A befektetők mégsem elégedettek, a nyáron még 180 dollár körül járó részvényárfolyam továbbra is a százdolláros határ környékén ingadozik.
7,9 milliárd dolláros forgalom mellett 1,14 milliárdos tiszta profit volt az eredmény a legutóbbi negyedévben, ami ugyan hatalmas pénznek hangzik, mégis elmaradt egy kicsit a tőzsdei elemzők várakozásaitól. A slágertermék természetesen az iPhone volt, amiből 6,9 milliót adtak el világszerte, így két hónappal az év vége előtt már megvan az idei évre tervezett tízmilliós eladott példányszám. Az Apple nem felejti el azt sem alaposan hangsúlyozni, hogy ezzel lenyomták a 6,1 milliós eladású Blackberryt, a nagy vetélytársat az amerikai piacon.
Az iPhone sikere húzza magával az iTunest is, ahol az Apps Store kétmillió fizetős letöltést hozott eddig össze. A 11 millió iPod és a 2,6 millió Mac szintén rekord, legalábbis olyan negyedévben, amibe nem esik bele karácsony, ennyit még sosem adtak el.
A tőzsdét persze nem csak a puszta eredmények szokták érdekelni, hanem a növekedés, de az Apple-nél ezzel sincs gond: az előző évek hasonló időszakaihoz képest évi stabil másfél milliárddal nő a forgalom, a piac bővüléséről meg elég annyi, hogy az eladott Macek több mint fele pécéről áttérő felhasználókhoz kerül. A cégnek egyébként 25 milliárd dolláros készpénztartaléka van, amivel akkor is átvészelhetik a pénzügyi válságot, ha nagyon eldurvul a helyzet.
Ez mind egészen csodálatosan hangzik, de a valóság azért valószínűleg mégsem ennyire vidám: elég ránézni a cég részványárfolyamának alakulására. Augusztus óta majdnem a felére esett a cég papírjainak ára, a százdolláros határ alá éppen a legutóbbi notebook-bejelentések után süllyedt. A pénzügyi jelentés hatására tőzsdezárás után azért visszakúszott az árfolyam száz dollár fölé.
Olcsó notebooknak híg a leve?
A notebookokkal foglalkozó sajtóparti előtt mindenki azt várta, hogy az Apple is beszáll a szuperolcsó, netezésre optimalizált gépek, a netbookok piacára, aztán csak annyi történt, hogy 999 dollárra vitték le a legolcsóbb Macbook árát. A pénzügyi jelentést követő sajtótájékoztatón Steve Jobs kerek-perec ki is jelentette, hogy az Apple nem akar mindenkinek egyszerre megfelelni, és egyelőre nem száll be a párszáz dolláros gépek versenyébe. "Nem tudjuk, hogyan lehetne úgy összerakni egy 500 dolláros számítógépet, hogy az ne egy rakás hulladék legyen" - hűtötte le a kedélyeket az Apple-vezér.