Az MTA megszakítja a tárgyalásokat Palkoviccsal
További Tech-Tudomány cikkek
Kedd este, nem sokkal hét óra után az MTA honlapján olyan közlemény jelent meg, ami lényegében azt fogalmazza meg, hogy az Akadémia megszakítja az intézeteinek önállóságáról és finanszírozásáról zajló tárgyalásokat a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériummal.
"A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az MTA kutatóintézet-hálózatának megcsonkítását vagy akár egyoldalú intézkedésekkel történő szervezeti átalakítását elfogadhatatlannak tartja. Az Elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz" – fogalmaz a közlemény.
Az egyeztetések a 2019-es költségvetésről szóló törvény július 20-ai parlamenti végszavazása után folytatódtak, érezhetően feszült hangulatban az MTA és az ITM között. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére Lovász László, az MTA elnöke augusztus 23-án levélben foglalta össze az MTA javaslatait, többek között egy Kutatóhálózati Tudományos Tanács felállítását javasolva. A teljes levelet pdf-formátumban itt olvashatja el. Lovász levelében javasoltakra a minisztertől szeptember 10-ig nem érkezett válasz.
"Szeptember 10-én szóbeli egyeztetés zajlott Lovász László és Palkovics László között. Ezen a miniszter az MTA elnökének rendelkezésére bocsátott egy munkaanyagot azzal, hogy ezt az Elnökség tagjainak rendelkezésére bocsáthatja. A munkaanyagból egyértelműen kiderül, hogy ez nem a Kormány álláspontja" - fogalmaz a közlemény. Úgy tudjuk, hogy Palkovics említett munkaanyaga az utolsó csepp volt a pohárban. Ennek része ugyanis, hogy a kormány elvenne bizonyos akadémiai intézményeket az MTA-tól, és többet egyetemek alá sorolnának, de van olyan is, amit megszüntetnének. Ezt a közlemény is megerősíti:
Az eddigiekhez képest teljesen új szempontokat is tartalmazó munkaanyagból többek között kiderül, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatából egyes kutatócsoportok vagy teljes intézetek egyetemi fenntartásba kerülnének. Más kutatóintézetek egy másik kutatóhálózathoz kerülnének, illetve megszűnnének. Az MTA fenntartásában maradó intézetek "konszolidáción és profiltisztításon" mennének át. Mindez idén decemberig lezajlana Palkovics László elképzelései szerint.
Akadémiai körökhöz közel álló forrásunktól úgy tudjuk, hogy az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontot például a Szegedi Tudományegyetem alá vonnák, az MTA Atommagkutató Intézetet a Debreceni Egyetem alá, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont pedig az Állatorvostudományi Egyetem alá kerülne. Ez pedig nem elképzelhető megoldás az Akadémiának, vagy ahogy a közlemény írja: "Lovász László, az MTA elnöke a Vezetői Kollégium szeptember 11-ei ülésén elmondta, hogy az intézethálózat integritásának megsértése nem elfogadható számára."
A még aznap, szeptember 11-én megtartott elnökségi ülésen az MTA elnöksége az MTA és az ITM közötti tárgyalásokat elakadtnak tekintette, és úgy döntött, hogy az intézethálózat feldarabolását nem tekinti tárgyalási alapnak. A tárgyalásokat ugyanakkor folytatni kívánja a Kormánnyal. "Az Elnökség döntött arról is, hogy rendkívüli közgyűlés összehívására még ebben az évben szükség lesz, ennek időpontjára és napirendjére vonatkozóan a tárgyalások függvényében tesz javaslatot" – zárul a közlemény. Az elnökség szeptember 25-én újabb ülést tart.