
További Űrkutatás cikkek
Szerda reggeli hírek szerint azonban a szonda jeleket küld. A Cosmos 1 létrehozásában közreműködő Bolygókutató Társaság társalapítója szerint könnyen lehet, hogy a szonda működik és Föld körüli pályára állt. A baj csak az, hogy senki nem tudja, honnan küldi a Cosmos 1 a jeleket. Egyelőre keresik a Cosmos-1-et és a hordozórakétát, és vizsgálatot indítanak a hiba okának a kiderítésére. Ligyija Avgyejeva, a napvitorlást gyártó orosz Lavocskin Intézet munkatársa még nem erősítette meg a hírt, de elmondta: ha valóban nem sikerült a pályára állítás, úgy mindkét űreszköz visszazuhanhat a Földre.
A földi irányítás 45 perccel az indítás után vesztette el a rádiókapcsolatot a napvitorlással.
Mindig a hordozórakétán bukott el
Az oroszok 1991-ben és 2001-ben már megpróbáltak a világűrbe küldeni a Cosmos-1-hez hasonló szerkezeteket, és mindkétszer a hordozórakéta meghibásodása miatt nem sikerült pályára állítani a napvitorlásokat. A Volna feladatát ezúttal a TPS Motor vette volna át: ez további hetven másodpercen keresztül gyorsította volna a szondát.
Magánpénzből
A gyártók elképzelései szerint a Cosmos-1 röpte a következőképpen alakult volna: az első félórában akkumulátorokról működik a szonda, azután a 37. percben kinyílnak a napelemek, amelyek a hátralévő feladatokhoz már elég energiát biztosítanak. Pár nappal a kilövés után a szonda kinyitja nyolc darab, 15 méter hosszú, vékony poliészterből készült háromszög alakú pengéjét, ezeken feszülnek az összesen 600 négyzetméternyi felületű vitorlák. A pengék forgatásával a Cosmos 1 minden helyzetben képes befogni a napszelet, és ennek megfelelően irányítani magát.
A szonda magánpénzből, összesen négymillió dollárból készült, a Bolygókutató Társaság (Planetary Society) és orosz mérnökök közös munkájának az eredménye. A szondát Oroszországban építették, és onnan is irányította a hetven fős csapat.
Hosszútávfutó
A napvitorlás működési elve meglehetősen egyszerű. Amikor a Napból érkező fotonok elérik a vitorlát, két dolog történhet: vagy ütköznek a vitorla atomjait körülvevő elektromágneses mezővel, majd visszaverődnek róla, vagy a vitorla anyaga elnyeli a fotonokat és felveszi energiájukat. Mindkét jelenségnek gyorsulás lehet az eredménye, bár a visszaverődés révén kétszer annyi energiához juthat a szonda, mint amikor a vitorla elnyeli a fotonokat.
A találmány forradalmasíthatná a bolygóközi utazásokat, a napvitorla ugyanis igazi hosszútávfutó: eleinte meglehetősen lomha, de később megtáltosodik. Az ütköző fotonok csak apránként növelik a szonda sebességét, viszont folyamatosan, így az eleinte alig vánszorgó vitorlás a mai űrhajóknál lényegesen gyorsabban utazhat majd. Ehhez azonban sokkal nagyobb vitorlákra lenne szükség: a NASA számításai szerint egy komoly Odüsszeiához legalább 600 ezer négyzetméteres „vásznak” kellenének. Ennek megfelelően a Cosmos 1 nem készülhet száguldozásra, sebessége mindössze 0,05 mp/s-mal növekszik másodpercenként.
A cél viszont nem is az óriási sebesség elérése, hanem annak bizonyítása, hogy egyáltalán beválik az elképzelés. Bud Schurmeier, a misszió rendszermérnöke szerint jó, ha egy hónapig működik majd a szerkezet. Mivel meglehetősen kevés pénz állt a rendelkezésükre, sok rizikót kellett vállalniuk, és egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy a háromszög alakú pengék és a bennük feszülő vitorlák hogyan reagálnak majd az űrbéli környezetre.
Mások is próbálkoznak
Persze nem a magánszektornak jutott először eszébe napvitorlást építeni: a japánok már próbálkozta hasonlóval, 2004 augusztusában, de nem sikerült bizonyítani, hogy a fotonok képesek meghajtani egy szondát. Orosz mérnökök is kísérletezgettek, de a Progressz-teherhajó túl nehéznek, a vitorlák pedig túl aprónak bizonyultak ahhoz, hogy bármilyen mérhető eredményt tudjanak elérni.
