Pénzt is megoszthatunk a Facebookon

2010.03.03. 14:08
A Facebookon mostantól akár pénzt is küldhetünk egymásnak az új, Buxternek nevezett alkalmazás segítségével, amely nem kíván szembeszállni a bankokkal.

A Buxter kisebb pénzösszegek továbbítására alkalmas, és egyelőre euróban és dollárban képes számolni, azzal az ígérettel, hogy pár héten belül az angol font is elérhető lesz. Ha más valutában akarunk utalni, a Buxter 5%-os jutalékot von le magának az átváltás miatt a tranzakció elvégzésekor. Ezen túl a Buxter minden tranzakciónál levon 1,9%-ot, illetve legalább 2 eurót (vagy 3 dollárt) kezelési költségként.

Az alkalmazás mögött a ClickandBuy nevű cég áll, amelynek már régebb óta van egy internetes pénzküldő hálózata, több mint 13 millió felhasználóval világszerte. "Az emberek megosztják az állapotukat, a képeiket, az információikat a Facebookon, miért pont pénzt ne oszthatnának meg?" - tette fel a kérdést Christian von Hammel-Bonten, a ClcikandBuy elnöke a BBC-nek tett nyilatkozatában.

Az alkalmazást kifejezetten kisebb tranzakciók végrehajtására tervezték, az általa elutalható összeg maximum 50 euró, és csak olyanok használhatják, akik egymás ismerősei a közösségi oldalon. Von Hammel-Bonten elmondta, azt reméli, hogy az emberek arra használják majd az alkalmazást, hogy kisebb költségeket fizessenek ki egymásnak, mint például mozijegyeket vagy éttermi számlákat. "Nem célunk, hogy konkurenciát teremtsünk a nemzetközi bankoknak. Az emberek nem itt fogják kifizetni a rezsit vagy a lakbért" - mondta el az elnök.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM