Poloskák: invázió van, ellenszer nincs

Az utóbbi években egyre gyakoribbak a poloskainváziókról szóló híradások, amikben hol szörnyen kellemetlen, csípő-maró ágyi poloskák inváziójáról, hol lakásokat és házakat ostromló büdös bogarakról olvashatunk beszámolókat. Legutóbbi felhívásunkra rengeteg olvasótól kapunk döbbenetes fényképekkel megtámogatott levelet, amikben arra panaszkodnak, hogy az utóbbi napokban-hetekben kiborító mennyiségű poloska özönlötte el otthonaikat, ott vannak a falakon, kertekben, veteményesekben.

A jelenségre egyszerű a magyarázat. „A behurcolt-betelepedett idegenhonos poloskafajok között több olyan is van, amely hőigénye miatt a hidegebb időszak közeledtével kisebb-nagyobb tömegben beköltözik a lakásokba, és ott vagy rejtett zugokba húzódik, vagy azt keresve mozog, és ilyenkor találkozik a lakókkal. Mivel a poloskák bűzmirigyük váladékával védekeznek, ez további konfliktusokat okoz” – mondta az Indexnek Kondorosy Előd, a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának entomológusa. 

Ami a konfliktust illeti, abból bizony akad bőven. Olvasónk, Szilvia Ráckevéről, illetve annak külterületéről jelentkezett: „A vödrös képen csak az a mennyiség van, melyet – ha be szeretnék jutni a lakásba – le kell szedjek a szúnyoghálóról. Folyamatosan százával vannak ezek a dögök, és immunisak majdnem mindenre. Sósav, hypo, különböző varázsigék és kotyvasztékok, semmit sem érnek! A poloskák épp csak nem röhögnek hangosan a pofámba. (...) Undorító ez az egész helyzet, és baromi jó lenne rá valamilyen megoldást találni, mert ettől már be lehet golyózni!”

Péter a XVII. kerületből nem írt semmit, csak két hátborzongató képet küldött a poloskainvázióról, csakúgy, mint Irma:

Gabriella így írt nekünk: „Törökbálinton lakom, és két napja erre jövök haza. Elviselhetetlen.” Péter a Debreceni Egyetem egyik kollégiumának teraszáról küldött képes helyzetjelentést:

Ivett beszámolója szerint „az Új Köztemetőben nem lehet megmaradni. Hétfőn voltunk temetésen, és hadakban támadnak, rengetegen vannak. Szegény virágosok teljesen ki voltak bukva, hogy ilyenkor hol a főigazgató úr. Ezeket nem lehet központilag irtani?" Ferenc a „paradicsomot felzabáló kurva poloskákról” küldött képeket.

Andris az autójába szeretett volna beszállni, és ez a nem éppen kellemes látvány fogadta az ajtót kinyitva:

Tamás és párja épp a Balatonon tölti szabadságát, onnan írt nekünk: „Szállodánkat is megszállták ezek a rovarok, melyről készítettem egy videót is. Végtelenül kellemes az időtöltés ebben a 4 csillagos balatoni neves szállodában. Direkt nem írok nevet, mert bár természetesen a vezetéstől kaptunk egy új szobát, de a helyzet cselekvés nélkül aggasztó az egész épületben. A szomszéd család tegnap pici gyerekkel késő este távozott a helyzet miatt.”

A helyzet tarthatatlannak tűnik. Vagy mi, vagy ők. Az undorító bűzt kibocsátó, otthonainkat akaró rovarhordák ellen tenni kell. De mit? És kik ők? Mikor, honnan jöttek? Meddig maradnak? Lángszóró kell ide, vagy kézigránát?

Jöttment népség

Az olvasói képek alapján nehéz egyértelműen megmondani, hogy hol milyen fajta poloskák okozzák leginkább a kellemetlenségeket. Valamennyi, a lakosságot zavaró faj növényevő. Persze vannak régóta ismert társbérlők is, mint a bencepoloska. De a felzúdulást főleg két faj kelti:

• a zöld, néha barnás árnyalatú vándorpoloska, ami a klímaváltozásnak köszönhetően jelent meg nálunk, a Balkánról érkezve,
• és a kereskedelemmel Európába behurcolt márványos címerespoloska, amely még nem jutott el az egész országba, de hamarosan ez is megtörténik, mindenesetre a fővárosban elképesztő tömegben van.

Mindkét faj igen sokféle növényen képes kifejlődni. „A harmadik gyakori faj a más csoportba tartozó, de szintén nagy termetű és fenyőféléken fejlődő nyugati levéllábú poloska, helyenként ez is elég nagy tömegben van jelen. Vannak persze más fajok is, mint pl. a hársbodobács, de ezek kisebbek és kevésbé zavaróak" – mondta a szakértő.

