A korábban már mérsékelt árbevétel-prognózist sem tudta teljesíteni az Intel a tavalyi negyedik negyedévben – figyelmeztetett ma a cég. Az árbevétel az év hagyományosan legerősebbnek számító negyedében8,2 milliárd dollár volt, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Hasonló mértékű zuhanásra 2001-ben, az dotkomlufi kipukkanásának évében volt utoljára példa, írta meg az IT.café.
A világ legnagyobb csipgyártója októberben még 10,1-10,9 milliárd dolláros forgalmat jelzett előre az év végi negyedévre, majd novemberben az eszkalálódó pénzügyi válság hatására 8,7-9,3 milliárd dollárra szállította le a prognózist. Ennek alsó értékétől – derült ki most – félmilliárd dollárral maradt el a valós árbevétel.
A vállalat a rossznál is rosszabb számokat a pc-k iránti gyenge kereslettel magyarázta. Mint rámutattak: a gyártók újak vásárlása helyett a meglévő készletek felélésével igyekeztek a költségeiket kordában tartani. Az Intel azt is közölte, hogy a bruttó haszonrés – a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel – a prognosztizált 53-57 százalék legalján állapodott meg. További rossz hír, hogy a cég 950 millió dolláros értékcsökkenési leírást kénytelen elkönyvelni a negyedévre a WiMax-os internetszolgáltatásban utazó Clearwire-ben 2006-ban vásárolt részesedése után.
A bejelentés hatására közel 5 százalékkal esett az Intel részvényeinek árfolyama.
A csipgyártó történelmi riválisának számító Advanced Micro Devices (AMD) még decemberben figyelmeztetett arra, hogy negyedik negyedéves árbevétele jóval, 25 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a harmadikban – a technológialicencelésből befolyt egyszeri, 191 milliós tételt nem számítva – elért 1,59 milliárd dollár. Rendszerint a csipiparban is az év végi időszak a legerősebb, ezúttal azonban a kereslet drasztikusan visszaesett. Az AMD egyelőre nem tett közzé újabb figyelmeztetést.