Bankkártya a flopimeghajtóban

In medias res, megvan végre a dombornyomott Visa Classic, igaz, kicsit késve bár, de törve nem, itt van, látom, fogom, tapintom, domború. Késve, mert évek óta szerettem volna kipróbálni az elektronikus vásárlást, hiába na, ilyen az, ha egy kockafejű informatikus up-to-date akar lenni, és tudni kívánja, mi is most a sztétofdiárt internetéknél. Némi tőzsdespekulációnak sem rossz kavarás után sikerült megoldani, hogy a kártyaigénylés pillanatában a szükséges összeg ott legyen a bankszámlán, kártya elkészült, én pedig néhány napon belül elektronikus vásárlásra adtam a fejem. Akkor tényleg nem volt szükségem semmire, egyszerűen csak szerettem volna kipróbálni a dolgot egy néhány dolláros bármivel.

Na akkor uccu neki, online vásárlás (i-bill.com -on keresztül, ez mégiscsak nagy és neves), ahogy annak lenni kell, kitöltök minden mezőt a weblapon, név, lakcím, izé, kártyaszám, típus és lejárat dátuma. Mivel izgulok, mindent háromszor elolvasok, látom hát azt is, hogy a Submit gomb kifejezetten egyszeri megnyomása után, ha türelmesen várok, akkor vagy sikerül a tranzakció, vagy meg fogom tudni annak az okát, hogy miért nem. Itt van egy fontos megjegyzés, nevezetesen az, hogy sikertelen tranzakció esetén a sikertelenség okát a kártyavezető bank nevezi meg, nem az i-bill találja ki. Magyarul: azt a szöveget, amit a Submit gomb megnyomása után 2 perccel láttam ("Bank declined due to chargeback" - "A bank díjtartozás miatt visszautasította"), azt nem az i-bill találta ki, hanem az OTP számítógépe. Nem keseredtem el, biztos sok oka lehet egy sikertelen műveletnek, úgyhogy megpróbáltam újra, hátha elgépeltem az adataimat, ékezet nélkül kéne tán írni a kártyán levő nevemet, másodszorra is sikertelen, harmadszorra is, negyedszer már nem megy, "Card blocked", nagyon helyes.

Gondolom, akkor az OTP-től kérdezem meg, mi lehet a gáz, ha egyszer ők állítják, hogy Bank declined due to chargeback. Na mondjuk, ez nem volt rettentő egyszerű, mert nem találtam más számot, csak a TeleBankét, ami nem erre való, és a bankkártya info rovat is csak annyit mesél el, hogy milyen kártyák vannak, azt nem, hogy baj esetén kit keressen a jámbor magyar, élőhang pedig nincs. Kivéve a TeleBank Centert, ami méginkább nem e célra van, de betörtetek, hátha egy jólelkű szolgája az Úrnak megszán. Megszánt, és kaptam egy számot, amiről kiderült, hogy Bankkáryta Helpdesk, ujjé-hó, ilyen is van, így örültem. Hívtam, hölgy. Hölgynek elmesélem, hogy interneten keresztül szerettem volna vásárolni, de a tények tanúbizonysága szerint ez nem sikerült. Innentől kezdve jöjjön a párbeszédünk egy szelete:

Bankkártya Helpdesk Tündére: Nem írta el a PIN-kódját?
Naiv Ügyfél Féltucat: Nem kellett megadnom, csak a kártyaszámot és lejárati időt.
némi idő eltelik, zavart köhécselés
BHT: Lehet, hogy megsérült a mágnescsík a kártyáján. Nem került erős mágneses térbe, vagy a villamos...
NÜF: De én interneten próbáltam vásárolni...
BHT: Lehet, hogy a kártyaleolvasó nem tudta leolvasni a mágnescsíkot.
NÜF: Hölgyem, itt semmilyen kártyaleolvasó nincs. Interneten akartam vásárolni, számítógéppel.
BHT: Hát... akkor hogyan akar vásárolni, ha nem húzza le a kártyáját?
NÜF: Úgy, hogy a kártya adatait egy böngészőben adom meg, és azok alapján az internetes bank hitelesíti és kérvényezi a tranzakciót.
BHT: De a kártyáját akkor is oda kell adnia.
NÜF feje fáradtan lecsuklik
NÜF: Hölgyem, értse meg, hogy interneten keresztül próbálkozom... lehet, hogy a bank, aki számláz, a Bahamákon van... Én csak a flopimeghajtóba tudnám bedugni a kártyámat.

Bankkártya Helpdesk Tündére ekkor tájékoztat, hogy azt nem tudja, ilyenkor hogy mennek a dolgok. Mondtam, hogy mivel informatikus vagyok, ezért van egy erős gyanúm: olyan, mintha boltban vásárolnék, csak nem egy POS terminálon húzzák le a kártyámat, hanem én adom meg sajátkezűleg az adataimat, de onnantól kezdve a hitelesítés ugyanúgy megy. Akkor megint megkérdezte, hogy de akkor a kártyámat odaadtam-e. Na még futottunk két ilyen kört, nem értette meg, én meg feladtam ezt a frontot. Próbáltam máshogy. Érdeklődtem, hogy meg tudják-e nézni, hogy ki és mikor kérvényezett tranzakciót a kártyám terhére. Kiderült, hogy az OTP-hez nem érkezett tranzakciós kérelem. Akkor mondtam azt, hogy a számlázó saját bevallása szerint egyszerűen csak továbbítja azt az üzenetet, amit a kártyát kiadó banktól kapott. Elvileg - ebben egyetértettünk - ennek látszania kellene. Nem látszott.

