Az Intel pénzéből nyereséges az AMD
Az Intel által fizetett díjnak köszönhetően nyereséges volt 2009 negyedik negyedévében az Advanced Micro Devices (AMD). Bár a csipgyártó három évvel ezelőtt jelentett utoljára profitot, a piac mégsem volt hálás – talán azért, mert nem látja biztosítva, hogy ezt az eredményességet önerőből is fenn tudja tartani a vállalat. A részvényárfolyam a számok közzétételét követően enyhén, 4,12 százalékkal csökkent.
A december 26-án zárult időszakban az AMD 1,65 milliárd dollár árbevételt és 1,18 milliárd dollár nyereséget ért el. Egy évvel korábban a forgalom 1,16 milliárd dollár, a veszteség pedig 1,43 milliárd dollár volt. A két cég jogi vitáit lezáró, novemberben tető alá hozott kiegyezés részeként az Intel által kifizetett 1,25 milliárd dollár nélkül a vállalat 57 millió dollár veszteséget jelentett volna – a Wall Street ennél nagyobb veszteséget várt.
Az üzemi veszteség változatlanul az AMD tavaly önállósított félvezetőgyártó leányvállalatának, a GlobalFoundriesnek volt köszönhető, a csiptervező üzletág ugyanis operatív szinten nyereséges, 80 millió dollár profitot ért el. Az idén viszont – ennek a lehetőségét az Intel-megállapodás teremtette meg – végre teljesen leválik a gyártás a cégről, a leányvállalat számai már az első negyedévben sem fognak szerepelni a pénzügyi jelentésben.
Ami a csiptervező anyavállalat két üzletágának teljesítményét illeti: a mikroprocesszor-divízió 1,2 milliárd dollár árbevételt ért el, 39 százalékkal jobbat, mint egy évvel korábban, míg a grafikus csipekért felelős részleg 58 százalékkal, 427 millió dollárra növelte forgalmát. Mindkét termékkategóriában nőtt az eladási átlagár a megelőző, harmadik negyedévhez képest, de csökkent 2008 negyedik negyedévével összehasonlítva. A bruttó nyereséghányad, azaz a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel 42 százalékról 45 százalékra nőtt.
A 2009-es év egészének mérlege: 5,4 milliárd dollár árbevétel és 304 millió dollár nettó nyereség. Egy évvel korábban a forgalom 5,8 milliárd, az eredmény pedig 3,1 milliárd dolláros veszteség volt. Az idei első negyedévre 5-10 százalék körüli árbevétel-csökkenést vár az AMD. „Elégedettek vagyunk a pc-piac alakulásával, sehol sem tapasztaltunk veszélyes készletfelhalmozódást” – mondta Dirk Meyer vezérigazgató, aki tartja magát ahhoz a korábbi prognózisához, amely szerint az idén 10-11 százalékkal bővül majd a szegmens.