Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Teljesen megújul a Facebook Messenger

2018.10.24. 08:53

A Facebook kedden hivatalosan is elkezdte bevezetni a Messenger felújított verzióját, amely a sok csilivili extra helyett az eredeti funkciót, a csevegést helyezi a középpontba. Persze megmaradnak benne a játékok, a botok és a többi egyéb dolog, csak egy kicsit jobban el lesznek rejtve a szemünk elől. Van, akinél egy ideje már ez a verzió fut, míg másoknak várniuk kell, mert mindig fokozatosan szokták kiadni a friss appot.

Ha még nem érkezett meg a frissítés, jól látható, milyen bonyolult eszközzé vált a Messenger, amit eredetileg arra az egyetlen célra találtak ki, hogy a Facebook felhasználói beszélgetni tudjanak egymással. Aztán jöttek a fotók, a matricák, a videócset, a játékok, a botok, a napi sztorik (amit jó érzékkel áttettek a Facebookra), külön fülön voltak a csoportjaink, az éppen Messengert használó ismerősök, és ezek már beterítették a kijelzőt, egyre nehezebb volt navigálni.

Eleinte a Facebook app része volt az üzenetküldés, 2014 óta fut önállóan. A folyamatos bővítések mögött az állt, hogy Kínában bombasiker lett a WeChat, és gyakorlatilag minden digitális szolgáltatásnak az lett a kiindulópontja: az ázsiai országban a csevegőapp segítségével vásárolnak, moziznak és utaznak az emberek.

világszerte 1,3 milliárd ember lóg a Messengeren

Ez azt jelenti, hogy minden egyes funkciót valószínűleg tízmilliók használnak, és erre valóban lehet sikeres üzletet építeni. Más kérdés, hogy mindez hogyan fér el egy üzenetküldő appban, hogy az még az eredeti céljára is használható legyen. Egy felmérésben pedig az jött ki, hogy a Facebook felhasználóinak 71 százaléka az egyszerűséget értékeli a legjobban, és emiatt ültek le a szoftvertervezők, hogy javítsanak az app felhasználói felületén.

 A frissített appban csupán három ikont találunk legalul:

  • Chatek
  • Emberek
  • Felfedezés

Ezek közül az első kettő nem igényel semmilyen magyarázatot, és nem kell tartani attól, hogy kevésbé lesznek színesek a beszélgetéseink, a matricák, a fényképek küldése, a videóüzenet és a többi extra mind megmarad. Az utolsó fül mögött pedig megtalálunk mindent, ami nem a közösségi hálózatunkkal és a beszélgetéseinkkel kapcsolatos: a játékokat, a vállalatokat és a Messengeren futó/elérhető online szolgáltatásokat.

(Facebook)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?