Európában terjeszkedik a japán mobilóriás

2000.05.09. 11:24
Japán legnagyobb tőzsdei értékű cége, a mobiltelefon-szolgáltatással foglalkozó NTT DoCoMo 15 százalékos részesedést vásárolt 5 milliárd euróért a holland KPN Mobile cégben, amely a Royal KPN NV nevű távközlési óriás leányvállalata. Az NTT-ről leválasztott DoCoMo a mostani vásárlással az első európai, és (Japánból nézve) legnagyobb tengerentúli beruházását hajtotta végre.

A KPN Mobile NV érdekeltségei közé tartozik a magyar Pannon GSM mobilcég is, de érdemes megemlíteni, hogy a hazai távközlési vállalkozások közül a PanTel-ben ugyancsak a KPN a legnagyobb részvényes.

A KPN korábban a spanyol Telefónicával tervezett közös ügyletet, ám ez a múlt héten meghiúsult, a Telefónica ellenállása miatt. Az Indexben korábban már beszámoltunk azonban arról, hogy a holland-spanyol együttműködés tervezésekor már felmerült a japán DoCoMo integrálása az esetleges közös cégbe.

A Bloomberg hírügynökség szerint KPN és a DoCoMo legfrissebb üzletét elsősorban az magyarázza, hogy mindkét cégnek partnerekre van szüksége a nagy sebességű internet-szolgáltatások, valamint a mobilhálózatok kiépítéséhez. Állítólag a két vállalat máris szemet vetett az angliai Orange cégre is, amely nemrégiben újabb távközlési koncessziókat nyert el Nagy-Britanniában.

Az Orange árát szakértők 47 milliárd dollárra teszik, s ez is mutatja, hogy a KPN-nek az európai terjeszkedéshez komoly szövbetségesekre van szüksége. Becslések szerint a hollandok terveihez, vagyis ahhoz, hogy Európa három legnagyobb cége közé kerüljenek, legalább 200 milliárd dollárra van szükség.

A DoCoMo viszont világhálózatot akar kiépíteni a Bloomberg szerint, amely a jelenleginél kétszázszor gyorsabb adatátvitelt és nagyobb sebességű internet-kapcsolatot tenne lehetővé.



  • Tippek
  • Biztosítás