
Idegrendszerüket építik az anyaméhben rúgkapáló babák
Újszülött babák agyi működését vizsgálták meg EEG-szenzorral a University of College London kutatói, hogy megismerjék az alvás közbeni végtagmozgások okát. Lorenzo Fabrizi és munkatársai a tizenkilenc baba közreműködésével megállapította, hogy ezeknek a mozdulatoknak a testüket és a közvetlen környezetük tudatosításában van kulcsfontosságú szerepük.
A vizsgált babák közül néhány koraszülött volt, és a koruk a terhesség 31-42. hetének felelt meg.
Állatkísérletek már sikeresen igazolták, hogy az újszülöttek végtagmozgásai a szenzoros fejlődéssel áll kapcsolatban a fiatal emlősöknél, és ezt a szomatikus idegrendszer alfa-béta oszcillációjának nevezett mintázatok is igazolják. Úgy gondolják a tudósok, hogy a fiatal állatok ennek segítségével térképezik fel a testük fizikai kiterjedését. Abban viszont nem voltak biztosak, hogy ez a fejlődés mely szakaszában történik meg.
Az aktív, gyors szemmozgásos (REM) alvási ciklusban megfigyelt alfa-béta hullámok jóval erősebbek voltak a legfiatalabb, koraszülött csecsemőkben, mint az idősebb újszülöttekben. Ebből az következik, hogy ez az agyi aktivitás a terhesség harmadik trimeszterében tölti be a szerepét, és később már nincs jelentősége, még ha a mozgások meg is maradnak.
A kutatás azt is megmutatta, milyen fontos biztosítani az újszülöttek nyugodt alvását, különös tekintettel a koraszülöttekre, akiknek a REM-ciklusuk közbeni mozgolódásuk létfontosságú a szenzoros fejlődésükhöz.
Elismerik a kutatók, hogy nagyon kevés gyermek vett részt a vizsgálatokban, és azok a csecsemők, akik természetes módon többet mozgolódnak másoknál, befolyásolhatják az eredményeiket. De az is biztos, hogy ezt a gyerekcipőben járó kutatást még több csecsemő bevonásával folytathatják.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Tech-Tudomány
Újabb forradalmi áttörés született a kvantumfizikában
Szuperszilárd halmazállapotú fényt hoztak létre a kutatók.
3 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Fontos chipgyártási monopóliumot törhet meg Kína
Saját EUV litográfiai berendezést építenek.
1 órája