
További Üzlet cikkek
Magyarországon a házasságok durván 15 százaléka meddő, száz-százötvenezer pár hagyományos módon hiába reméli a gyermekáldást. A meddőség miatt még a múlt században is elsősorban a nőket okolták, holott az esetek legalább 40 százalékában a férfi, ötödében mindkét partner a felelős. A párok három dolgot tehetnek, ha a férfimeddőség bizonyosodik be: lemondanak a gyerekről, örökbe fogadnak egyet, miután végiglépdeltek a családbővítéshez vezető jogi folyosókon, vagy spermiumdonort keresnek. Ilyenkor útjukat előbb-utóbb a spermabank keresztezi, amely megfelelő időben és módon lefagyasztott hímivarsejteket őriz a felhasználás pillanatáig. Csak a kedvezményezettek köre különböző: beszélhetünk saját célra és ivarsejt-adományozásra elhelyezett letétről.
Kínálat
Elvileg a több ezer magánrendelő bármelyike vehetne folyékony nitrogénes tartályokat, és vállalhatna spermiumfagyasztást. Nem küldik el a betegeket a meddőségi centrumokból sem, ha valamilyen sürgős beavatkozás miatt azonnali lefagyasztanivalójuk van, noha kapacitásukat főleg a beültetésre váró, pár napos embriók tárolása emészti fel. Nagyobb mennyiségben azonban csak a Semmelweis Egyetem Országos Gyógyászati Központjában (Szabolcs utcai klinika) foglalkoznak gyógyászati célú ivarsejtfagyasztással, illetve az ország egyetlen privát spermabankjában, az 1998 végén nyílt Krio Rt.-nél. Utóbbi utcáról betérő ügyfeleket is vár, akik cascójuk vagy lakásbiztosításuk mellé egészséges ivarsejtjeik letétbe helyezésével "életbiztosítást" is szeretnének. Az a közkeletű vélekedés alapvetően téves, hogy spermabankba főleg fiatal medikus macsók járnak, akik mintát adnak, illetve egyedülálló nők, akik "Ide nekem egy Alain Delont!" felkiáltással tudják le az optimális családtervezést. (A magyar törvények eleve szinte lehetetlenné teszik, hogy egyedülálló nő donorspermát vásároljon: "sima ügyként" csak az olyan, már megindított "humán reprodukciós eljárás" fejezhető be az élettársi kapcsolat megszűnése után, amelynél a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént, és nincs korábbról származó közös kizáró nyilatkozat. De ha a pár házasságlevél nélkül él együtt, akkor is szükséges közjegyző által hitelesített élettársi nyilatkozat a kezelés megkezdéséhez.)
A spermabankok az egyes szakorvosi rendelőkön keresztül illeszkednek a gyógyászati hálózatba, kicsit olyanok, mint fogorvosnak a fogtechnikus.
Ha apa kell
|

A férfiak nemzőképességét nemzetközi sztenderd (min. 20 millió ivarsejt/ml, min. 2 ml/minta, az ivarsejtek legalább fele progresszív, negyede gyors mozgást végez, 30 százaléka ún. normál szerkezetű) hitelesíti, ha ezt nem sikerül teljesíteni, a gyerekvállalás gyakorlati nehézségeket okozhat. Minden olyan eltérés férfimeddőséghez vezethet, ami a herékben a spermiumok termelődését és érését, illetve a spermiumoknak az útját és a magömlés során a kijutását akadályozza. Legtöbbször a hereműködés zavarairól, ondóúti elzáródásokról és gyulladásokról, hormonális és genetikai eltérésekről van szó, de az esetek többségében megtermékenyítésre alkalmas sperma orvosi beavatkozással vagy az ivarsejtek dúsításával azért még nyerhető. Arról nem is beszélve, hogy a rendellenességek jelentős része gyógyítható, így kisebb százalékban van csak szükség kölcsönspermára. (A WHO nemzetközi egészségügyi szervezet szerint férfimeddőséget vagy legalábbis szakorvosi kezelést igénylő nemzőképességi zavart száznál több tényező okozhat. A szűk farmer a százhetedik.) A donorra váró pácienseket a meddőségi centrumok gyűjtik be és küldik tovább a spermabankokhoz, de az is előfordul, hogy a meddőségi vizsgálatokat követően a központok csak megüzenik azokat a releváns paramétereket, amelyek a szülők igényeit pontosan leírják. Magyarországon jelenleg tizenegy ilyen meddőségi centrum működik. Mátyás Szabolcs, a budai Kaáli Intézet laborvezető-helyettese szerint náluk évente mintegy kétezer lombikbébi-eljárást indítanak. A beavatkozások úgy 180 esetben vezethetőek vissza férfi nemzőképességi zavarra, ebből 70-100 alkalommal van végül szükség donorspermiumra is. Mivel egy-egy esetben két-három ivarsejt is közreműködik egyetlen egészséges csecsemő születésében, ezért a Krio Rt.