További Üzlet cikkek
A HP igazgatónője lesz a vállalatóriás vezetője
|
A létrejövő vállalat négy működési egységből áll majd, a nyomtatóipari, számítástechnikai és szolgáltatási üzletágakat a HP igazgatói vezetik, az IT infrastruktúra-egységet pedig a Compaq igazgatója irányítja. Az egyesített cég központja a HP szülővárosában, a kaliforniai Palo Altóban lesz, de a Compaq houstoni bázisát sem számolják fel.
Tizenötezer embert elbocsátanak
A létrejövő vállalat 160 országban 145 ezer embert foglalkoztat majd, várható éves forgalma pedig 87,4 milliárd dollár körül lesz. Fiorina és Capellas a keddi, telefonon közvetített sajtótájékoztatón elmondták, hogy az új Hewlett-Packard létrejötte során a két cég mintegy 15 ezer dolgozóját bocsátják el. Noha az egyesüléssel komoly összegeket takarítanak meg, az új cég forgalma váhatóan nem nő, sőt elképzelhető, hogy a következő két év során 5 százalékot csökken. Elemzők szerint az egyesüléshez a szabályozó hatóságoknak, így az amerikai igazságügyi minisztériumnak is lesz egy-két szava.
A hazai leányvállalatok nem bocsátkoznak jóslásokba
Mezriczky László, a Compaq Computer Magyarország marketingigazgatója elmondta, hogy egyelőre korai lenne felbecsülni a HP-Compaq fúzió hazai hatását. Az igazgató a Compaq-Digital egyesülés tapasztalataira alapozva úgy vélte, hogy az egyesülés hazai hatása nem azonnal jelentkezik, és addig is az üzletmenet a megszokott módon folyik a cégeknél. A Hewlett-Packard Magyarország megkeresésünkre nem kívánta kommentálni a hivatalos bejelentést.
Hasonló profil hátráltatja az egyesülést
Az Us Bancorp elemzője, Ashok Kumar szerint a két cég egyesülése nem lesz egyszerű, mivel nagyon hasonló profillal rendelkeznek. A HP bevételének mintegy harmada a PC-k, noteszgépek és szerverek eladásából származik, míg a Compaq bevételeinek fele ered ugyanebből a forrásból. Az unixos szerver-üzletágaik is nagyon hasonlóak. Kumar elképzelhetőnek tartja, hogy a HP a vásárlással a Compaq szolgáltatóipari részlegét akarja megszerezni, mely a bevételek 23 százalékáért felelős.
|
Korábbi stratégiák
A vásárlás mellett eltörpül a PC-piac legutóbbi óriás-egyesülése, amikor 1998-ban a Compaq 9,6 milliárd dollárért megvásárolta a Digital Equipmentet. A vásárlással a Compaq célja az volt, hogy számítógépgyártóból a szolgáltatások teljes skáláját nyújtó számítástechnikai vállalattá váljon. A HP pedig az 1999-es átalakítások során vált meg tesztelő és mérőberendezéseket gyártó üzletágától, azzal a céllal, hogy az internetes piac jelentős szereplőjévé nője ki magát.
Lassul a piac
Az egyesüléssel a két cég a technológiai szektor és a számítógéppiac lassulása ellen próbál védekezni. A Gartner Dataquest és az IDC adatai szerint a második negyedévben tizenöt éve először adtak el kevesebb asztali számítógépet, mint egy évvel korábban. A Gartner Dataquest szerint a negyedév során 30,4 millió PC-t adtak el, amely 1,9 százalékos visszaesés a tavalyi második negyedévhez képest. Az IDC jelentése ugyanekkor 29,8 millió eladott gépet, és ennek megfelelően 2 százalékos visszaesést említ.
A piac lassulásának hátterében valószínűleg az amerikai piac visszaesése áll, ahol Gartner Dataquest szerint 6,1, az IDC szerint pedig 8,1 százalékkal estek vissza az eladások. A piacelemzők szerint a gyártók között egyedül az eredményes árháborút vívó Dell tudta növelni eladásait. Az információtechnológiai ágazat bevétele mindezek ellenére tovább növekszik idén a szolgáltatási szektor 11 százalékos növekedésének köszönhetően. Az IDC előrejelzése szerint a tavaly 395 milliárd dolláros forgalmat bonyolító IT piac évi 12 százalékos átlagos növekedéssel 2005-re 700 milliárd dollár bevételt fog termelni.
|
*: 2001 második negyedév