Második helyre tört a Huawei a világpiacon
További Tech-Tudomány cikkek
Az IDC előzetes adatai alapján világszerte 342 millió mobiltelefont adtak el 2018 második negyedévében, ami 1,8 százalékos visszaesés az előző évhez képest. Ez sorozatban már a harmadik negyedév, amikor az előző évhez képest csökkennek az eladások.
Nagy meglepetés, hogy a Huawei megszerezte a második helyet az eladott darabszám alapján, így az Apple 2010 nyara óta először visszaszorult a harmadik helyre. A kínai gyártó 54,2 millió telefont adott el, és a piaci részesedése 15,8 százalékra nőtt. Ez részben a P20 sorozat jó fogadtatásának köszönhető, és a Honor márka is erősíti a céget, főleg Kínában. A Samsung megtartotta stabil első helyét, annak ellenére, hogy 10,4 százalékkal kevesebb telefont adott el 2017 azonos időszakához képest.
Persze lehetnek még változások a dobogón, hiszen az Apple minden évben ősszel frissíti a termékkínálatát, és olyankor óriási fellendülés tapasztalható az eladásaiban, általában a kaliforniai cég uralja a karácsonyi szezont.
2Q18 darabszám, millió |
2Q18 piaci részesedés | 2Q17 darabszám, millió |
2Q17 piaci részesedés | éves változás | |
1. Samsung | 71,5 | 20,9% | 79,8 | 22,9% | -10,4% |
2. Huawei | 54,2 | 15,8% | 38,5 | 11% | 40,9% |
3. Apple | 41,3 | 12,1% | 41,0 | 11,8% | 0,7% |
4. Xiaomi | 31,9 | 9,3% | 21,4 | 6,2% | 48,8% |
5. OPPO | 29,4 | 8,6% | 28,0 | 8% | 5,1% |
Mások | 113,7 | 33,2% | 139,5 | 40,1% | -18,5% |
Összesen | 342 | 100% | 348,2 | 100% | -1,8% |
Miközben a Samsung, a Huawei és az Apple erős versenyt folytat a 700 dollár fölötti árszegmensben, a ranglistán utánuk következő cégek is igyekeznek lassan növelni az eladási átlagáraikat, így a Xiaomi, az OPPO és a Vivo is egyre több bevételre tesz szert. A Xiaomi az élre törését főleg annak köszönheti az IDC szerint, hogy Indiában első helyen állnak, és Indonéziában is felzárkóztak a Samsunghoz.
(IDC)
Az Apple 2010 óta most először szorult ki az első két helyről.
636 · Aug 01, 2018 08:51am Tovább a kommentekhez