Kondorosy Előd egyébként hat évvel ezelőtt (2012-es, Adventív poloskafajok Magyarországon című cikkében) összeszedte, hogy milyen őshonos és invazív poloskákat ismernek a biológusok. A munka nem volt könnyű, mivel eleve nem lehetett mindent tudni az őshonos fajokról, amik régóta tagjai a hazai faunának, ugyanis a poloskák meglehetősen rejtőzködő életmódot élnek (kivéve ezek a mostaniak), a különböző fajok egyedei sokszor hasonlítanak is egymásra, előfordulásuk nem egyenletes.

A magyar poloskafaunáról elsőként Horváth Géza közölt összefoglalót, az 1897-es Magyar Birodalom Állatvilága sorozat általa megírt Hemiptera részében. Az utóbbi időben Kondorosy Előd és kollégái publikáltak újabb adatokat a hazai fajokról 1999-ben, 2005-ben, 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben.

Kis poloskahatározó

Az ágy belső részeiben megtelepedő, az alvó ember vérét szívogató, legkellemetlenebbnek mondható ágyi poloska (Cimex lectularius) egyike a legrégebben behurcolt poloskafajoknak, ennek ellenére meglehetősen keveset tudnak róla a kutatók, sem a mikor, sem a hogyan nem ismert.

Növényvédelmi szempontból az észak-amerikai platán-csipkéspoloska (Corythucha ciliata) számít az első invazív poloskafajnak Magyarországon: Európában (Olaszországban) 1964-ben, itthon 1977-ben írták le először a megjelenését, ami után hamar megtelepedett az ország számos helyén – csak a platánfákon élősködik, jelentős kártevője a fának.

A mediterrán eredetű hársbodobácsot (Oxycarenus lavaterae) 1995-ben fedezték fel a hazai kutatók, a horvát tengerpartról, illetve Délnyugat-Európából az 1990-es években szétterjedő rovar egyedei ekkorra már hatalmas telepekben éltek a hársfák kérgein.

Mivel a fák magvaival táplálkoznak, nem számítanak kártevőnek a mostanra az egész országban elterjedt hársbodobácsok. A szintén mediterrán eredetű platánbodobács (Arocatus longiceps) hamarabb került az országba, de kisebb egyedszáma és kevésbé feltűnő viselkedése miatt jelenléte csak később, a kilencvenes évek végén tűnt fel a biológusoknak. Mivel ez a faj is főként magvakkal táplálkozik, ugyancsak nem számít kártevőnek.

Alig húsz éve, a kétezres évek elején jelentek meg nagyobb számban Magyarországon a zöld vándorpoloskának vagy címerespoloskának is nevezett faj (Nezara viridula) tavasszal-nyáron zöld, ősszel barnás színt öltő egyedei. A legnagyobb gondot jelenleg is ezek okozzák, és nem csak azért, mert ősszel, a hideg idő beálltával tömegesen próbálnak a jól fűtött lakásainkba behúzódni. A trópusi afrikai, illetve a  mediterrán térségekből  egyre északabbra terjedő vándorpoloska bűnlajstroma kártevőként is számottevő: száznál is többféle, azaz szinte az összes hazai gyümölcs és zöldség megrontója, nedvüket szívogatva teszi tönkre termésüket. Főleg július-augusztus környékén pusztít, amikor lárvái már nagyok, és kifejlett egyedei is megjelennek. A melegebb régiók (Csongrád, Baranya, Budapest) a legfertőzöttebbek, de a vándorpoloska az ország többi részén is általánosan elterjedtté vált.

Szintén nem mondható a lakosság kedvencének a nyugati levéllábú poloska (Leptoglossus occidentalis). A kétezres évek elején feltűnt, feltehetően az Egyesült Államokból Olaszország érintésével hazánkba került poloskafaj mostanra az egész országban elterjedt, és télire tömegesen az épületekbe húzódva, kellemetlen szagot árasztva megy az emberek idegeire. A vándorpoloskához képest annyi az előnye, hogy nem teszi tönkre a kertben a paradicsomot, a szőlőt.

Ezeken kívül akadnak még bőven újnak számító poloskafajok hazánkban. Kisebb részüket (pl. tamariska, seprőzanót) kis egyedszámuk, egyelőre kártevőnek nem számító életmódjuk miatt nem tekintik potenciális ellenségnek a növényvédő szakemberek, van azonban jó pár faj, amiktől joggal tartanak a szakemberek (különféle virágpoloskák, rablópoloskák, bodobácsok, címerespoloskák, mezei poloskák), mely jövevényfajok egyedei egyre nagyobb számban fordulnak elő, és hasonló gondokat okozhatnak mint a vándorpoloska vagy a levéllábú poloska. Az utóbbi években például a 2013-ban felbukkant, keletről behurcolt, gyümölcsöket, zöldségféléket megtámadó, nagy testű, barnás színű ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys) kezd egyre jobban terjedni, leginkább a fővárosban és környékén, de vidéken is egyre több helyen, populációjának nagyságrendje kezdi elérni a vándorpoloskáét.

