Uniós versenyügyi vizsgálat indulhat a Google ellen
Két konkurense és egy üzleti partnere panaszt nyújtott be a Google ellen az Európai Bizottsághoz (EB) – jelentette be kedden a Google egyik blogjában. Brüsszel a vizsgálat jelenlegi fázisában csak adatokat gyűjt, hogy kiderítse: megalapozottak-e vádak, arról, hogy esetleg indít-e hivatalos versenyügyi eljárást, majd az előzetes nyomozás eredményeinek ismeretében döntenek.
A három panasz közül kettő azzal vádolja a Google-t, hogy az a riválisait lejjebb sorolja, hátrányosan megkülönbözteti a találatok rangsorolásakor. Ezt a brit Foundem ár-összehasonlító és a francia ejustice.fr jogi keresőoldal tette szóvá, mindkettő specializált internetes keresőként és így az amerikai vállalat közvetlen versenytársaként határozza meg magát.
A harmadik panasz a Microsoft által 2008-ban felvásárolt és több európai országban is működő Ciao online áruháztól érkezett (mely az akvizíció óta Ciao from Bing néven üzemel), e cég a Google AdSense hirdetési rendszer felhasználási feltételeit tartja versenykorlátozónak. A Ciao ebben az ügyben már korábban is tett jogi lépéseket: egy hónappal ezelőtt a német versenyhivatalhoz fordult.
Az uniós vizsgálódásról beszámoló blogban a Google versenypolitikai jogi szakértője, Julia Holtz a Microsoftot sejti az ügy hátterében. Nemcsak a Ciao kapcsolható ugyanis a redmondi szoftvercéghez – állítja ő –, hanem a Foundem is, mely egy Microsoft által is pénzelt szervezet tagja. „Noha minden egyes eset más-más problémát vet fel, végeredményben mindegyik arra a kérdésre fut ki, hogy vajon a Google hátráltatja-e a versenyt, vagy kárt okoz-e a felhasználóinak és a partnereinek. A válasz: nem. Meggyőződésünk, hogy az európai versenyügyi törvények szerint működik a cégünk” – írja Holtz.
A Microsoft egyelőre nem kapott értesítést az EB-től a Google elleni vizsgálatról. A szoftvervállalat szóvivője ugyanakkor azt nyilatkozta: nem lepi meg, hogy a versenyügyi hivatal látókörébe került az online hirdetési piac, hiszen az internet szempontjából kulcsfontosságú területről van szó, melyen az egyik szereplő domináns befolyással bír.