Természetesen a NASA sem ül a babérjain, épp tesztelnek egy hasonló megoldást. A vitorlákat vákuumszobában készítették, hogy jobban megfigyelhessék, hogyan reagál az űrbéli környezetre. Egy a gyártásban közreműködő rendszermérnök szerint a NASA vitorlái könnyebbek, ráadásul ellenállóbbak, mint amilyeneket a Cosmosra szereltek - igaz, még csak a tesztelik őket.
Alternatív vitorlák
A napvitorla egyetlen hátránya, hogy csak a naphoz közel biztosít elég energiát, így egyes kutatók nem tartják használható megoldásnak csillagközi utazáshoz ezt a módszert. A technológiát némiképp átalakítva azonban sokan látnak fantáziát a vitorlákban: ha az energia nem a napból, hanem egy földi, koncentrált lézersugárból érkeznének, a szonda könnyebben gyorsulna, messzebbre szállhatna és jobban lehetne irányítani is.
Számítások szerint egy 46 gigawattos földi lézer és egy 50 méter átmérőjű, aranybevonatú vitorla segítségével egy kisebb szonda tíz nap alatt elérhetné a Marsot. Ez akkor lenne különösen hasznos, ha egy későbbi expedíció során utánpótlást kellene küldeni a vörös bolygón dolgozó asztronautáknak.
Buborékban
A Washingtoni Egyetem kutatói szintén a napot használnák üzemanyagnak, csak éppen másképp, mint a Bolygókutató Társaság. Kutatásaikat a NASA is támogatja. Az elképzelés szerint a szonda körül vezetőtekercsekkel mágneses buborékot hoznának létre, amelynek méretét egy plazmakamra segítségével növelnék. Haladás közben egy 15-20 kilométer átmérőjű mágneses buborék játszaná el a vitorla szerepét, ami felfogná a Napból érkező protonokat, így gyorsítva a szondát.
A tolóerő persze ebben az esetben sem lenne túl nagy, de hosszabb idő után egy 150 kilós szondát óránként közel háromszázezer kilométeres sebességre tudna gyorsítani a napszél. Ha elindítanának egy ilyen szerkezetet, előbb érné el a Naprendszer külső határát, mint a Voyager I-es űrszonda, amelyet 1977-ben lőttek fel és már több mint 14 milliárd kilométert haladt előre útján, másodpercenként 17 kilométeres sebességgel.
Hamar kifúj
Ugyanakkor a Voyager hosszú távon mégiscsak sikeresebb lehet, mint a mágneses buborékba zárt szonda: a Naprendszer határán ugyanis kifogy a szusz a napszélből. Ebben a régióban ér véget a Nap minden hatása, a napszél pedig a csillagok közti teret kitöltő ritkás gázba ütközik. A határterületen a napszél sebessége hirtelen a töredékére, óránként 2,4 millió kilométerre esik vissza. Ennek oka, hogy a töltött részecskék elérik a csillagközi plazmát, és eközben lefékeződnek.
Ez a válaszvonal pedig nincs is olyan messze, a NASA szerint a Voyager már elérte a Naprendszer határrégiójának kezdetét. Itt következik be az úgynevezett „terminációs sokk”. Bár közelebbről senki sem tudja, hogy ez hogyan is festhet a gyakorlatban, az elképzelések szerint a szondának a földi hangrobbanás analógiájára át kell törnie az egyre lassuló plazma hullámain.
A beérkezett adatok szerint a határrégióban a Voyager 1 a mágneses tér hirtelen erősödését és a napszél sebességének csökkenését regisztrálta. A szonda most a heliopauza nevezetű határvonal felé közeledik. Ezt tekintik a Naprendszer tényleges határának, ahonnan a napszél már nem jut tovább. A heliopauza Naptól való pontos távolsága mindmáig ismeretlen, így azt sem tudni pontosan, meddig juthatna egy olyan szonda, amelyik a napszélből nyeri energiáját. Az Iowa egyetem kutatói abból indulnak ki, hogy a Voyager 1 útja háromnegyedénél tart, és 10 év múlva éri el a heliopauzát

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Sport
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből
Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.
20 perce
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46