Nemes Dániel, a cég alapítója és egykori tulajdonosa, aki tavaly júniusban mondott le vezérigazgatói posztjáról, úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy már nincs rálátása a Telnet ügyeire, de távozása előtt nyereséges vállalatot adott át. Az új vezérigazgatót, Nemeskéri Gézát nem tudtuk elérni.
Külső cég üzemelteti az ingyenes szolgáltatásokat
Az Index úgy tudja, hogy a Telnet részvényeseinek utolsó közgyűlése nem járult hozzá az ingyenes szolgáltatások - Extra, stop, apronet - értékesítéséhez, azonban csődvédelmet kért, és ennek hatálya alatt kíván megállapodni hitelezőivel. A hozzáférési, webhosting és webfejlesztési szolgáltatásait továbbra is maga üzemelteti, az ingyenes szolgáltatások üzemeltetését kiadta egy másik cégnek, amely hétfőre állítólag teljesen helyreállítja ezek elérhetőségét.
Forrásaink szerint a Telnet "legfeljebb papíron" lehetett nyereséges tavaly, adósságállományának túlnyomó része pedig még a Nemes Dániel által fémjelzett időkből származik.
Dr Zalán Gábor, a társaság jogi képviselője az ügyvédi titoktartásra való hivatkozással sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesüléseinket.
A múlt terhei
A Telnet 2000 őszén indította el a stop! nevű híroldalt, amelybe a Miskolczy Csaba által szerkesztett, korábban a tv3 műsorán futó Jövőnéző is becsatlakozott. A cég számára drága munkaügyi vitává vált, amikor az indulás után egy évvel megvált Miskolczytól, ám megtartotta a futurológiai kiadványt. Miskolczy Csaba érdeklődésünkre elmondta, hogy a Jövőnéző átvétele kapcsán számos vitás kérdés merült fel. Miskolczy a munkaügyi pert első fokon megnyerte, több tízmilliós kártérítésre számíthat, a Telnet azonban megfellebbezte a bíróság döntését. Miskolzcy, tekintve, hogy a telnet csődeljárást kezdeményez, nem lát esélyt arra, hogy az ügye polgári peres eljárással megoldódik.
Sokba került a Telnetnek a stop! által kirobbantott MÍG korrupciós botrány is. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium egykori kisgazda államtitkára jelentős összegű kártérítési pert nyert, miután a lap nem tudta megfelelően alátámasztani az orosz vadászgépek felújításáról kötött megállapodás hátteréről közölt állításait.
Az anyagi nehézségek miatt a Telnet alig egy évvel az indulás után csaknem teljesen felszámolta a stop szerkesztőségét is.