Az űriparba fektettem mindent

A Budapest New Technology Meetup születésnapi rendezvényén egy új online-marketing-modellről beszélt. Miben különbözik ez a régitől?

A világsajtó és a blogok mostanában tele vannak a Yahoo!-ról, a Google-ról és a Microsoftról - és ezek kapcsán az online hirdetési iparról - szóló hírekkel. Szerintem ez az iparág öreg  és unalmas. A hirdetési ipar azt gondolja, hogy az emberek termékeket keresnek és vásárolnak a neten, ezért hirdetésekkel árasztják el az általuk látogatott felületeket. Szerintem ennél sokkal vonzóbbak azok a személyre szabott ajánlatok, amelyeket a felhasználó által menedzselt metaadatok alapján lehet összeállítani.

Mondok két példát. Az egyik a Dopplr nevű közösségi szájt, amelyre feltölthetjük az útitervünket, és láthatjuk a barátaink útiterveit, ugyanúgy, mint a fotóikat a Flickr-en. Kiderülhet, hogy még hárman Budapesten vannak ma este, közösen vacsorázhatunk. Tegyük fel, hogy a British Airways ismerősnek jelöl, és ha azt látja, hogy nemsokára Budapestre megyek, ad egy ajánlatot a repülőjegyre - erre a hirdetésre sokkal valószínűbb, hogy reagálni fogok.

A másik példám a 23andMe. Ez a cég lehetővé teszi, hogy megismerjük a saját genetikai kódjaink sorrendjét, és hogy összehasonlítsuk másokéval. Ma még fizetni kell érte, de hosszú távon szerintem online szponzorációval is működhet. Nem online hirdetésekkel, hanem úgy, hogy a cégek megismerik a felhasználók adatait, és személyre szabott szolgáltatásokat ajánlanak nekik.

Az emberek többsége nem szívesen teszi közkinccsé ilyen módon a személyes adatait.

Igen, ebben a témában nagy csata van, hogy kié a felhasználó, ki birtokolhatja az adatokat. Szerintem a felhasználóknak saját maguknak kell ellenőrizniük ezt a folyamatot. A személyes adatok védelmére az egyik megoldás például a pszeudonimitás lehet, ami állandó,  de felfedhetetlen identitást jelent, vagyis a felhasználó álnéven teszi közzé az adatait,  így a valós személyazonossága nem ismerhető meg.

Hogyan került kapcsolatba a dotkombiznisszel annak idején?

Hosszú történet. Kezdetben a Wall Streeten figyeltem számítástechnikai cégeket befektetési lehetőségek után kutatva. De mivel nem érdekelt igazán a tőzsde, inkább hírlevelet indítottam: a Release 1.0-ban olyan akkori startup cégekről adtam híreket, mint az Apple vagy a Microsoft.

Tehát újságírónak indult.

Igen, sőt az is maradtam két-három évvel ezelőttig. Magyarországon is újságíróként jártam először 1989-ben, az East-West Hightech Forum nevű konferencián vettem részt. Charles Simonyi (Microsoft), Bojár Gábor (Graphisoft), Rényi Gábor (Novotrade), Gyúrós Tibor (Synergon) adtak elő többek között. Ez a téma nagyon divatos volt akkoriban. Aztán befektetőként is megjelentem néhány magyar cégben. És amikor a szoftveripar és a disztribúció az internet felé mozdult, elkezdtem követni az internetes fejleményeket is.

Miért Budapestet választotta ebből a régióból?

Akkoriban ez volt a legfejlettebb piac Közép-Kelet Európában. Voltam Moszkvában is, és bár nagyon érdekes volt, és oroszul is beszélek, azt tapasztaltam, hogy ott senki sem érti az üzletet. Budapesten már akkor is izgalmas cégek működtek.

Miért adta fel a függetlenségét, miért adta el nagy múltú hírlevelét a CNET-nek 2004-ben?

Mert azt szerettem volna, hogy valaki más csinálja helyettem, és nekem több időm legyen a befektetéseimmel, a cégeimmel törődni. Aktív befektető vagyok, jobban szeretek igazgatósági üléseken ülni, mint írni.

És miért hagyta ott tavaly a CNET-et?

Mert az egy óriáscég, és nem éreztem jól magam. Nem bántam meg a dolgot, csak azt sajnálom, hogy nem találtak valaki mást, aki folytatná a PC Forum konferenciáimat.

Befektetéseivel több tucat induló high-tech vállalkozás környékén feltűnik.  Mennyi pénzt invesztál ilyen cégekbe, ha nem vagyok indiszkrét?

Nem tudom pontosan. Összesen körülbelül negyven-ötven befektetésem van, és egyikről sem tudom pontosan, hogy mennyit ér. Vannak értékes és kevésbé értékes befektetéseim, és egyik sem likvid még. Szóval nem tudom. Remélem egyszer csak ki fog derülni, hogy rengeteget érnek [nevet].

Mekkora volt a legnagyobb összeg, amit egy ilyen korai befektetésen valaha megnyert?

A Google-n kerestem a legtöbb pénzt, nem is közvetlenül, hanem egy befektetési alapon keresztül, négymillió dollárt. De az egészet befektettem más startupokba, úgyhogy ebből már egy fillér sincs a bankszámlámon. Az összes pénzem a CVOnline-ban, a Vaterában, és a többi startupban fekszik.

