Jenő
-2 °C
6 °C

Géntechnológiával megalkották az első kék rózsát

2018.10.15. 21:31

Géntechnológiák és szintetikus biológiai technikák alkalmazásával genetikailag módosított kék rózsát állítottak elő kínai kutatók – igaz, a kék rész egyelőre nem túl nagy részét teszi ki a sziromnak.

Az eredmény így is jelentős, mert kék rózsák nem léteznek a természetben, így nem is termeszthetők, a növényekből ugyanis hiányzik a kék szín előállításáért felelős speciális gén. Éppen ezért a piacon kapható kék rózsák többnyire csak befestett fehér virágok.

A Tiencsini Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia mikrobiológiai intézete munkatársai szintetikus biológiai technikák alkalmazásával alkottak egy baktériumot, amely pigmenttermelő géneket képes létrehozni. Ezt befecskendezték egy fehér rózsasziromba, hogy kék virágot alkossanak, írja az MTI az ACS Synthetic Biology című szaklapban közölt eredmény alapján.

A kutatók közlése szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a baktériumok által termelt kék pigmentáció segítségével lehetséges kék rózsát előállítani. A jövőben kertészeti szakemberekkel együttműködve tovább dolgoznak azon, hogy a kék rózsák termeszthetőek is legyenek.