Az eredmény nem túl szívderítő: 303 millió dolláros veszteség 1,8 milliárdos forgalom mellett. A cég újonnan kinevezett vezérigazgatója, Carol Bartz ennek ellenére örül az számoknak, hiszen a Wall Street tőzsdei elemzői ennél sokkal rosszabb eredményre számítottak előzetesen. Bár a legutóbbi karácsonyi negyedévet több mint 200 milliós profittal zárta a cég, amihez képest most félmilliárddal rosszabb az eredmény, ez többek között az átszervezések és létszámleépítések költsége miatt történt. Ezeknek a hatása pedig hosszú távon mindenképpen pozitív lesz.
A tőzsde egyelőre hisz az új főnöknek, a Yahoo részvényárfolyama a hír hatására pár százalékot emelkedett.
Bartz mindenképpen nehéz évnek néz elébe: a cég a forgalma legnagyobb részét kitevő hirdetési bevételeket jó ideje képtelen jelentősen növelni, miközben fő vetélytársa, a Google hirdetési bevétele a válság ellenére 18 százalékot növekedett. A cég idén újabb 10 százalékos létszámleépítésre készül, és elemzők attól is tartanak, hogy az új vezért hogyan fog tudni együtt dolgozni az eddig a helyén ülő, egykori cégalapító Jerry Yanggal, aki a Yahoo-nál marad vezető stratégiai tanácsadó poszton.