Potom fél óra alatt nem sokat jutottunk előre, két dolog derült ki: az egyik, hogy a helpdeskeseknek fogalmuk sincs annak a szolgáltatásnak a körülményeiről és menetéről, amiről segítséget próbálnak nyújtani, ill. hogy valamilyen ok folytán az OTP e célra szolgáló számítógépe küldött egy olyan üzenetet, amit mégsem küldött.

Betudtam a hálózati körülményeknek az egészet, és másnap újra próbálkoztam. Ugyanaz történt, újra helpdesk, hátha okosabb angyalba botlok. Félsikerrel kezdtem, mert az újabb hölgy már két forduló után megértette, hogy itt nem kell dugni a kártyát, természetesen azt már ő sem tudta, hogy miként is történik egy ilyen tranzakció. Akkor egyszercsak megkérdeztem, hogy mi a feltétele annak, hogy vásárolhassak a kártyámra, mert a hibaüzenet azt mondja, hogy díjtartozásom van, az én kártyám pedig vadonatúj, az egyenlegem többszöröse annak a kevésnek, amit el akartam költeni. Szerinte is minden rendben volt, kivéve azt, hogy az OTP számítógéprendszere továbbra is állította, hogy tőlük ugyan senki sem kérdezte meg, hogy van-e fedezet a kártyámon. Már lemondtam arról, hogy valaha is vásárolni fogok otthonról, amikor eszébe jutott a hölgynek, hogy megadja nekem a Visa ügyfélszolgálat telefonszámát.

Örültem, már csak azért is, mert előtte fél órával a Visa honlapján véletlenül sem találtam 1-800-tól különböző kombinációval kezdődő telefonszámot, habár kerestem a Local, Hungarian és helpdesk szavakat is.

Hát akkor szám itt, búcsú a kedves hölgytől, és hívom a Visát. Na, akkor majdnem leestem a székről, amikor kiderült, hogy nem nagyon van magyar ügyfélszolgálat. Ez azt jelenti egész pontosan, hogy volt ott egy angolul beszélő nő meg egy magyar titkárnő-tolmács keverék. Mivel a beszélt angol nyelvet nem tudom napi gyakorlatban használni (lévén hogy nincs kivel), ezért kicsit nehézkesen ment a kommunikáció, bár a legnagyobb probléma szerintem az, hogy nincs egy magyar ember, akivel lehetne beszélni. Így aztán félig angolul, félig a tolmácson keresztül magyarul beszélgettünk, és ott is kiderült, hogy a Visa Magyarországi Mindeneskéjének fogalma sincs arról, hogy mi az az interneten keresztüli vásárlás, bár az is szentigaz, a három kisasszony közül ez utolsó értette meg leghamarabb, hogy a flopimeghajtóba nincs értelme bedugni egy bankkártyát. Viszont tranzakciókérelemnek náluk se volt nyoma, és fogalma sem volt róla, hogy kellene-e lennie.

Itt meg is állt a tudomány, ötletük csak annyi volt, hogy biztosan nem lehet interneten vásárolni Visa Classic-kal. Tanács nincs, kivéve azt, hogy hívjam az amerikai helpdesket. Én megkérdeztem, komolyan gondolja-e, hogy én Magyarországról az USA-ba fogok telefonálni egy pár dolláros dolog miatt olyan infomációért, amit itt is tudni kellene. Azt mondta, igazam van. Megköszöntük egymásnak a beszélgetést, letettük a telefont, és interneten csak egy hónappal később tudtam vásárolni, akkor is az EC/MC kártyámmal.

Azt sem tudta megmondani a visás, amit pár hónappal később egy újabb sikertelen vásárlási kísérletből fakadó e-mail-váltás után megtudtam egy internetes bank helpdeskesétől, hogy bizony vannak olyan országok (pl. exkommunisták), amelyekből/amelyekbe irányuló tranzakciókat automatikusan visszautasíthatják bizonyos bankok.

Valószínűleg ez volt a sikertelenségem oka, szerencsére 1-2 hónappal később hozzájutottam egy EC/MC kártyához, szintén OTP-s, és azzal működött a vásárlás, sőt, újabban megy a Visa Classic-kal is. Kivéve bizonyos, előre nem látható eseteket, amikor is az a gond, hogy exkommunista országban lakunk.

Szerintem mégis inkább az a nagyobb gond, hogy olyan országban lakunk, ahol senki sem tudja, mit árul, az hogyan működik, és semmiféle érdemi garanciát nem vállal semmire. Elkeserítő, hogy sehol senki nem tud semmit az e-tranzakciókról, csak továbbhárítani a felelősséget, hívjak mást, tranzakció helyett így lesz transzakció. Nem volt vicces ez a történet, de tényleg nem is az. Ecce Hungari.