Orionnak legkésőbb 2014-ben kell felszállnia hatfős legénységével. Az űrhajó a tervek szerint 2020-ban négy asztronautát szállít majd a Holdra, de szó van marsutazásról is: ezt egy évtizeddel későbbre, 2030-ra tervezik.

Az Orion egyben szakítás a zsákutcának bizonyuló űrrepülőgép koncepciójával is: az új eszköz ugyanolyan kapszula lesz, mint amilyenek három-négy évtizeddel korábban a NASA szolgálatában álltak, persze csak ami a felépítést illeti. Bár a kapszula emlékeztet az Apollóra, az öt méter magas, két és fél tonnás Orion a legmodernebb számítógépes technológiával, elektronikával és életvédelmi szerkezetekkel lesz felszerelve.

Balsors

A leváltandó űrsiklók korszaka 1977-ben kezdődött, akkor próbálták ki a prototípust, az Enterprise-t. Ezen még nem volt se hőpajzs, se hajtómű, csak tesztrepüléseket végeztek vele a légkörben. Az első éles bevetésre már a Columbiát küldték, 1981-ben, 2003-ban azonban a gép visszatérés közben megsemmisült. A második űrrepülő a Challenger volt, a gépet 1983-ban indították első útjára, de ez is felrobbant, 1986-ban, a tizedik küldetésen.

Az 1984-ben elkészült, mai napig aktív Discovery 2005-ben pusztult el majdnem, szerencsére fűrészek és szigszalagok segítségével sikerült megmenteni a milliárdos űrsiklót. Az Atlantis 1985 októberében repült először, ezt a gépet 2008-ban kivonják a forgalomból, hogy donorként szolgáljon a Discoveryhez és az Endeavurhöz.

Ez utóbbi a legifjabb űrsikló, 1992-ben készült el, csomagterében szállították fel a Hubble űrteleszkópot, de ez a legszerencsésebb gép is: nem robbant fel, nem pusztult el majdnem, és a szerveit sem tervezik kioperálni.

A Discovery és az Endeavur húzza majd a legtovább, 2010-ben viszont ezeket is nyugdíjazzák. Addig azonban még az űrbe kell juttatniuk a Nemzetközi Űrállomás utolsó darabjait. Miután visszavonulnak, jó időre eltűnnek a nagytestű utasszállító űrhajók.

Saját utakon

Oroszország a mai napig kapszulákat használ, a Szojuzok évtizedek óta olcsón, áldozatok nélkül működnek. Az orosz tervezők már többször kifejtették, hogy az űrrepülőgép legnagyobb hibája a rakomány és a legénység közös szállítása volt: ez megdrágította az utazást, és növelte a kockázatot is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az orosz mérnökök is próbálkoztak űrrepülővel. A Buran egyesek szerint az ipari kémkedés csimborasszója volt, a szovjeteknek sikerült elkészíteniük a Space Shuttle külsőre tökéletes másolatát, ez azonban csak egyszer repült, 1988-ban, akkor is legénység nélkül.

Nem csak az Egyesült Államok gondolkozik távoli utazásokban, hanem Oroszország és Európa is. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kliper lesz a befutó: az orosz Enyergija cég másik gyermekének, a negyven éve dolgozó Szojuz utódjának szánta az apró űrrepülőre emlékeztető típust. A tervek alapján készült modellt körbecipelték a fél világon, most azonban úgy tűnik, nem lesz a projektből semmi. Az orosz űrügynökség ugyanis a közelmúltban bejelentette, hogy a következő évtizedben nem lesz pénze a típus kifejlesztésére. A jelenlegi hivatalos álláspont szerint inkább a Szojuzt modernizálják, hogy a kipróbált darab alkalmas legyen akár holdutazások lebonyolítására is.

Abortusz

A Kliper koporsójába az utolsó szöget az ESA ütötte, amikor úgy döntött, nem támogatja a projektet. Az európai űrhivatal eredetileg a Kliper legnagyobb szponzora lett volna, és a vezetőség a végsőkig támogatta a tervet, a hivatalt finanszírozó államok azonban nem akartak bekapcsolódni egy már kitalált koncepcióba, nem akartak másodhegedűsek lenni egy ilyen vállalkozásban, ezért megvétózták a támogatást. Pedig nem került volna sokba a Kliper, egyes számítások szerint egymilliárd euróból kifejleszthették volna a működőképes típust, ami űrbüdzsében mérve szinte semmi.

Főleg azt figyelembe véve, hogy az európai államok már kidobtak hárommilliárd dollárt az ablakon, ennyibe került ugyanis a Hermes-program, az ESA saját űrrepülő-projektje, ami másfél évtizednyi töketlenkedés és rengeteg pénz elszórása után végül eredmény nélkül zárult 1995-ben.

A legújabb álláspont szerint az ESA annak lehetőségét vizsgálja, hogy az orosz űrügynökséggel közösen alkossa meg a következő generációs űrhajót, ami viszont nem a Kliper lesz, hanem valami nagyon hasonló.