Néhány szikrázó csillagtól eltekintve a világegyetem embertelenül hideg hely, fekete lyukak, szürke sziklák és kozmikus porfelhők otthona. A kevés kivétel közé tartozik amerikai csillagászok mostani szenzációs felfedezése: megtalálták az univerzum eddigi legforróbb és legsötétebb bolygóját, ahol nem kevesebb, mint kétezer-negyven Celsius fokos a hőség tombol.
Ilyen lehet a HD 149026b (Forrás: NASA)
A tudósok azért tudták megvizsgálni a HD 149026b nevű égitestet, mert a bolygó a Földről nézve éppen a napja előtt húzott el. A kutatók megfigyelték, hogy a központi csillag infravörös fénye mennyire halványul el, amikor a bolygó elhalad előtte, és ebből számolták ki a bolygó paramétereit. A csillagászat még tizenhét hasonló pályán mozgó bolygót ismer, tehát az univerzumban máshol is lehetnek még forró golyóbisok.
Befűtöttek a titán szirénjei
A HD 149026b többek között azért melegebb a bolygónknál, mert huszonötször közelebb van a saját napjához, mint a Föld a Naphoz, de ez nem kielégítő magyarázat a szokatlan forróságra. A tudósok egyelőre nem értik, hogy mi áll a jelenség hátterében. Joseph Harrington amerikai csillagász azt nyilatkozta a New Scientistnek, hogy még sokáig vakargatják a fejüket, mire rájönnek a megoldásra.
Az első feltételezések szerint azért meleg a bolygó, mert tele van nehéz anyagokkal. Magja 70-90-szer nehezebb, mint a Földé, és az égitest tömege nagyobb, mint bármelyik bolygónak a Naprendszerben. Arra is gondoltak, hogy a légkörében keringő anyagok – például titán-oxid – nyelik el a fényt, és ezzel felfűtik a bolygót. Harvardi kutatók Heather Knutson csillagász vezetésével a bolygó hőtérképét is elkészítették, és rájöttek, hogy a bolygón szelek szállítják el a meleget a napos oldalról.
A tüzes égitesttel kapcsolatos információk a Spitzer űrteleszkóp monitorai mögött kuksoló csillagászok retináján keresztül jutottak el a tudományos lapok hasábjaira.