Úgy kezdődött, hogy a vetési varjú visszaütött

Amikor nyitásként megkérdezem az egyik szerzőt, Palatitz Pétert, hogyan választotta a tengernyi állat közül épp a kék vércsét, hogy évtizedeken át vele foglalkozzon, először elkezdi sorolni az érdekességeket. Szinte már madárpornóba hajló nemi élet, hihetetlen repülési teljesítmény Bugacpuszta és Namíbia között, leszállás nélkül, meg a többi. Hamar félbeszakítom, hogy én is beleástam már magam egy-két állat életébe, és hiába: mind nagyon érdekes.

Hát ja, a másik válasz, hogy ennek a megmentésére voltak EU-források

– mondja erre Palatitz.

Mindjárt hivatalosan is bemutatják a Kék könyvet, melynek csak alcíme A kék vércse ökológiája és megőrzése, és az EU LIFE nevű vadvédelmi programjának forrásaiból készült. 240 oldal, kemény tábla, elég minőségi kiállítás, jó tördelés. Natgeós minőségű képek, ami egyrészt abból fakad, hogy egy csomót az a Máté Bence lőtt, aki még csak 33 éves, de már 2010-ben megnyerte a természetfotós Oscart (Wildlife Photographer of the Year). Ő fotózta az ilyen na ezen tutira két kitömött madár küzd egy CGI-pocokért jellegű képeket, amely jelleg persze leginkább abból adódik, hogy aki próbált már bármilyen állatot lefotózni, nem hiszi el, hogy ilyen is van. Emellett a szerzők közül Palatitz Péter és Solt Szabolcs is elég jól megtanult fotózni. Van rengeteg szép magyarázó ábra és térkép, a szöveg sem riasztóan sok. Mondhatnám abszolút fogyasztható, már-már populáris a könyv, ha eltekintünk attól, hogy annyira réteg a témája, hogy akit ez ilyen mélységgel érdekel, nyilván mind ott volt velem együtt a Mezőgazdasági Könyvtárban, aki meg nem tudott eljönni, úgyis kap potyapéldányt.

– Hogyan lehet felismerni a kék vércsét? – teszem fel a provokatív kérdést Palatitz Péternek.

– Mennyire vágod a madarakat?

– Annyira, hogy már megtanultam: a ragadozókat nem lehet egymástól megkülönböztetni.

– Na, akkor se teljesen reménytelen. A kék vércse az, amelyik a szántásban a traktor fölött szitál.

– Nem szitál túl sokféle madár a mezőn a traktorok fölött?

– De. Viszont a kék vércse az, amelyik este váratlanul nagy tömegben, síri csendben húz be egy fasorba éjszakázni. Erről is kapta a latin nevét: a Falco vespertinusból a vespertinus az estét jelenti, a vecsernye szavunk is ebből ered.

Falco pedig egy néhai osztrák dalszerző-előadóművész. Amúgy a könyvben elég részletesen le van írva, miről lehet felismerni a kék vércsét: a tojót például arról, hogy barna, a hím meg szürke; igazából ezen a ponton kellett volna otthagynom a rendezvényt.

A 80-as években a stabil kékvércseállomány, ahogy tőle elvárható, a vetési varjú telepeinek fészkeiben költött. Akkor kezdődött a hanyatlás, mert Magyarországon legalizálták az F1-es szerrel kezelt tojást mint varjúirtó szert, és 4-5 év alatt összezuhant a vetési varjú állománya. Hogy mi a baj a vetési varjúval? Hogy a nevéhez híven a vetést csipegeti, a legnagyobb kárt a kelő kukoricában tudja okozni. (A dolmányos varjú inkább állati eredetű táplálékot fogyaszt.) Illetve hogy irtózatos hangerővel bír károgni a városokban, továbbá ha pár varjú végigfos egy autót, az felér egy kromofágos támadással. A varjú persze nem hobbiból jelent meg a városokban, egyszerűen nem hagyott neki más választást az ember, aki elkezdte szisztematikusan irtani. A mérgezett tojáson és a lövöldözésen kívül ment még a fiókák kidobálása is a fészkekből, egészen a Soltvadkert közeli Tázlárhoz, ahol azt tolták a helyiek, hogy hosszú rudakra erősített olajos rongyok segítségével fészkekkel együtt égették elevenen a varjúfiókákat.

1980-ban 713 magyarországi telepen 254 331 vetési varjúpárt számláltak, a kilencvenes évekre ez a tizedére csökkent. Van ráadásul egy olyan optikai csalódás, hogy telente rengeteg nálunk a varjú, de azok leginkább a telente vonuló posztszovjet vetési varjak.

Akárhová mész előadást tartani, ez az, amit nem hisznek el neked. Mert halottak napján a faluszéli temetőkben mindig ott vannak a vetési varjak. De hogy májusban nincsenek ott, illetve sehol sincsenek, az már nem tűnik fel senkinek

– mondja Palatitz Péter.

Innen nézve már nem is tűnik akkora hülyeségnek, amikor Mao elnök egyik zsenije felszorozta a verebek számát az általuk fejenként elvben elfogyasztott gabonaszemek számával, és kijött egy nemzetgazdasági szinten elrettentően nagy búzavagon-mennyiség. A Nagy Kormányos pedig elrendelte a verebek kiirtását, és amilyen fegyelmezett nép a kínai, meg is csinálták. Csak azzal nem számoltak, hogy a fiókáit a veréb is rovarokkal eteti, össze is hozták az ország történetének legtöbb halálos áldozattal járó éhínségét a következő évben.