(Zárójelben meg kell jegyezni, hogy a felületes szemlélő azt gondolhatja, ilyen zöld vagy barna színű, viszonylag nagyobb testű, pajzs, címer alakú rovarok korábban is éltek hazánkban. Ez részben igaz, csakhogy a vándorpoloskához, ázsiai márványospoloskához valamelyest hasonlító zöld bogyómászó poloska (Palomena prasina) őshonos tagja a hazai faunának, és leginkább erdős, fás területeken szeret élni, a természetes növénytársulásokat kedveli, nem károsítja a veteményeseket, gyümölcsösöket, nem keresi a lakott helyeket, nem akar tömegesen otthonainkban áttelelni. Ő egy rendes magyar poloska, akivel a lakosság ritkán konfrontálódik, ez a cikk nem róla szól.)

Elő a porszívókkal, polgártársak!

Végső elkeseredésükben, vagy éppen feltüzelt harci kedvvel joggal kérdezhetik olvasóink, hogy mit lehet tenni a csapatosan ránk rontó büdös jószágok ellen.

A kutatók lázasan keresik a biológiai védekezés működőképes módjait – mondjuk azt a rovarfajt, ami ellensége lehetne ezeknek a fajoknak –, de egyelőre eredménytelenül, így jó pár évig biztosan nem születik ezen a vonalon biztató megoldás. Az enyhe telek sem segítenek a rovarok megtizedelésében, sőt pechünkre a zord hideget is elég jól viselik: a poloskák képesek áttelelni mínusz húsz fokban is.

A mezőgazdaságban erős rovarölő szerek bevetése hatásos lehet a poloskafertőzés ellen is, csakhogy ezek a vegyszerek egyrészt elpusztítják az összes rovart (köztük a hasznosakat, például a méheket is), zavart okozva a természetes táplálékláncban, másrészt mivel a poloskák az érésben lévő vagy már érett terményeken élősködnek, ezek permetezése nem túl szerencsés az emberi fogyasztókra nézve sem. Attól is lehet tartani, hogy az évente két generációs tempóval szaporodó rovarok ellenállóvá válhatnak a most még hatásos rovarölő szerekre. (Ahogy történt ez az ötvenes években a krumplibogárral és a DDT-vel.)

„A tapasztalatok szerint ezek az új jövevények néhány évig hatalmas tömegben vannak jelen, feltehetően még nem fedezték fel őket a nálunk élő ragadozó és élősködő rovarok. A madaraknak talán nem kell annyira hozzászokniuk, persze biztosat nehéz mondani, hogy mi lesz mondjuk öt év múlva. Védekezni ellenük nehéz, mivel a többség szinte bármilyen növényen megélhet, és ha permetezünk, magunknak sem teszünk jót, és a ragadozóikat is pusztítjuk” – mondta mindezzel kapcsolatban Kondorosy Előd.

Mit tehet az otthonát védő átlagember? A különféle fórumokon, a Facebookon terjedő házi praktikák sajnos nem minden esetben segítenek (szódabikarbónás mosás, bolti rovarirtó szerek, stb). A legjobb, amit tehetünk, ha felvesszük a kesztyűt, és az arcmaszkot, és a fizikai megsemmisítés rögös útját választjuk. A szúnyogháló felszerelése a nyílászárókra alapvető védelmet nyújthat, mivel ezeken nem tudnak áthatolni a poloskák, emellett a legjobb szolgálatot a porszívó teszi.

Ne sajnáljuk az időt, fáradságot, járjunk körbe mindenütt a lakásban, bent és kint, kutassuk fel az összes lehetséges rejtekhelyet, és egyszerűen porszívózzuk össze a nem túl fürge, esetlen mozgású, a hűvös időben le is lassult rovarokat. Legjobb, ha felkészülünk arra is, hogy ezt hetente többször is meg kell tenni. A porszívóval összegyűjtött rovarokat aztán nyugodt szívvel semmisítsük meg. Erre legalkalmasabb a porzsákos porszívó, a porzsákban hemzsegő poloskákat el kell égetni, vagy agyontaposni – a szabadon engedésük semmiképp nem javasolt. Az entomológus szerint sem érdemes kesztyűs kézzel bánni az összefogott példányokkal: „Azt javaslom, hogy a lakásba tévedő egyedeket pusztítsuk el. Ha a szaguk miatt összenyomni nem akarjuk, tereljük egy üvegbe, és hagyjuk elpusztulni őket.”