-től évente átlagosan kb. 250-300 ivarsejtet rendelhetnek. Az ivarsejt-adományozást az 1997. évi CLIV. (egészségügyi) törvényben szabályozzák, különös tekintettel az adományozó személyi adatvédelmére, a letét feltételeire, körülményeire és felhasználhatóságára. Így például ugyanattól az adományozótól származó utódok száma különböző személyeknél elvégzett reprodukciós eljárásokat követően nem haladhatja meg a négyet, tehát véletlenül sem adódhat elő az a Kundera-regényből ismert alaphelyzet, hogy a nőklinika látogatóinak nagy részénél ugyanannak a szakorvosnak az apasága a szembetűnő. Ivarsejt-adományozásért ellenérték nem kérhető és adható, viszont a donor szükséges és igazolt költségeit, valamint az ezzel kapcsolatos jövedelemkiesését meg kell téríteni. Átalánydíjas költségtérítésnek számít tehát az az ötezer forint, amit az Universitas Diákszövetkezet legutóbb ajánlott az iskolásoknak egy-egy megfelelő mintáért. Az ivarsejtek felhasználása - függetlenül attól, hogy saját vagy donorspermáról van szó - kétféleképpen történhet: ha a spermaparaméterek (mozgékonyság, mennyiség) legalább a határértéken mozognak és az asszony petevezetői átjárhatóak, akkor a spermiumokat a méhüregbe vagy közvetlenül a petevezetőbe juttatják (inszemináció). Ellenkező esetben az asszony petefészkéből petesejteket szívnak le, majd laboratóriumi körülmények között termékenyítik meg őket, és a két-három napos embriókat (általában hármat) juttatják vissza a méhüregbe (lombikbébiprogram). Fontos paradoxon, hogy az inszemináció sikeressége (20-23 százalék) alatta marad a lombikbébimódszer (30 százalék) hatékonyságának. Lehetséges tehát, hogy az illető spermaszáma elégséges lenne ugyan, mégis jobban jár a lombikbébimódszerrel. Ugyanez igaz a donorsperma felhasználására is. A társadalombiztosítás az inszeminációt hat cikluson keresztül támogatja, illetve a donorszolgáltatás igénybevételét is a második gyermekig.
A donor próbája
![]() |
|
Természetesen donor sem lehet mindenkiből: tízből legfeljebb három-négy felel meg az ötlépcsős felvételin. A teljes szűrés tartalmaz még a spermiumteszten kívül általános orvosi, vér-, bakteriológiai, virológiai és pszichológiai vizsgálatot, pluszfeltételként pedig friss HIV-tesztet. Csak azok kerülhetnek be a donorkatalógusba, akik átmennek ezeken a próbatételeken. "Nekem a jelölt pszichés állapotáról kell tájékozódnom, meg kell tudnom, van-e valamilyen komoly pszichiátriai betegsége, amely esetleg örökölhető. Fontos azt is tudni, fogyaszt-e az illető rendszeresen kábítószert vagy alkoholt, ami szintén veszélyeztető lehet a leendő magzat számára. Ezért nemcsak exploráció felvételére (élet- és betegségtörténet feltárására - B. Zs.) kerül sor a vizsgálat során, hanem projektív pszichológiai teszt felvételére is (az ún. Rorschach-teszt), amelynek az eredményét a donorjelölt nem tudja manipulálni. Egyes pszichiátriai betegségek (például skizofrénia) nagy százalékos valószínűséggel örökölhetőek, így azokat mindenképpen ki kell szűrnünk, az értelmi fogyatékosság mellett" - mondta Jekkel Éva klinikai szakpszichológus, aki az egyik spermabank donorkiválasztásában segít. A donorok nyilvántartása teljesen anonim. A Krio Rt.-nél számok rejtik őket, az adományozóról nincs fénykép, csak egy leírás kb. 30-40 paraméter alapján. A külső jegyek mellett a dossziék utalnak iskolai végzettségre, foglalkozásra, vércsoportra és vallási hovatartozásra. Az évi 300-400 jelentkezőből végül legfeljebb száz kerül be az adatbázisba. Spermabankos szociológiai tapasztalatok szerint a párok legfőbb szempontja az, hogy a donor a papára emlékeztessen, esztétikai szempontú génállomány-javítási kísérlet, "dream team"-ondó kiválasztása nem jellemző.