Nálunk ilyen durva következmények nem voltak, de azért nem érdemes nagyon belemókolni a természetbe, mert a helyreállítás nagyon bonyolult és drága lesz. A kék vércse nem költözik városba, mint a karvaly. Még kis faluban is csak a szélén telepszik meg. Mivel eltűntek a varjak, a kék vércsék nem tudtak hol költeni, mert sajnos a Youtube-on igen gagyi varjúfészek DIY How To-videók vannak.

A magyar madárológusok már a 90-es években felismerték a problémát, megoldást is találtak: elkezdtek mesterséges fészkeket kirakni, biztató eredményekkel. Több ezer költőládát kellett kihelyezni, terepjáró tetejére támasztott létrákról, aztán nyestgátló gerániumspray-vel és egyéb, harisnyás-kutyaszőrös vajákolással védeni a fiókákat a ragadozóktól – nem véletlen, hogy egyelőre Rogán Antal egyik retyerutyája sem jelentkezett, hogy tudna egy közel-keleti vevőt erre az ígéretes varjúfészek-startupra. Meg azokban a körökben talán le se hajolnak egy ilyen 2,6 millió eurós EU-pénzért, amit a LIFE 11 program ad.

2005-ben még mindig zuhant az állomány, 2006 volt a mélypont, akkor 5-600 pár volt a magyarországi kék vércsék becsült száma. A LIFE program része volt, hogy jobban megismerjék a kék vércsék életét, munkásságát és mozgását, így rádióadókat szereltek a madarakra, és a botswanai szavannán is elkezdték befogni a Magyarországról követett példányokat, hiszen a kék vércse csak ideje kisebb részét tölti a Kárpát-medencében. 2007 volt a fordulópont, amikor már több ezer műfészek volt kirakva, és elkezdett emelkedni a Magyarországon regisztrált költőpárok száma. 2009-ben voltak az első olyan eredmények, amiket a résztvevők már egyértelműen maguknak mernek tulajdonítani – gyakorlatilag hat évvel a projekt megkezdése után.

Furcsa volt rájönniük, hogy oké, hogy a kék vércsék populációja kezdte összeszedni magát, de a madarak elkezdtek tőlük függeni, hiszen 70 százalékuk az általuk kitett költődobozokban neveli a fiókáit. És a projekt szereplőit megérintette a mulandóság: mi lesz, ha ők meghalnak? Ha minden mesterséges költőláda elkorhad? Ezen aztán egy kreatív módszerrel segítenek. Eleinte maguk hordtak nagy adag rőzsét olyan helyekre, ahol a vetési varjak fészkelhettek volna, de nem találtak építőanyagot, aztán települési zöldhulladékot, mármint rőzsét szedtek össze, és a szolgálati pickuppal kihordták a megfelelő mezőkre. Ebből pedig őrületes win-win lett, hiszen egy falunak főnyeremény ilyen öko-bio módon megszabadulni a zöldhulladéktól.

A megerősödő varjúállomány miatt mondanom sem kell, a környékbeli gazdák nagyon megkedveltek minket

– meséli Palatitz.

Egyértelmű tanulság, hogy a kék vércsének, csakúgy, mint nagyjából a bioszférában szinte mindenkinek, az lenne az ideális, ha a síkságokon nagy legelők lennének. A mezőgazdasági termelés pedig nem ilyen fél vármegyényi monokultúrák szintjén menne, hanem legelőkbe ékelt kisebb táblákon. Akkor persze éhen halnánk, de ha már a kívánatos állapot felé haladásról beszélünk, akkor ez az. Amihez hozzátartozik, hogy nem kéne ennyit zabálnunk és szülnünk. De amíg még csak nem is a polgárok boldogságának szintjével, hanem a GDP-vel mérjük magunkat, és azt hajszoljuk, az ilyen perspektivikus gondolkodás inkább egzotikum marad. A vadvilág védelme és a mezőgazdasági termelés konfliktusainak csökkentése fontos projekt, aminek sokat ad a hitelességéhez, hogy mindhárom kutató eredeti végzettsége agrármérnök.

Olyan szexi dolgokat is csináltak, mint befogott vagy fogságban nevelt vércsék visszavadítása, ami képeken is elég jól mutat. Plusz a vércsementés elég extrém utazásokkal is jár. Túl azon, hogy Namíbiába már szinte többször repültek, mint a vércsék, a könyvbemutató harmadnapján emaileztem Palatitz Péternek néhány kérdést, elég későn válaszolt, de a mentségére azt hozta fel, hogy épp Manipur államban, Indiában jeladóz amuri vércséket, és a félreértések elkerülése végett egy meglehetősen putriszerű enteriőrről is küldött egy képet. Nem mintha addig szemernyi kétely lett volna bennem, hogy nem rossz buli az ornitológia.

Borítókép: egy hím kék vércse (Falco vespertinus) a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár határában 2017. május 12-én. Fotó: Kovács Attila / MTI.