Az 5000 éves Ötzinek sok betegsége volt, de kapott gyógykezelést
A betegellátás magasan fejlett kultúrája jellemezte Ötzi, a kb 5300 éves tiroli gleccsermúmia egykori társadalmát, erről árulkodnak az 1991-ben az Ötz-völgyi-Alpokban felfedezett múmia magával hordott orvosságai és a testét borító, terápiás célú tetoválások, állapították meg kutatók az International Journal of Paleopathology című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
A halálakor 40-50 éves férfi több krónikus egészségügyi problémával küzdött: fogai szuvasak voltak, mikrobák gyomorfekélyt okoztak nála, ízületei elhasználódtak, erei elmeszesedtek, de kezelés alatt állt, közölte az Albert Zink, a Bolzanói Múmiakutató Intézet munkatársa vezette kutatócsoport.
Ötzi felszerelésében nyírfataplógombát találtak, amelynek gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatása van, valamint saspáfrányt, amely kiűzi a bélparazitákat. Testét 61 tetoválás borítja, amelyeket a kutatók közelebbről megvizsgáltak. Ezáltal megerősítették azokat a korábbi feltételezéseket, hogy a pont- és vonalalakú tetoválások a csuklóin és bokáin pontosan azokon a helyeken vannak, ahol degeneratív betegség kínozta. Ráadásul sok tetoválás látható a hagyományos akupunktúrás pontokon.
A szakértők szerint a kékesfekete tetoválások elkészítéséhez szénport dörzsöltek kis, pontszerű sebekbe. Ez egy időigényes és magasan fejlett módszer volt. A magával hordott növényekkel és orvosságokkal együtt ez azt jelzi, hogy Ötzi társadalmában "magasan fejlett volt az orvosi ellátás". Az ismereteket, amelyeket a "próba és tévedés" módszerével szereztek, generációkon keresztül adták át egymásnak.
A tudósok úgy vélik, Ötzi társadalma rendelkezett bizonyos anatómiai ismeretekkel arról, hogyan keletkeznek a betegségek, és hogyan kell azokat kezelni. Arról azonban nincs információ, mekkora volt a kezelések sikerességi aránya. "Sürgősségi kezelést" viszont egyáltalán nem kapott Ötzi, amikor egy nyíl átszúrta az egyik ütőerét. Bár ezen a sérülésen és a tudósok által feltételezett traumás agysérülésen, amelyet Ötzi szintén elszenvedhetett, a modern mentősök sem tudtak volna segíteni. (MTI)
Nyitókép: Ötzi múmiája a bolzanói archeológiai múzeumban (Andrea Solero/AFP)