A Mars 2003. augusztusi földközelségét követően évente visszatér a rendkívüli Mars-láthatóság álhíre (amit a csillagászok évről-évre kénytelenek cáfolni). 2007. december 19-ére virradóra viszont tényleg földközelbe ért a Mars, aminek apropóján a Hubble Űrtávcső is megörökítette a vörös bolygót. A NASA oldalán a felvételekből összefűzött videón is megcsodálhatjuk a bolygót.
A fotókat másfél nappal a legnagyobb földközelség előtt készítette a Hubble bolygófényképező kamerája, aminek felbontása a Mars jelenlegi távolságból 21 km. A körülbelül 26 havonta bekövetkező bolygóközelítések távolsága a Mars elnyúlt pályája miatt erősen változik. A mostani földközelség során 88,6 millió km-re közelíti meg egymást a két bolygó, a 2003-as rekordközelség idején ez a távolság mindössze 56 millió km volt. Legközelebb 2016-ban várható a mostanihoz hasonló közelségű bolygóegyüttállás.
A Mars a Gemini és az Auriga csillagképek határán figyelhető meg, a legegyszerűbb távcsövekkel is láthatók a bolygó jégsapkái és felszíne. Edward Murphy, a Virginia egyetem csillagásza becslése szerint százszoros nagyítású távcsövön át nagyjából akkorának látszik majd a bolygó, mint a telihold szabad szemmel. Az éjszakai égbolt feltűnő vörös objektuma az északi féltekéről rendkívül kedvező, magas horizont feletti állásnál észlelhető egész éjjel.