Hány induló cégen nyer, és mennyin veszít?

Egy kis részükön rengeteg pénzt nyerek, míg a befektetések nagyjából harmadában-negyedében mindent elbukok. Ha nem veszítesz, nem vállaltál elég kockázatot. Ez a saját pénzem, úgyhogy nem könyvelem túl szigorúan. Ha pénzhez jutok, újra befektetem - pillanatnyilag nincs is szabad tőkém, pedig tavaly az összes részvényemet eladtam, és új vállalkozásokba, például az űriparba fektettem az összeget.

Az információtechnika felől az elmúlt néhány évben a genetika és az űripar felé fordult az érdeklődése. Miért?

Mert ezek az iparágak még a robbanás előtti állapotban vannak. Az emberek még nem értik igazán, miről szól a történet - ha értenék, én már unalmasnak találnám. Így viszont még izgalmas.

Indított egy új konferenciasorozatot is, Flight School Workshop néven.

A PC Forum konferenciasorozatom a számítógépről szólt, a Flight School a repülésről és az űrrepülésről. Az ötlet ugyanaz: megtalálni, összehozni az embereket, és segíteni nekik, hogy kiépítsenek egy új piacot.

Mióta ismeri Charles Simonyit?

Először akkor találkoztam vele, amikor a Wordöt írta a Microsoftnak, ami akkor még egy nagyon kis cég volt. Ott voltam, amikor kilőtték az űrbe tavaly tavasszal. A bátyja magyarul beszélt vele dokkolás közben, és valami olyasmit mondott, hogy Magyarország  hangja most az egész kozmoszban hallható.

Nyálas.

Kedves volt, nagyon büszke volt.

Önnek is sok befektetése van olyan furcsa nevű cégekben, mint az XCOR vagy a Zero-G, ezek mivel foglalkoznak?

Ezek mind űripari cégek. A Space Adventures az az utazási iroda, amely eljuttatta Simonyit a nemzetközi űrállomásra. A Zero-G a súlytalanság élményét kínálja egy speciális repülőúton. Az XCOR rakétahajtóműveket épít, az Icon Aircraft olyan apró sportrepülőgépeket készít, mint egy motorkerékpár szárnyakkal. Az Airship Ventures egy zeppelint visz Németországból az Egyesült Államokba, és San Francisco környékén közlekedteti majd.

Hisz abban, hogy mindez üzletileg sikeres lesz?

Igen. Az esély erre természetesen nem száz százalék, de több mint ötven. Azt szeretném, ha sikeresek lennének, ezért mindent meg is teszek.

Próbálta is az űrutazást?

A Zero-G-vel már háromszor repültem, és két hét múlva megint megyek. Csodálatos élmény.

A másik új területe az emberi genom. Mi köze ennek a webkettőhöz?

A génállomány a felhasználó által generált metaadat iskolapéldája - nagyon jó üzlet, mert ahhoz, hogy érdekes legyen, a családodnak is meg kell csinálni, hogy össze tudd magad hasonlítani a rokonaiddal, hogy kiderüljön, milyen egészségügyi tendenciákat hordozol. Hosszú távon pedig annyi adatot eredményez majd, hogy forradalmasítani fogja az orvostudományt. Pillanatnyilag ugyanis hiába olvassuk le egy ember genetikai kódját, egyelőre nem jelent túl sokat. Olyan, mintha lenne egy idegen nyelven írott szövegünk, de még nem tudjuk lefordítani. De egyre több része értelmezhető a kódnak.

Ön szerepel a Personal Genome Project első tíz önkéntese között, akik vállalták, hogy a neten nyilvánosságra hozzák a teljes genetikai kódjukat. Okos dolog ez?

Én azért teszem, hogy megmutassam az embereknek, hogy nincs ebben semmi ijesztő. Nem kockázatos, nem veszélyes, egyszerűen csak hasznos információ.

Nem tart attól, hogy a genetikai adataik alapján diszkriminálni fogják az embereket?

Nem tartok tőle. Ugyanakkor nem mondom azt sem, hogy mindenki hozza nyilvánosságra a genetikai adatait, vannak olyan emberek, akiknek okuk lehet arra, hogy ezt ne tegyék meg.

Mennyibe kerül a genetikai kódsorrend leolvasása a 23andMe nevű cégnél?

Ezer dollárba fejenként. Még mindig nagyon drága, de az ár gyorsan csökken, és mint mondtam, előbb-utóbb online szponzorációval is működhet a dolog.

Ha mindez még nem volna elég, aktív tagja egy egész sor nonprofit szervezetnek is. Mit csinál például a Sunlight Alapítvány?

A Sunlight Alapítvány célja az átláthatóság megteremtése a politikai, kormányzati szférában. Hiszem, hogy a magánszemélyeknek joguk van a privátszférához, ugyanakkor azt gondolom, hogy ha valaki megválasztott kormányhivatalnok, akkor a széles nyilvánosságnak joga van megtudnia, hogy mit csinál. Ezért információt gyűjtünk nyilvános forrásokból, elsősorban kormányhivatalnokokról, és publikáljuk őket. Segítünk az újságíróknak és a köznek, hogy hozzáférjenek ezekhez az információkhoz.