Takarékba tétel
A spermabankok bevételeinek arányos része bértárolásból származik, amikor az ügyfelek saját célra, későbbi felhasználásra bankoltatnak mintát (még) hibátlan hímivarsejtekből. Mindenkinek célszerű ezt megtennie, aki férfigyógyászati műtét (például herevisszérsérv) előtt áll, tartósan kénytelen valamilyen gyógyszert szedni, vagy olyan foglalkozást űz (például jéghokikapus vagy vegyipari segédmunkás), amelynél a herék megsérülhetnek vagy a spermaparaméterek elromolhatnak. Harminc-harmincöt éves kor után a spermaállomány természetes úton is romlik, így gyakorlatilag kézenfekvő megoldásnak tűnhet mindenki számára az idejében váltott ondóletét. Akik amúgy is aggódnak, azok jobb ha tudják, hogy az autóbalesetek következtében gerinctől lefelé megbénult betegek száma évi három-négyszáz között van. Sokan az Onkológiai Intézet vagy különböző kórházak hematológiai és andrológiai osztályainak beutalóival érkeznek: a 18-35 éves korosztályban csak a daganatos megbetegedések száma több ezer, a kemoterápiás kezelés előtt pedig mindenképp javallott spermacsomagok elmentése. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a bértárolást mérsékelten támogatja, függetlenül attól, hogy az igénylők körét vagy mértékét tekintjük, mialatt számos nyugat-európai országban az orvosilag indokolt bérfagyasztást a társadalombiztosítók kifizetik. Az OEP heretumoros betegek után 320 forintot fizet évente, ellátása önköltségi áron ellenben 15 ezer forint. A törvény az ivarsejtfagyasztást és -tárolást a cselekvőképes személy írásbeli rendelkezését irányadónak tekintve gondosan szabályozza, őrködik a fagyasztást és tárolást végzők alkalmassága, a minták megfelelő kezelése fölött. A spermabankban tarka ampullákban különülnek el egymástól a különböző donoroktól, eltérő időben és céllal levett ivarsejtek. Tévedés kizárt.
Jól folyó üzlet
Az állami és vállalkozói szolgáltatások színvonalát, az esetleges különbségeket a Narancsnak nem sikerült megítélnie, ebben a kérdésben meg kellett elégedni a kapacitással kapcsolatos adatokkal. A Szabolcs utcai kórház (korábban Orvostovábbképző Intézet, majd Haynal Imre Egyetem, ma Országos Gyógyászati Központ) nőgyógyászati klinikájához tartozó spermabank eleve nem foglalkozik bérfagyasztással, hanem egyrészt a helyi meddőségi központot látja el donorspermiummal, valamint az onkológiai osztály tumoros betegei részére végez ivarsejtfagyasztást sugárkezelésük megkezdése előtt. Gyakorlatilag csak olyan szolgáltatásokat végeznek, amelyek tb-s körbe tartoznak. A spermiumdonor-kapacitást tekintve kisebbek a Krio Rt.-nél (évente 20-25 donort választanak ki), de a meddőségi központra épülően mégis jelentős forgalmat bonyolítanak le. (A klinikán évi 1200-2400 inszemináció történik, ennek persze csak töredékében van szükség spermadonorra.) Megfelelően menedzselve a spermabank gyümölcsöző vállalkozás is: a Krio Rt. mindenesetre évi 30-40 százalékos forgalombővülést jelzett. Balogh István igazgató elmondta, hogy a szakma bizalma sokat javult, mióta az OEP szerződtetett partnereivé váltak, rendszeresen kerülnek ki publikációk az intézetből, és már négy éve folyamatos növekedés mellett, megbízhatóan működnek. Az iparág felvirágzására a férfi nemzőképességről szóló fekete hírek is okot adhatnak: egy 1992-es, 15 ezer fős mintát vizsgáló dán felmérés szerint az egészséges populáció átlagos spermaszáma 1938 és 1990 között 113 millió/ml-ről 66 millió/ml-re esett vissza. A tendenciát egy francia kutatás is alátámasztja, amely az ivarsejtszám harmincszázalékos csökkenését mutatja két évtized alatt. A magyarok nemzőképessége a szakemberek szerint átlagosnak mondható, de ebben is inkább a tendenciák köszönnek vissza: az elmúlt évtizedben még a spermiumszámra vonatkozó nemzetközi sztenderd értékét is le kellett szállítani hatvanról húszmillióra, amely a "normális, elfogadható" hímivarsejt-tolakodást írja le egyetlen milliliternyi ejakulátumban. Az okok között a stressz, a negatív környezeti hatások és az alkoholfogyasztás döntő szerepet játszik, úgyhogy az öngyilkosok és alkoholfüggők ranglistáján elért előkelő helyezésünk a férfimeddőségi versenyben való sikeres szereplésünket is előrevetíti. Ha a magyarok ügyelnének a jövőjükre, elvben zarándoklatoknak kellene indulni az útba eső első spermabankhoz.
Bogár Zsolt
Forrás: Magyar Narancs

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Brand and Content
Nőnapi kampányában AI sztereotípiákat cáfol a 4iG Csoport
Bár a technológiai iparágat sokan még mindig férfiközpontúnak tartják, a valóság ennél sokkal sokszínűbb. A 4iG Csoport nőnapi kampányának célja a társadalmi és AI sztereotípiák lebontása, ezáltal a nők technológiában betöltött szerepének erősítése.
2 órája
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24