
Az MTA betiltott két előadást, mert férfiakról és nőkről, meg jogról lett volna szó

További Tech-Tudomány cikkek
-
Biológiai élet nyomait azonosították egy távoli exobolygón
- Garantáltan hátast dob a Microsoft böngészőjének új funkciójától
- Hatezer milliárd forintnak megfelelő dollárt loptak el tavaly kiberbűnözők az Egyesült Államokban
- Egyszerre rémisztő, sokkoló és előremutató, ami az araboknál történik
- 20 éves a YouTube, megdöbbentő adatokat közöltek a vezetők
A hozzánk is eljutott levél szövege:
Főtitkárhelyettes Asszony (...) jóváhagyta a Számítógépes társadalomtudomány című tudományünnepi rendezvénynek a megtartását egy előadás kivételével: a Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján (a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt). Főtitkárhelyettes Asszony nem engedélyezte A közösségi média jogi oldala című rendezvénynek az MTÜ keretében való megtartását annak politikai vonatkozásai miatt.

Barnabás Beáta Mária tehát két, korábban a szervező MTA TK által meghirdetett előadást tiltott le, egyiket „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai”, a másikat „annak politikai vonatkozásai” miatt. Az előadások címe alapján egyértelmű, hogy azoknak valójában semmilyen konkrét politikai tartalma nem volt. Az egyikben egyszerűen nőkről és férfiakról, foglalkozási egyenlőtlenségekről lett volna szó, a jelek szerint azonban ez már túl gendergyanús volt a biológus főtitkár-helyettes asszonynak. A másik téma kitiltása hasonlóképpen abszurd: ott a Facebook és általában a közösségi média szabályozásáról, a mai kor egyik fő problémájáról lett volna szó.
Tegnap hallottam a konferencia szervezőitől, hogy fent nem engedélyezték az előadásomat
– mondta nekünk Vedres Balázs, a CEU kutatója, az egyik letiltott előadó. Mint mondta, az ismertetni kívánt kutatásuknak semmilyen aktuálpolitikai vonatkozása sincs. Még csak nem is magyar adatokkal dolgoztak: a Github világszintű, nyilvános adatai alapján vizsgálták a programozók karrierjében a nemi különbségeket, azt, hogy milyen okai lehetnek annak, hogy a nők közismerten hátrányban vannak a programozók között, 10 százaléknál kevesebb a programozó, és csak romlik a helyzet. (Tanulmányuk angol nyelven itt olvasható.)
Próbáltuk a címet már előzetesen az MTA-s szervezőkkel előre egyeztetni, és úgy fogalmazni, hogy ne tűnjön úgy, mintha a kormányzat számára „irritáló” lenne a téma. Nagyon megdöbbentem, nekem úgy tűnik, ez túlzott öncezúra és félelem az Akadémia részéről
– reagált a kérdésünkre Vedres.
A Magyar Tudományos Akadémia számára ráadásul elvileg kifejezetten preferencia a kutatónők segítése. Az MTA-n tavaly külön bizottság is alakult Lovász László elnök kezdeményezésére Nők a Kutatói Életpályán néven, hogy elősegítsék a nők jobb tudományos érvényesülését. Ez alapján még inkább meglepő, hogy kifejezetten letiltják azt a témát, ami a programozás területén pontosan ezt a problémát, az akadályozó tényezőket kívánja feltárni.

A másik előadást az MTA TK Jogtudományi Intézete szervezte volna. Ez az információs társadalom szabályozási kérdéseit taglalta volna – ugyancsak politikai vonatkozások nélkül.
Mint megtudtuk, az előadások letiltásának volt már előzménye. Amikor az MTA tudományos intézeteit felkérték, hogy állítsanak össze a Magyar Tudomány Ünnepére egy programcsomagot, az MTA TK öt tematikus konferenciával is jelentkezett, ezek közül azonban kettőt már augusztusban ki kellett venniük: az Akadémia főtitkársága a Kisebbségkutató Intézet migrációs témájú konferenciáját, valamint a Politikatudományi Intézetnek a 2018-as választásokkal foglalkozó konferenciáját is kivette a műsorból. Az indok hasonló volt a mostanihoz: azt írták, ezek a témakörök politikai vonatkozásaik miatt nem illeszkednek a Magyar Tudomány Ünnepébe. Miután a konferenciaszervezők hiába érveltek azzal, hogy szinte bármilyen téma lehet „politikai”, ez elég kontextusfüggő, ők pedig a tudomány logikája alapján vizsgálják ezeket a kérdéseket, az MTÜ-től külön szervezik majd meg ezeket az eseményeket.
A női programozókról és a közösségi médiáról tartott előadások még ehhez képest is más kategóriába tartoznak. Az MTA vezetésétől mi is szerettük volna megtudni, hogy hogyan magyarázzák a hetvenes évek mércéjével is erős túlkompenzálást, ezért azt kérdeztük többek között a tiltásról döntő főtitkár-helyettestől, hogy:
1. Milyen felhatalmazással vonja meg politikai indokok alapján tudományos előadások megtartását?
2. Van-e esetleg valamilyen összefüggés az MTA körüli politikai támadások és az előadások betiltása között?
3. A nemi esélyegyenlőség kutatási eredményeinek bemutatása egyáltalán nem fér bele az Akadémia tevékenységébe, vagy csak nem érzi elég ünnepinek a témát?
4. Hogy bizonyosodott meg arról, hogy az előadásokkal szemben ideológiai kifogások vethetők fel?
Frissítés
Az MTA válasza kérdéseinkre:
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozatáért Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese és a Magyar Tudomány Ünnepe programtanácsának elnöke felelős. A főtitkárhelyettes a szóban forgó, határidő után érkezett, megítélése szerint politikai áthallásokat tartalmazó előadást, illetve rendezvényt nem illesztette be az MTÜ központi programjába. Mindkét rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepe nem központi programjában megrendezésre kerül.
Borítókép: Bődey János / Index.
